Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-446
406 ^ ö ' országos ülés 1895. márczitts {t-én, szombaton. nemzetiségeket, intenzivebb és kifejlettebb ellenállásra, az állam beavatkozásának erősebb, hatványozottabb visszautasítására kényszerítse; vájjon nem ép a diszharmóniát fogja-e még inkább fokozni, a diszharmónia csíráit fogja megvetni az az intézkedés, ha esetleg oly nemzetiségi tanítókat fog a magyar államkormány szubvenczióval gyámolítani, a kik azután a maguk részéről, mert az állam részéről kapandó tiszteletdíj nem fog felérni sohasem a felekezeti hatóságok által adott javadalmazással, kik saját érzelmük, saját lelkületük sugallata szerint azután azt az anyakönyvvezetői tiszti állást is, a melynek hivatása lenne a magyar állam tekintélyének, súlyának kifejezésre juttatása, arra fogják felhasználni, hogy a magyar állam eszméje, a magyar állam egysége, a magyar állam tekintélye ellen állást foglaljanak, ezek ellen a propagandát még anyakönyvvezetői minőségükben is terjeszszék ? (Ügy van! balfelől.) Ez az én aggályom, melynek a t. belügyminiszter úr által szíves figyelembe vételét kérem, mert sohasem lehet egyes egyén, legyen bár az ország viszonyaival akármennyire ismerős, legyenek az ő utasításai, informácziói bármi alapos és megbízhatók, elég biztos, elég alapos, hogy a saját álláspontnak csalhatatlanságát feltétlenül higyje, azért kérem a t. belügyminiszter urat, méltóztassék ezen aggá lyomat figyelembe venni, méltóztassék komoly, befolyás nélküli elbírálás után megfontolni mindazon következményeket, melyek ezen tényhez esetleg fűződhetnek, és a várható sikereket a kilátásban levő veszélyekkel mérlegelve, méltóztassék egy újabb megállapodásra jutni, és azután felelni arra nézve, vájjon ezen tényből csakugyan várhatja-e a nemzeti párt húsz évi nemzeti munkájának elhomályosítását? (Tetszés a haloldalon.) De az igen t. belügyminiszter úr a 68-iki törvény intézkedései tekintetében az állami anyakönyvekről szóló törvény határozmányai tekintetében gróf Szapáry Gyula igen t. képviselő úrral vitát folytat és azt mondja: »A68.évi törvény, midőn megengedi oly teendők végzését a tanítóknak, melyek helyben és a tanórákon kivül végezhetők, ez nem vonatkozik a privát teendőkre, mert ezekről a törvénynek nem kelletett volna intézkedni. A törvény csak oly teendőkről beszél, melyek vagy megyei, vagy községi, vagy állami tekintetben fent'orognak«. Én a magam részéről ezt a felfogást nem oszthatom és azt hiszem, hogy ha az állami élet egyes orgánumaira vonatkozólag a létező törvényeket és kötelező szabályokat veszszük figyelembe, akkor az igen t. belügyminiszter úr lesz szíves nekem igazat adni, hogy az épen a privát teendőkre s nem a községi alkalmazás folytáni teendőkre vonatkozik. Nem vonatkozhatik, mert ha akár a vármegyei, akár a városi törvényhatósági, akár a községi szervezetre vonatkozó törvényeket vagy szabályrendeleteket lesz kegyes becses figyelmére méltatni, meg fogja látni mindenütt, hogy az ezek szervezetére vonatkozó törvények és rendeletek kizárják azt, hogy a tanító akár állami, akár községi hivatalos teendőket végezhessen, tehát a 1868-iki törvénynek ezen praevencziája az állami, megyei vagy községi hatósági teendőkkel szemben teljesen szükségtelen. Én leszek bátorát, belügyminiszter úrnak felsorolni egynehány privát teendőt, mely a legtöbb esetben előfordul a mindennapi életben, mely esetekben a tanító az alkalmazásnál kérhette a felsőbbségtől az engedélyt. Ilyen például egy pénzintézetnél leendő alkalmazás, a községi faiskolának a vezetése, mert minden község tartozik faiskolát tartani; épen a múlt évben megszavazott, mezőrendőr ségi törvényben határozottan ki van mondva, hogy első sorban a tanítók alkalmazandók. Ezek azok a privát teendők, a melyeknek egész sorozata fordul elő, s a melyekkel szemben a törvényhozásnak már az 1868 iki törvénynyel provideálni kellett, mert biztosítani kellett a felügyeleti hatóságnak azon jogát, hogy a tanító olyan állást, a mely esetleg a tanítói állással járó kötelességek elhanyagolására vagy az állás méltóságának kisebbítésére szolgálhat, be ne töltsön. Ez volt az intencziója az 1868-iki törvénynek, és ez volt határozott, világos és kétségbevonhat]an intencziója felfogásom szerint gróf Szapáry Gyula t. képviselőtársam állításának és álláspontjának a t. belügyminiszter úrnak azon érvelésével szemben, a mely nem törvényes és az államélet gyakorlati ismeretének kellékével nem bir. A t. miniszter úr hivatkozik arra, hogy w, anyakönyvvezetésről szóló törvény azon passzusa, mely azt mondja: »A hatáskörébe tartozó teendőkre nézve az anyakönyvvezető közhivatalnoknak tekintendő« nem azt jelenti, hogy a tanító ezen funkczióból ki van zárva«. És így folytatja tovább: (Olvasm.) »IIonnan van ez a passzus átvéve? Át van véve egyéb régi törvényekből, át van véve a büntető törvénykönyvből és egyéb törvényes diszpozicziókból.« Később hivatkozik a büntető törvénykönyv 397. §-ára, mely azt mondja: (Olvassa.) »Az anyakönyvek és azokból kiadott hiteles alakú kivonatok és bizonyítványok közokiratot képeznek és az azok vezetésével, valamint azokból hiteles kivonatok és bizonyítványok vagy okiratok kiadására jogosított személyek ezen cselekményeikre vonatkozólag közhivatalnokoknak tekintetnek.« A büntető törvénykönyv intézkedései szerint a lelkészek közhivatalnokoknak tekintettek any-
