Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-432
m 432. országos ülés 1895. február 16-án, szombaton. viselő úr a maga interpelláezióját, melyet a kultuszminiszterhez szándékozott intézni, időközben felvilágosítást kapván, visszavonta: ennek folytán én azt a nyilvántartásból töröltettem. (Helyeslés.) Perczel Béni jegyző: T. ház! Jelentem, hogy az indítványkönyvbe be van jegyezve február 15-éről Endrey Gyula indítványa Círom. ) a hódmezővásárhelyi Ínségesek segélyezése tárgyában. (Helyeslés.) Elnök : T. ház! Ezen indítványnak kifejtésére, ha a t. ház is abban a nézetben van, mert e fölött a ház vitatkozás nélkííl határoz, én csak javaslatot teszek, és ez az, hogy az indokolás a hétfői ülés elejére tűzessék ki, (Helyeslés.) Méltóztatnak elfogadni ? (Elfogadjuk!) Ezt kimondom határozatul. Perczel Béni jegyző: T. báz ! Az interpellácziós könyvben újabb bejegyzés nincs, azonban február 9-én bejegyeztetett Hévizy János interptillácziója a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, a nagyszebeni állami főgimnáziumi építkezés tárgyában, mely interpelláczió visszamaradt. Elnök: Hévizy János képviselő úr interpelláezióját a mai ülés végén a szokott időben fogja megtenni. Következik a napirend további tárgya, a pénzügyminisztérium 1895. évi költségvetésének (írom. 713) folytatólagos tárgyalása. Mint méltóztatik tudni, napirenden vannak a központi személyi kiadások. A vita be lévén zárva, szó illeti még az előadó urat, és azon határozati javaslatok indítványozóit, melyek a kellő formaságok mellett nyújtattak be. Láng Lajos előadó*. T. ház! (Halljuk/ Halljuk!) A pénzügyminiszter úr a tegnapi ülés folyamában részletesen kiterjeszkedett a határozati javaslatokra. Ezek után részemről, minthogy a határozati javaslatok a bizottságba úgy sem voltak tárgyalva, s azokról úgyis inkább egyéni, mint előadói nézetemet nyilváníthatnám: azt hiszem fölmentve érezhetem magamat az alól, hogy azokkal tüzetesen foglalkozzam. Tekintettel tehát a 1 áz amúgy is kimerült figyelmére, csak azokra szorítkozom, a mik magáról a budgetről mondattak. Mindenekelőtt azokra kivánok reflektálni, miket Helfy Ignácz képviselő úr a budget egész összeállításáról mondott, hibáztatva, hogy budgetjeink oly nagy felesleggel záródnak. Ezt ő majdnem olyan nagy hibának tűntette fel, mintha költségvetésünk deficzittel záródnék. Ebben ő Anglia példájára hivatkozott. Nem emlékszem ugyan, hogy valaha Angliában vád alá helyeztek volna egy minisztert, mert fölösleget tudott kimutatni, mégis azt hiszem, hogy viszonyaink között a budget előirányzásának most dívó módja, hogy tudniillik vannak rejtett nagy fölöslegek, melyekről mindenkinek tudomása van, sokkal helyesebb, mintha e feleslegeket már előre evidencziában tartanok. Oly országban, a minő a mienk, hol annyi részről veszik igénybe az államot, igen nehéz volna a folyton növekedő igényeknek határt szabni, ha budgeteink a legutolsó krajezárig kimutatnák a remélhető felesleget. Azt hiszem, államháztartásunk mai állapotát épen az utolsó évek óvatos előirányzatának köszönhetjük. A képviselő úr különben sem volt egészen következetes, midőn ez aggályait arra alapította, hogy szerinte fölöslegeink az utolsó években kisebbek voltak, mint azelőtt. Helytelen a kiinduló pontja már azért is, mert ellenkezőleg, az eddig ismert feleslegek között az 1893-iki volt a legnagyobb. Én tehát nem osztozhatom azon aggályokban, a melyeket a képviselő úr az előirányzatot illetőleg kifejtett. Ellenkezőleg az ország érdekében azt óhajtanám, hogy ugyanez az óvatos előirányzati mód követtessék jövőre is. Ezzel szemben tartalék nélkííl köszönetet szavazok egy másik képviselő úrnak, Horánszky Nándornak, a ki a legnagyobb gondot és rigorozitást ajánlott jövőre is a költségvetések megállapítása körül. Igen helyesen utalt arra, hogy az ország fokozódott szükségleteinél fogva nemcsak óvatosan kell megtartani minden egyes pozicziót, mert feladni az ország jövedelmeiből bármit, a nélkül, hogy annak megfelelő pótlásáról gondoskodnánk, akkor, midőn a szükségletek folyton emelkednek, nagy hiba volna. Csak azt sajnálom, hogy a képviselő úr, midőn oly helyes nézeteket vallott, ebben a tekintetben nem maradt mindvégig következetes magához, hanem elfogadta az egyik határozati javaslat álláspontját, és a sónál ő is a jövedelmek leszállítását kivánja. Madarász József: Az nem leszállítás! Láng Lajos előadd: Méltóztassék megengedni, legalább is az adó leszállítása, majd arról, ha megengedi a képviselő úr, íogok szólani, vájjon adóleszállítás nem jövedelem-íeszállítás-e is. A sóra vonatkozólag alig múlik budgettárgyalás a melyben ez szóba ne kerülne, és azért méltóztassanak megengedni, hogy egész röviden, főleg e jövedelmi ágra nézve kifejtsem szerény nézetemet. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, t. ház, hogy a sóadót úgy tüntetni fel, mint az alsó osztály rendkívüli megterheltetését, a mai viszonyok közt egyáltalában nem lehet. (Igaz! Úgy van! jóbbfelől.) A ki ismeri a sóadó hozadékát, fogja tudni, hogy az átlagos megterheltetés és a mi a lakosságból egy-egy fejre esik, (Halljuk! Halljuk!) nem éri el az egy forintot. Akkor, a midőn ily átlagos megterheitetéssel állunk szemben, talán mégis helytelen ezt az adót úgy