Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-446
4M. országos ülés 1895. álarcain* 9-én, szombaton. 405 kiterjed a törvényhozás intézkedéseiben az lítle vél- rend szerre, az idegenek felett gyakorlandó rendőrség egész terjedelmére. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Ugyanezen törvénynek 48. §-a kimondja, mikre terjed ki Horvát-SzlavonDalmátországok önkormányzati joga törvényhozási vagy kormányzati tekintetbdn. Itt sehol az idegenek fölött gyakorlandó rendőrséget vagy a tolonczkérdést fel nem találjuk, mert kétségbevonhatlanúl áll, hogy azon kifejezés: »azon országok beligazgatási joga tartatik fenn«, az az 1868. évi XXX. törvényezikk 10. §-ának világos intézkedéseivel szemben nem érthető ágy, hogy a beligazgatás keretébe tartozónak ismerte volna el az 1868. évi XXX. törvényezikk akár az útlevél-rendszert, akár az idegenek fölött gyakorlandó rendőrséget. Én a veszélyt épen abban látom, s azért tartottam kötelességemnek a t. belügyminiszter úr tegnapi beszédének ezen részével terjedelmesebben foglalkozni, mert nem akarnám, hogy a belügyminiszteri fontos helyről tett nyilatkozat folytán később mint preczedens alapján magyaráztassék, hogy az 1868. évi XXX. törvényezikk 48. §-ának olyan értelme van, a mely ugyanezen törvény 10. S-ának világos és határozott rendelkezésévei ellenkezik. Én azt hiszem, hogy e tekintetben most már a törvény fog dönteni arra nézve, hogy vájjon a belügyminiszter úrnak vagy gr. Apponyi t. képviselő úrnak a felfogása bir-e azzal a jogosultsággal, hogy törvényes alapon állónak ismertessék el. Most áttérek t. ház, a belügyminiszter úrnak azon nyilatkozatára, a melyben összehasonlítani akarja a horvátországi és a bukovinai illetőséget. Ha ez a lajtántúli államokban vagy a horvát tartománygyíílésen a horvát túlzók részéről történik, a kiknek jelszava és politikája a magyar szent koronától való elszakadás, a feletti bámulatomat nem fezjezném ki, de a magyar képviselőházban a kormány részéről jövő ilyen nyilatkozat kell, hogy megdöbbenést keltsen mindnyájunkban, kik végre is a horvátszlavón magyar testvériséget nem a szavazatokért, hanem a szent korona országainak egységéért kívánjuk; (Helyeslés halról.) kell, hogy megdöbbentsen minket, kik e testvérűlést nemcsak udvariassági formának, hanem közjogi fontos aktusnak tekintjük; kell, hogy arra indítson, hogy a belügyminiszter úr ily felfogása ellen határozottan tiltakozzunk. (Úgy van! balfelol.) A t. miniszter úr azután foglalkozott gr. Szapáry Gyula volt miniszterelnök úrnak az anyakönyvezésről tett észrevételeivel, s hivatkozva az 1868-ik évi népoktatásügyi törvényekre, a maga igazát tovább is vitatta. Nincs hozzászólásom a miniszter úr beszédének befejező részéhez, mely szerint ő nem Rechthabereiból ragaszkodik a tett intézkedéshez, hanem hazafiúi tényt képzel azzal végrehajtani, hogy a tanítókat bizza meg az anyakönyvvezetői tiszttel, s azt hiszi, hogy ezzel elhomályosítja a nemzeti párt összes sikereit, s Bartha Miklós publiczistai működésének minden eredményeit. Utóvégre mindenki önmaga képes és van hivatva saját tényei jelentőségét elbírálni, és hiú munkát végezne az, ki valakit saját énjéről táplált véleményében meg akarna ingatni, főkép, ha redukálni akarná e véleményt. Én a miniszter úr jó szándékát sem vonom kétségbe, sőt kijelentem, hogy ha a. miniszter úr törvényjavaslat alakjában kívánta volna kimondani, hogy kivételes esetekben tanító is lehessen anyakönyvvezető, ha az ő meggyőződésének megérlelésére alkalmas indokokat felhozta volna, és ezek a mi meggyőződésünk formálására alkalmasak, a legszívesebben hozzájárultunk volna, vagy legalább én hozzájárultam volna ily novelláris törvényjavaslathoz. Ámbár nyomós aggályom van a tekintetben a mit a t. miniszter úr ezzel nemzeti szempontból elérni vél. Mert gondolkoztam azon, hogy vájjon miben állanának azok a nemzeti sikerek, melyek miatt képes volna a miniszter úr magát kitenni egy különben platonikus jelentőségű vád alá helyezésnek is? Én a magam részéről azt hiszem, hogy a t. belügyminiszter úr nemzeti sikereket vagy abban látna, hogy a tanítók egyes helyeken, a hol kevésbbé vannak jól fizetve, az anyakönyvvezetői megbízatás folytán nyerendő tiszteletdíjak által a megélhetésre inkább lennének képesítve, tehát így a magyar tanítói kar egy részét kedvezőbb anyagi helyzetbe hozza, vagy hogy egyes nemzetiségi területeken egyen felekezeti tanítóknak az állam által történő alkalmazása folytán ezeknek a magyar állam érdekében, a kormány intenczióinak s ezáltal a nemzeti érzés terjesztésére alkalmatos tényezőkként megnyerését reméli. A kettő közül az egyik eset lehet, vagy mind a kettő a czél, de engedelmet kérek, ezekkel szemben ott áll a veszedelem, hogy a magyar állam befolyását, ingerencziáját a népoktatási törvény intézkedéseiben, a népoktatási törvény garancziája mellett az 1892. évi, vagy az 1893. évi törvénynyel abban igyekezett a törvényhozás valahogyan biztosítani, hogy a tanítói fizetésnek minimumát megállapítva, az állami segélyt biztosította, és az állami segélylyel kapcsolatosan az állam felügyeleti jogát kikötötte. Már most vájjon, t. ház, nem lesz-e ezen lépés, melylyel a t. belügyminiszter úr egyes felekezeti tanítók dotácziójához fordul, alkalmas arra, hogy a felekezeteket, értem különösen a
