Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-447
424 44ft. országos iilés 1895. márczius 9-én, szombaton. teljes mértékben orvosolva lettek, és a munkások azon kérelmei, melyek a fennálló szabályokkal, törvényekkel, az államkincstárnak és maguknak a munkásokuak jól felfogott érdekeivel összeegyeztethetők voltak, egytől-egyik teljesíttettek, a hiliás tisztviselők és felügyelők ellen pedig a legnagyobb szigorral járt el a kormány. Az utolsó vizsgálat óta a pénzügyminisztériumhoz e tekintetben panasz vagy feljelentés nem érkezett, és megvallom, nem is látom be a magyarázatát annak, hogy miért tétetett ez a dolog most interpelláezió tárgyává. Mindazonáltal én csak köszönettel veszem, hogy t. képviselőtársam felszólalt és ez által alkalmat adott nekem megejteni e £7 u j vizsgálatot, a mely hivatva van felderíteni azt, hogy vájjon nem léteznek-e még némi sérelmek, melyek szintén orvoslandók lesznek. (Helyeslés,) E tekintetben különben megnyugtathatom a t. házat és a t. interpelláló képviselő urat, hogy mihelyt tudomást nyertem arról a panaszról, a mely az interpelláczió tárgyát képezi, és A kormány részéről jelen vannak: B. Bánffy Dezső, Lukács László, Percsel Dezső, b. Jósika Samu, Erdély Sándor, Dániel Ernő, Wlassics Gyula, gr. Festeiits Andor, Josipovick Imre. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Schóber Ernő jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett felszólalók jegyzékét Perczel Béni, az azok ellen felszólalók jegyzékét Hock János jegyző urak fogják jegyezni. Következik a jegyzőkönyv hitelesítése. JosipOVich Géza jegyző (olvassa az 1895. márczius hó 9-én tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve van. a mely egy kolozsvári hírlapban nyomtatásban is szószerint közzététetett, azonnal intézkedtem a vizsgálat raegejtése iránt; a vizsgáló-biztosok már ki is küldettek a helyszínére a minisztérium két felsőbb tisztviselője személyében. Kötelességemnek fogom tartani, hogy orvosoljam mindazon sérelmeket, melyeket a vizsgálat, mely a legnagyobb szigorral fog megtartatni, s a mely közvetlenül a munkásokhoz fordul, a tisztviselők kizárásával konstatálni fog. A mennyiben pedig azt látnám, hogy csakugyan rendszeres izgatók munkáival van itt dolgunk, kik a szegény és tudatlan munkásnépet saját czéljaikra szokták felhasználni, és mikor az bajba keveredik, cserbenhagyják, mondom, ha ily irányban teszek tapasztalatot, kötelességem lesz ezekkel szemben is a legnagyobb szigorral eljárni- (Helyeslés.) Egyébiránt érdemleges válaszomat annak idején fogom megadni. (Helyeslés) Elnök: Az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 2 óra 5 perczkor.) Jelentem a t. háznak, hogy Wlassics Gyula Zala vármegye csáktornyai kerületi országgyűlési képviselőnek választása óta a 30 napi kérvényezési határidő eltelt a nélkül, hogy ezen választás ellen kérvény adatott volna be. Nevezett ennek folytán végleg igazolt országgyűlés képviselőnek jelentetik ki. Perczel Béni jegyző: Görgey Béla, az igazoló állandó bizottság előadója! Görgey Béla előadó: T. ház! Jelentem, miszerint az állandó igazoló bizottság Torontálmegye zsombolyai választókerületében 1895. évi márczius hó 6-án képviselővé választott Babics József megbízó-levelét vizsgálat alá vevén, azt rendben levőnek találta, és ennek folytán nevezett képviselőt a szokásos 30 napi kérvényezési határidő nyitvatartása mellett 447. ORöZiiLÍjröb ÜLÉS 1895. évi márczius hó 11-én, hétfőn, Szilágyi Dezső elnöklete alatt. Tárgyal: Jegyzőkönyv hitelesítése. — Wlassics Gyula végleges igazolása. — Igazoló állandó bizottság jelentése Babics József igazolása tárgyában. — Az 1895. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. — Najárend.