Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-446

416 446. msszAge* ülés 1SÖ5. márczins 9-én, szombaton. azokkal, a miket Apponyi Albert 91-iki beszé­déből felolvasott, ne lássam igazolva a függet­lenségi párt azon részének eljárását annál inkább, mert ha azon kötetben tovább lapozott volna, megtalálta volna, hogy Apponyi Albert akkori eljárásáról miként nyilatkozott senki más, mint Helfy képviselő t. barátom, (Élénk derültség bal­felöl. Halljuk! Halljuk!) így szólt: (Olvassa.) »Nyílt titok, hogy igazi oka annak, hogy ez a javaslat a magyar törvényhozás elé került, nem az, a mit senkisem állíthat, mintha ez egy általánosan érzett szükségből, vagy a közvéle­mény követeléséből származott volna; nem, ha­nem ez tisztán politikai taktika, azon ezélból, hogy kivegyék gróf Apponyi kezéből azt az egyetlen fegyvert, melyet önök ellen használt; mely őt önöktől megkülönböztette. Fontos az a szerep, melyet gróf Apponyi e kérdésben játszik, az eredményre nézve is, mert nem szenved kétséget, — és ezt őszinte sajnálattal konstatálom, — hogy az a körül­mény, hogy ez a javaslat az eddigi ellenzék padjairól, azon oldalról (A baloldalra mutat.) tá­mogattatik, mindenesetre sokkal többet használ önöknek, mint azon összes beszédek, melyek ama padokról (A jobboldalra mutat.) elmondattak, vagy még elmondatni fognak.« (Zajos derültség balfelöl és a szélsőbal egy részén.) Engedje meg, hogy én az ő eljárásukról se mondjak egyebet. Én is csak azt mondom: nyílt titok, hogy annak, hogy az egyházpoli­tikai javaslat a törvényhozás elé került, nem az az oka, a mit senkisem állíthat, mintha általá­nosan érzett szükségből, v;.gy a közvélemény követeléséből származott volna, (Élénk tetszés bal­felől.) hanem tisztán parlamenti taktika a ezél­ból, hogy kivegyék gróf Apponyi kezéből a második fegyvert is, és engedjék meg, hogy én is azt mondjam: sajnálom, hogy e politika azon padokból támogattatott, melyek többet használ­tak önöknek, (A jobboldalra mutat) mint az összes ott elmondott és az elmondandó beszédek. (Zajos derültség, tetszés és taps a baloldalról és a szélsőbal egy részén.) Végezetül legyen szabad egy másik sze­mélyes kérdésre is reflektálnom, a mennyiben múltkori beszédemnek a nemzet hegemóniájára és a régi privilégiumokra vonatkozó részét a túl­oldalon többen kifogásolták^ nemcsak történelmi, hanem politikai szempontból is. (Halljuk! Hall­juk !) A mi a történelem szempontjából felhozott kifogásokat illeti, azokkal én vitába sem eresz­kedem, mert az a formula, hogy 1848-ban nem mi szüntettük meg a privilégiumokat, hanem ki­tártuk azokat azok számára is, a kik azokban addig részt nem vehettek, — az csak egy szel­lemes szójáték, de az én állításom igazságából semmit le nem vou; valamint abból sem, hogy a régibb privilégiumok illegitim maradványai még most is grasszálnak és uralkodnak ebben az országban. Mert, t. ház, mi volna az más, mint a régibb privilégiumok illegitim marad­ványa, hogy a t. többség még a szabadelvfísé­get is privilégiumnak tekinti, (Zajos tetszés a baloldalon.) a melyből mindenkit kizár, a ki nem a t. szabadelvű vagy a kormánypárt balszár­nyának soraiban foglal helyet; mi volna más ? mint a régi privilégiumok illegitim maradványa, hogy a t. kormány és többsége az ellenzéket még ma is jobbágynak tekinti, (Zajos tetszés a baloldalon.) a kivel szántat, vettet az eszmék parlag mezéjén, és a mikor megnő a növény, akkor szépen learatja, (Zajos tetszés a baloldalon.) épúgy, mint a feudális korban; mi volna más, mint a régi privilégiumok illetéktelen marad­ványa, hogy a t. többség tagjai nagyrészükben most is utasítás alapján jönnek be a képviselő­házba, csakhogy az utasítást nem a választók adják, hanem a kormány adja a választóknak. (Zajos tetszés balfelől.) Ezek mind nem a régi privilégiumok ille­gitim maradványaié? Politikai szempontból azt hozzák fel, hogy kár volt ezt kimondani, mert ez felháboríthatja a nemzetiségeket^ és saját gyengeségünk beval­lása. De ugyan miben ? Volt-e az mondva, hogy a magyar faj a privilégiumokat nem maga adta-e magának, hanem mástól kapta? Volt mondva az, hogy illetéktelenül volt birtokában ? Volt mondva az, hogy elvették tőle, míg maga oda nem adta ? Mindez nem volt mondva. Akkor hát miben volt ebben a politikai gyengeség bevallva? Nem is a politikai gyengeség bevallásáról van itt a szó, hanem egy téves iránynak konstatálásáról és pedig nem is annyira a múltra, mint inkább a jövőre nézve. És erről még igen sokszor lesz szó, mert a mi a múlt­ban elegendő volt, az a jövőre nézve a magyar állam felépítésére már nem elegendő. És nem abban van a veszély a magyar fajra és hegemóniára nézve, ha ily téves irányokat konstatálunk, és az igazságot megmondjuk, hanem sokkal több veszély van azokban a hamis illúziókban, me­lyeket a miniszteri székekről hallunk terjesz­teni és hirdetni, (Igaz! Úgy van! bálfelöl.) az oly hamis illúziókban, — sajnálom, hogy ebben Polónyi Géza képviselő úrral egyet nem ért­hetek, — mint a milyet a belügyminiszter úr kifejezett azzal, hogy ha ő a néptanítót beveszi az anyakönyvvezetők közé, többet használ a nemzeti eszmének, mint a nemzeti párt és Bartha Miklós összes eddigi tevékenysége. (Halljuk!) Az a nemzeti eszme rendkívül furcsán hangzik, valahányszor arról az oldalról (a jobb-

Next

/
Thumbnails
Contents