Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-448
460 ** 8 " országos ülés 1895. márczins 12-én, kedden. Hogy a t. ház idejét sokáig igénybe ne vegyem, kénytelen vagyok arra a thémára áttérni, a melyet annyiszor hangoztattak már, és a mely a románok passzivitásával foglalkozik. Én, t. ház, a leghatározottabban állítom, hogy a románok részt akarnak venni az alkotmányos életben és hogy ők itt a pari a mentben képviselve nincsenek, azt nem az ő magatartásuk, hanem a kormány által teremtett szükség-kényszerhelyzet eredményezi. Ennek oka, t. ház, először, különösen Erdélyben, a magas ezenzus, másodszor oka a kerületek igazságtalan beosztása és harmadszor a t. kormány preszsziója és korrupcziója, a mely minden egyéb párttal szemben ugyan, de mi velünk románokkal szemben különösen nyilvánul. Ezek az okok, t. ház, azok, a melyek miatt mi visszatartjuk magunkat az aktivitásból, és ha én magam a passzivitás ellenére az alkotmányos életben mégis résztveszek, ez csak annak a különös helyzetnek a kifolyása, a melylyel én megyémben rendelkezem, lévén ott az általános többség román és másodszor ama feladatban keresendő, hogy önöket, a románok helyzetére illetőleg felvilágosítsam. Végül kötelességemnek ismerem a t. ház figyelmét egy körülményre felhívni. Midőn mi panaszkodunk, hogy a törvények nem tartatnak meg, s midőn én a t. miniszterelnök urat többször arra hívtam fel, "hogy abból a törvényből és másokból is, melyek nekünk bizonyos mérvig garaucziát adnak nemzetiségi jogainkra illetőleg, mutasson nekem csak egy paragrafust is, a mely megtartatik, ő néma hallgatással felelt. Az igen t. miniszterelnök a helyett, hogy törekednék az ország békéjét visszaállítani, megezáfolja egyrészről Hock János t. képviselőtársamat, a ki azt mondta, hogy a miniszterelnök úr nem mondhat olyasmit, a mit a kormánypárt meg ne tapsolna, pedig múltkori beszédében mondott olyat, a mit nem tapsoltak meg. (Derültség balfelöl.) Másodszor, a t. miniszterelnök úr a helyett, hogy a béke helyreállításával törődnék, múltkori beszédjével Besztercze-Kaszódmegyéheu csak bajt csinált, mert odáig elment a híre, hogy ő nem olyan veszedelmes, a milyennek tartják, és a gyermekek ezt meghallván, újra kezdtek sirni, (Derültség balfelöl.) nem lévén kivel ijesztgetni többé. A szakaszt nem fogadom el. Molnár Antal jegyző: Beöthy Ákos! Beöthy Ákos: T. képviselőház ! Egyáltalában nem szándékozom valami kompressziv vagy pragmatikus természetű beszédet mondani, a mely árvitában felmerült összes mozzanatokra kiterjedne, nem szándékozom egyszerűen azért, mert nem is igen tartanám parlamentárisnak, hogy itt a végrehajtási záradéknál nagyobbszabású beszédet mondjak. Azt hiszem, feladatunk itt csak az lehet, a vita lényegesebb mozzanataira mintegy apológiát mondani. Továbbá azért nem szándékozom hosszasabban szólani, mert nem kételkedem, hogy alkalmunk lesz mindazokra a kérdésekre, melyek felhozattak, még többször visszatérni; de végre azért sem, mert, fájdalom, bennem van a filloxera, azaz influenza és nem vagyok képes hosszasabban beszélni, ezért is a t. ház kegyes elnézéséi kérem. (Helyeslés balfelöl) De mégis fel kellett szólalnom, t. ház, azért, mert egy pontot különösen megfelelő világításba akarok helyezni, s azt tartom, hogy a mit mondani akarok, nem szabad későbbre halasztanom. (Helyeslés. Halljuk ! Halljuk! balfelöl.) Ezen nagy vitának egyik legfontosabb mozzanatát az képezte, hogy a hadsereg kérdésében a pártok minő állást foglalnak el és hogy talajdonképen melyik párt — tudniillik a t. táloldal és mi itten — fejezi ki a leghívebben a hadsereget illetőleg a kiegyezésnek valódi értelmét, valódi politikáját. Ennek megállapítására két mód van. Az egyik, t. ház, a melyet pozitív módnak lehetne mondani, és'a mely abból áll, hogy nézzük a törvény alaj^gondolatát és interpretáljuk és kutatjuk, hogy vájjon a törvénynek alapgondolata, a közjogi és politikai paritás miképen vitetett keresztül a hadseregben. Erre az útra én ez alkalommal nem fogok lépni. Van azonban egy másik mód is, a melyet negatív módnak lehet mondani, a mely abból áll, megvizsgálni azt, hogy vájjon azok az emberek, kik a 67-iki kiegyezést alkották, mily eszméket és elveket repudeáltak, mik ellen tiltakoztak, mint olyasmi ellen, a mi a kiegyezés negacziója? E tekintetben van egy igen klasszikus példa és inczidens, melyre többször történt itt hivatkozás, a nélkül azonban, hogy a dolog kellőkép megvilágíttatott volna. Ez az inczidens az 1868-iki első delegáuzióban történt, jelesen a hadügyminisztérium akkori képviselője, Grivicsics tábornok tartott egy beszédet, mely általános megbotránkozást idézett elő, melynél fogva mindjárt másnap gróf Andrássy Gyula követelte az illető tábornok elmozdítását. E beszéd itt kezemben van. Méltóztassék megengedni, hogy abból egy-két tételt felolvassak, hogy lássa a t. ház, mit tagadott meg akkor gróf Andrássy Gyula. (Halljuk!) így szólt egyebek közölt Grivicsics tábornok. A hadügyminiszter úr nyíltan és komolyan kinyilatkoztatja, hogy a hadsereg ezen egysegét sohasem áldozhatja föl, hogy a hadsereg ketté szakításához segédkezet sohasem nyiíjthat, hogy abba soha bele nem egyezhetik. (Folytonos élénk nyugtalanság.) A közös fejedelem és közös hazánk boldogságát kívánván, minden cs. k. katona
