Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-447

430 447. országos ülós 1895. niárczius 11-én, hétfőn. nak tartom, hogy most e vita ily hosszú volt, és hogy általános vita is volt. Jogosultnak tartom ezt azért, mert ez világos bizonysága annak, hogy az országban beteg állapotok vannak, a mit senkisem fog kétségbe vonni, ki a dolgokat megfigyeli. (Úgy van! balfelöl.) De jogosnak tartom az általános vitát azért is, mert épen a költségvetési előirányzat tárgyalása folyamán jött egy új kormány és adott új programmot; tehát sehol egyebütt, mint e törvényjavaslat tárgyalásánál nem volt helyén, hogy valaki ez új programmal foglalkozzék. De hallottam már az általános vitában azt az észrevételt, hogy egészen helytelen az, hogy az új miniszterelnök az ellenzék részéről személyes invektivákkal támadtatott meg. Hát én megvallom, én nem vettem részt e támadásokban és nem is vehettem, már azon körülménynél fogva sem, mert egykor egymás ellenfelei voltunk. (Zaj.) Én meghallgattam Eötvös Károly képviselő urat; kérem, legyen tehát ő is szives és ne beszéljen, mikor én beszélek. Nem vettem részt, mondom, e támadásokban, mert egyszer egymással küzdöttünk itt a fórumon, s én húzván a rövidebbet, ha őt megtámadtam volna, magamra is nagy árnyékot vetettem volna, mert ő levén a győző, azt mondták volna, hogy hiszen én még hátrább állok nála. Különben sem természetem a személyes invektivákkal való támadás, de részemről azt teljesen jogosultnak tartom. (Mozgás jobbról.) Mihelyt valamely képviselő azon meggyőződésben van, hogy a kormány nem felel meg az ország részéről belé vetett bizalomnak és azon szükségleteknek, a melyeket ő a maga részéről megoldandóknak tart: akkor teljesen jogosult a támadás is. A költségvetési elő'rányzat tárgyalásánál más kérdések uralkodtak a vitán, mint most. Akkor, lígy látszik, a tulajdonképeni vitában az agrár és szocziális kérdés dominált, a melyek bizonyos fokig összeköttetésben vannak, és lehet mondani, hogy a vitának legnagyobb részét ezek foglalták el, míg most az agrárkérdésről alig hallottunk valamit a szocziális kérdésről szintén nagyon keveset, és így egészen más dolgok kerültek előtérbe. Előtérbe került ugyanis az egyházpolitikai kérdés és a néppárt kérdése, és előtérbe került még egy más kérdés is: a fuzionális kérdés. Én részemről szintén erre a kettőre nézve kívánok némelyeket megjegyezni, még pedig egészen röviden, mert a vitatkozásra egy szakasz tárgyalásánál többé olyan keret nem áll az ember rendelkezésére, mint az általános tárgyaásnál. A néppárt kérdésével a költségvetési előirányzati vitában nem igen foglalkoztunk, mert akkor még az a nézet volt a felszínen, a melynek Eötvös Károly képviselő úr nemrég kifejezést is adott, hogy a néppárt talán nem is létezik, hogy annak semmiféle hatását az országban nem lehet látni, vagy érezni; de most, ezen pillanatban már nem igen gondolom, hogy legyen a házban képviselő, a ki a néppártra oly kicsinylőleg tekintsen, sőt merem mondani, hogy igen sok képviselő van itt, a ki daczára annak, hogy ez a párt még csak egyetlen egy tag által van ebben a házban képviselve, még is látja, hogy az előreveti az árnyékát, mert az a dolog természetében fekszik, hogy ha valaki egy nagy akcziót indít meg, késznek kell lennie a reakczióra. Én a magam részéről már akkor, a mikor legelőszőr felvettetett nemcsak itt, de más helyeken is az a kérdés, hogy az egyházpolitika a kötelező polgári házasság alapján oldassék meg, jeleztem annak veszélyességét, mert tudtam, hogy okvetetlenül be kell következnie annak a reakcziónak, mely most már megindult. Természetes, akkor még engem csak rémlátónak néztek, de most már azt hiszem, hogy nem néznek annak, mert hiszen ki sem kell menni, csak ebben a parlamentben tessék széjjel nézni, és tessék csak Eötvös Károly t. képviselő úrnak széjjelnézni, nem látja-e ezt a mozgalmat itt a maga pártjában ? Ugyan micsoda gyönyörűségünk telt ma is a t. képviselő uraknak egymás közti harczában, és mire vezethető ez vissza ? Tisztán erre a kérdésre vezethető ez vissza, mert hiszen a t. képviselő urak is igen jól tudják, hogy azon időben, midőn a jelenlegi 48-as, vagy függetlenségi, vagy több rendbeli név alatt ismert pártok keletkeztek, még senkinek sem volt eszében ez az importált dolog, melyet a külföldről hoztak ide, mert ez nem magyar intézmény. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem áll!) Akkor, mikor itt Böszörményi László és társai megalapították azt a, pártot, méltóztassék elhinni, fogalmuk sem volt arról, hogy valaha az a párt a maga programmjába egy ilyen ismeretlen quantitást fog belevenni. (Derültség jobbfelöl.) Nagyon természetes dolog tehát, ha belejön a pártba egy ily bomlasztó idea, az a párt nem maradhat többé az, a mi volt régen, így van az künn is. Azt halljuk most a kormánypárt szónokaitól, hogy megvárják mindenkinek hazafiságától az ellenzéken is, hogy teljes erővel közre fog működni arra, hogy a néppárt veszélyessé ne válhassék, mert annak, nem akarom részletezni, miféle, de isten tudja minő következményei