Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-430

36 430. orMágos ülés 1895. február 14-én, csütörtökön. hanem sok részben tőzsdei eszközök és czélok által elért magasabb árfolyama és árhullámzása az értékeknek. (Úgy van! a szélsőbalon.) Az a roppant nagy ellentét, a mely ilyen módon kifejlődik egy nemzet általános gazdasági helyzete és a tőzsde között, arra a következtetésre juttatja az irányadó köröket, hogy tehát a tőzsde az attól távolabb álló köröket is épen az általános szomorú helyzetnél fogva a maga hatalmi és játékkörébe vonja, hogy a könnyű meggazdagodás vágyától vezéreltetve, elhagyva a rendes foglalkozási kört, a tőzsdén keressenek szerencsét azok, a kiknek üzleti és foglalkozási köre attól távol áll, (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) hogy ennélfogva az így kifejlődő játékdüh és játékszenvedély a gazdasági életnek nemcsak erkölcsi, hanem annak gazdasági bázisát is képes teljesen megrontani. Ezzel, t. ház, nem valami új vagy egyéni felfogásnak adtam kifejezést, mert ha az utóbbi idő törvényhozási munkálatait méltóztatnak tekintetbe venni, akkor mi már a volt kormányférfiak egynémelyikének igen fontos nyilatkozataival állunk szemközt. A t. pénzügyminiszter úr, a ki elődjének szoros jogutódjául jelentkezett, és elődjének egész politikáját a magáévá igérte tenni, csodálatosan elődjének épen a tőzsdei üzleiek rendszabályozására és korlátozására vonatkozó kijelentéseiről mélyen hallgatott. És hallgatott, habár a pénzügyi helyzettel szorosan összefügg, a kormány más tagjainak idevonatkozó kijelentéseiről. Méltóztatnak tudni, hogy a volt pénzügyminiszter úr, a midőn ugyanezen tárgyat a ház elé terjesztette, az első expozé alkalmával már említést tett például arról, hogy ő a tőzsdeadót fogja behozni. Erről az igen t. miniszter úr hallgat. Különben én a kifejtett szempontokból a tőzsdeadónak valami nagy fontosságot nem tulajdonítok. A többi államok eredményeit bizonyítják, hogy a tőzsdeadó semmiféle nagyobb hatással a tőzsdejáték korlátozására, a tőzsdeszédelgések megszorítására nem volt. Ausztriában az ez adó révén begyült összeg 579.893 forintot tett, és így a mi tőzsdéinken — aranyban számítva — mintegy 700.000 forintot lehetne várni. Pénzügyi szempontból tehát némileg indokolható ez adó, de épen azokból az intézkedésekből, a melyek most Európa minden államában megbeszélés tárgyát képezik, legjobban látjuk, hogy a tőzsdeüzletek korlátozására nem bizonyult hathatós eszköznek. Minthogy a volt pénzügyminiszter úr ez iránt nyilatkozott, elvártam volna, hogy az új Miniszter is kijelentse ez iránti álláspontját. De tett a volt pénzügyminiszter úr egy fontosabb kijelentést is. Mikor szóba kerültek a tőzsdejátékra való csábítások, azok a hírlapi hirdetések, a melyekben a legszemérmetlenebb valótlanságokkal ajánlanak egyes papirokat, é* vonják be a társadalom különböző rétegeit a játékba: (Igaz! ügy van! a szélső balfelől.) ő megigérte, hogy ez iránt intézkedni fog. Sajnos, nem tett semmit, és most az új pénzügyminiszter sem helyezett kilátásba semmit. Azaz, valami mégis történt, de ezen a kormánynak nincs miért örülnie. Értem Lukács Béla volt kereskedelemügyi miniszternek a budapesti árú- és értéktőzsdéhez intézett két leiratát és azt a módot, melylyel e tőzsde a leiratokkal elbánt. Ebben az állami tekintély meglehetős csorbításáról van szó. (Halljuk! Halljuk!) Midőn a miniszter űr látta, hogy mégis csak napirendre hozzák mindenütt a tőzsde elleni intézkedéseket, és a dolgot itt is többször szóba hozták: ő is jónak látta a cselekvés terére lépni, és a sérhetetlenség és hozzáférhetetlenség nimbuszával felruházott budapesti tőzsdéhez tavaly deczemberben két leiratot intézett. Az egyikbui aggályait fejezte ki az elharapódzó tőzsdejáték tekintetében, megjegyezve, hogy jó volna a játékot korlátozni. Felhívta ennélfogva a tőzsdetanácsot, foglalkozzék a kérdéssel, és minthogy ő valakit külföldre küld ki az intézkedések tanulmányozása végett, a melyek mindenütt foganatba véeetuek a tőzsdejátékok korlátozására, ennélfogva a tőzsdetanács az ő embereivel együtt küldjön ki valakit ugyanezen czélra. Ugyanakkor, midőn e rendelet a tőzsdetanácsban felolvasásra került, Öttl miniszteri biztos még külön lelkére kötötte a tőzsdetanácsnak a dolgot, mondván, hogy ime, a tőzsdetanácsnak saját bírósága van, nincsen anyagi jogszabályokhoz kötve, habár illetékességét torvény állapítja meg, azt ő saját hatáskörében mindig bizonyos tekintetben regulázhatja, ennélfogva nem volna-e helyes, ha ebben az irányban több gonddal járna el, mikor arról van szó, hogy idegen elemeket vonnak be a tőzsdejátékba. És mi történt? A tőzsdetanács meghallgatva a kormánybiztost, egyszerűen a napirendről levette a rendeletet, azt mondván, hogy sem az egyik, sem a másik irányban intézkedésre szükség nincs. Ugyanígy bánt el a tőzsde tanácsa a volt miniszter úrnak másik rendeletével, de talán még sokkal csúnyábban, inert azt egyenesen mintegy gúnykaczajjal kísérte a felolvasásnál, és ennek a visszataúsításnak az indokolásban is helyt adott. Ugyanis múlt évi deczember havában Lukács Béla volt kereskedelmi miniszter úr rendeletében kifejezte azt, hogy a tőzsdei értékek bevezetésére vagyis kotirozására vonatkozó feltételek megállapításánál a kereskedelemügyi kormány ezentúl az^ő saját befolyását kívánja fentartani, és hogy ezen feltételek