Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-446

418 446. országos ülés 1895. márezrus 9-én, szombaton. Albert elvi álláspontját, de nem gyanusítottam egy árva szóval sem, nem vádoltam azért azzal, hogy ő kormánypártivá lett. Ellenkezőleg én közvetetlenűl azok után, a miket t. barátom, Ábrányi Kornél felolvasott, ezeket mondottam, és ebben állott egész támadásom érvelése és éle: (Olvassa.) »Távolról sem akarok neki, tudniillik Ápponyinak szemrehányást tenni azért, hogy ő e törvényjavaslatot támogatja, illetőleg az alap­eszmét, mely abban nyilvánul, tudniillik a köz­igazgatás államosítását, magáévá teszi. Ez igen természetes, hiszen ez az ő gyermeke, a kit mások elkeresztelteké Épűgy, mint a mi gyer­mekeink voltak azon törvényjavaslatok és refor mok, a melyeket szintén elkereszteltek. Polónyl Géza: Nem elkereszteltek, hanem körülmetéltek. (Derültség.) Helfy Ignácz: (Olvassa.) »És ha a t. képviselő úr ott, azokról a székekről terjesztette volna be a maga által konezipiált javaslatot mind­azon körülírásokkal;, a melyeket ő kontemplált, én akkor is ellene szavaznék, de érteném, és tisztelettel hajolnék meg az ő meggyőződése előtt. De mikor az nem úgy terjesztetik elő, a mint ő óhajtotta, a mikor nincsenek meg azok a garancziák, a melyekhez ő kötötte az államo­sítás eszméjét^, ezen csodálkoztam. Ebben van a különbség. Mi elfogadtunk egy oly javaslatot, a mely teljesen megfelelt a mi kívánalmainknak. (Zajos ellenmondás a szélső baloldalon.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Helfy Ignácz: Bocsánatot kérek, a ház­szabályok keretén belül nekem nincsen jogom más dolgokra kiterjeszkednem. Én csak szavaim­nak értelmét akartam konstatálni, és úgy hiszem, hogy azzal, a mit felolvastam, igazoltam azt, a mit a tegnapi napon állítottam és ismételtem, hogy sem én, sem tudtommal elvbarátaim akkor gr. Apponyi Albertet azért, mert támogatott egy oly javaslatot, mely az ő becsületes meg­győződésének megfelelt, daczára annak, hogy mi elvből ellene voltunk, nem vádoltuk azzal, hogy ellenzéki kötelességét nem teljesíti többé, és hogy ez által kormánypártivá lett. (Helyes­lés a szélsőbalon.) Csak enynyit akartam meg­jegyezni. Molnár Antal jegyző: Gr. Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nagyon röviden óhajtok erre az inczidentális kontroverziára nyilatkozni. Meg­jegyzem, nem személyes kérdésben, hanem a napirenden levő tárgyhoz írattam fel magamat; de daczára ennek, felszólalásom alig fog azon kereten túlmenni, mely még személyes kérdés ezímén is jogot adna nekem a felszólalásra. Nagyon röviden akarok ebben az inczidentális kontroverziában nyilatkozni; mert hiszen nem én kezdeményeztem azt, és felszólalásaimban arra alkalom nem foglaltatott. Én egyáltalában nem foglalkoztam sem korábbi beszédeimben, sem ezen alkalommal mondott beszédemben azon eljárás kritikájával a melyet a t. függetlenségi párt egy része a kormány egyházpolitikájával szem­ben követett. (Halljuk! Halljuk!) Én nem is tartom lehetségesnek, hogy az ellenzéknek magatartására nézve a kormány által beadott javaslatokkal szemben, olyan javas­latokkal szemben, melyek az ellenzék meggyő­ződésével tárgyukban, főbb vonásaikban egyez­nek, mondom, nem tartom lehetségesnek, hogy erre nézve egy abszolút értékű, minden időben és körülmények közt alkalmazható szabályt fel­állítsunk. (Úgy van! balfelól.) Én azt hiszem, hogy ez a helyzetnek mérlegelésétől, az összes körülményektől s különösen annak mérlegelé­sétől függ, vájjon egy önönmagában véve he­lyesnek elismert kezdeményezés támogatásával nem adtunk-e erőt olyan helytelen irányzatok­nak, melyek sokkal nagyobb fontossággal bír­tak a mi szemeinkben, mint azon részlet, melyet a kormány tevékenységében helyesnek elismert. Ép ezért, t. ház, nekem nem volna okom ezen kontroverziával foglalkozni, ha az én t. barátom, Helfy Ignácz, nem akarta volna a mi eljárásunk és a t. ház azon padjain ülő t. ba­rátaink eljárása közt a parallelát odáig kiterjesz­teni, hogy az ő eljárásuk velünk szemben a közigazgatási törvényjavaslat tárgyalása alkal­mával sokkal barátságosabb, sokkal lojálisabb, — nem tudom, — sokkal kollegiálisabb volt, mint az, a mit a ház ezen pártjának részéről tapasztaltunk. Nos, t. ház, itt t. barátomat emlékezete kissé cserben hagyta. Mert midőn t. barátom azt mondja, hogy sem ő, sem az ő tudtával elv­barátainak egyike sem tett nekem annak idején szemrehányást a közigazgatási törvényjavaslat tárgyalása miatt, akkor saját szavaival is ellen­kezésbe jön, mert azokban a szavakban, me­lyeket ő most felolvasott, az foglaltatik, hogy ő nem tenne nekem szemrehányást, nagyon ter­mészetesnek tartaná, ha én az azon elveken ala­puló törvényjavaslatot benyújtanék, azon helye­ken ülve, és ha azon javaslat teljesen megfelelne mindazon követelményeknek,^ melyek az én pro­grammomban foglaltatnak. 0 tehát két kritériu­mot állított fel, melyek egyike az, hogy a javas­lat objektíve megfeleljen azon kellékeknek, melyek az én programmomban foglaltatnak, a másik kritérium pedig, melyek mellett ő igen természetesnek, igen jogosnak tartaná a javas­latnak általam történő támogatását és benyújtá­sát, az volt, hogy én azt arról a helyről nyújt-

Next

/
Thumbnails
Contents