Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-446

4á(S. országos ülés 1895. márczius 9-én, szombaton. 407 nyiban, a mennyiben azt mondja, hogy az általuk történt bejegyzések, az általuk saját hatáskörükben kiadott okmányok közokiratok. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Issekutz GyÖZÖ: A t. belügyminiszter úr hivatkozott továbbá a választási törvényre, a melyből szinte érvet akart meríteni, s a melynek 93. §-ában az van említve, hogy azon közhivatalnok vagy lelkész, a ki megtagadja valamely okirat kiadását vagy kiállítását, megbüntetendő. E két törvény intézkedéseiből a t. belügyminiszter úr levonja azon konzequencziát, hogy úgy a büntető-, mint a választási törvény a lelkészeket épúgy közhivatalnokoknak tekintette, mint az anyakönyvvezetőket az anyakönyvvezetésről szóló törvény. Engedelmet kérek, t. belügyminiszter úr, de igénytelen felfogásom szerint különbség van. (Halljuk! Halljuk!) A büntető törvény az anyakönyvek tekintetében azok kötelességét védendő, azt a szabályt állítja fel, hogy azok közokiratot képeznek; és így maga az a cselekmény, maga az a tény képezi a jogi forgalom meghatározását; míg ellenben az anyakönyvvezetésről szóló törvény magát a személyt jelzi határozottan közhivatalnoknak. A kettő között tehát a különbség az, hogy míg a lelkész, míg a rabbi, vagy bárki is, lett légyen a büntető vagy a választási törvény szerint itt értve, vagy érintve, annak csupán azon cselekménye vagy ténye képezheti elbírálás tárgyát, mely képezi egyúttal a büntető vagy választási törvénybe ütköző jogsértést; ellenben az anyakönyvvezetőkről szóló törvény 10. §-a határozottan mondja, hogy az anyakönyvvezetéssel járó cselekvények tekintetében a megbízottak közhivatalnokoknak tekintendők. Ennél tovább megy a 11. és 12. §., és a fegyelmi felelősséget és hatósági kört is megállapítja. A lelkész, a ki az 1874. évi törvény szerint akár a választási jog elleni visszaélést, akár a büntető törvény szerint okirathamisítást követett el, a maga részéről felelni, védekezni volt köteles, a maga részéről kellett, hogy igazolja az ő korrektségét a büntető törvénynyel szemben, ellenben az anyaköny'vvezetésről szóló törvény szerint beállítandó közhivatalnok nemcsak a büntető törvény, s nemcsak a választási törvénybe ütköző cselekményeiért, hanem fegyelmi tényeiért is. Az én jogi érzékem, az én politikai tudomásom nekem azt mondja, és engem erre tanított egy fél emberéletnek kutatása, hogy az, a ki fegyelmi hatóság alatt áll, az nem lehet magánember. Méltóztassanak nekem csak egyetlenegy olyan az állam organikus keretébe bevont működési tért is felmutatni, a hol a működési körrel meo:bízott egyének állami kinevezés, állami felügyelet, állami fegyelmi felelősség alatt állanak, s a kiknek tényei az állam által vedelt közhivatali tényeknek erejével raháztatnak fel, és még se legyenek közhivatalnokok. Sem a magyar álbimérzet szerint, de egyáltalában jogállamban én nem képzelhetek el egy olyan beállított intézményt, . . . Madarász József: Talán felállított! Issekutz GyÖZÖ: • • • • Engedelmet kérek, igenis beállított, vagy pedig beillesztett intézményt, de sohasem felállítottat, a melynek min- ,: dea attribútuma a közhivatali jelleggel bir, és tőle mégis a közhivatalnoki jelleg elvitattassék. A törvény, az állami rendszer, az állami intézményeknek felfogása, természete kizárja annak a lehetőségét, hogy a belügyminiszter úrnak vitatása megállja a helyét, megfeleljen a törvényes felfogás kritériumainak. Én a magam részéről teljesen osztozom abban, a mit gróf Sztpáry Gyula igen t. volt miniszterelnök úr, igen t. képviselő úr az anyakönyvvezetők tekintetében az igen t. belügyminiszter úr által felállított elvvel ellenkezőleg elmondott. Én abban a meggyőződésben vagyok, hogy az igen t. belügyminiszter úr nem tehet helyesebben most már, és magához illőbben sem cselekedhetik, mintha kimondja: Elismeri azt, hogy igenis a törvényes alapon, a fennálló törvények keretében az ő czélja meg nem valósítható. Vagy legalább is ismerje be azt, hogy a fennálló törvények értelmében az ő czéljának a törvényes voltához jogos aggály fér; ha beismeri legalább azt, hogy az aggály jogosult és alapos, akkor mint közjogász, mint politikus, be kell, hogy lássa azt is, hogy ott, a hol egy törvénynek az érvénye, egy törvénynek a megszorítása, a hol a törvényhozói jogkörnek a csorbításáról van szó, ott még akkor is törvényhozási intézkedés szükséges, a midőn nem evidens az a törvénycsorbítás, és annak az aggálya merül fel csupán. Minden oldalról merültek fel ezek az aggályok. Ezen aggályokat határozott és törvényes alappal bíró ellenérvek alakjában fejtettük ki itt, és ezen aggályainkat az egyszerű aggályból kivetkőztette, és mint határozott követelést, mint határozott ellenvetést, mint törvénysértés elleni jogosult állásfoglalást tüntetik fel azok a törvényes szabályok, a melyekre a t. belügyminiszter úr hivatkozott. Ilyen körülmények között az igen t. belügyminiszter úrnak feladata nem az, hogy azt mondja, hogy képes a vád alá helyezésnek elébe nézni, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) hanem a feladata az, hogy kerülje a vád alá helyezésnek az okait, hogy terjeszszen elé egy novelláris intézkedésre alkalmas javaslatot, kérje a törvényhozástól a kormányzati akaratnak törvényhozói akarattá emelését, és akkor, ha a törvényhozó testűlet az ő felfogásának helyességét el fogja