Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-430

u 430. orsnágos ülés 1895. február 14-én, csütörtSkSn. gyalták, a javaslat nem vált törvénynyé. Épen úgy ismét későbben 1884-ben megint kidolgoztatott egy bányatörvényjavaslat, némileg más alapokon; ez sem lett beterjesztve, s szintén nem tárgyaltatott. Végre 1890-ben is kidolgoztatott egy bányatörvényjavaslat, ez sincsen még mai napig sem tárgyalva. Én tehát tekintettel épen arra, hogy ez irányban is égető szükség van arra, hogy a bányatörvény végié megalkottassék, kérem a t. pénzügyminiszter urat, szíveskedjék ez irányban is megtenni a szükséges lépéseket. A fémbányászatban semmi lényeges változást a bányatörvény által nem várok, sem pedig azt nem várom, hogy ez által segíteni lehetne a fém- és érezbányászat sorsán. Azzal azt nem fogjuk elérni, de mégis rendezett viszonyokat akarunk, s ezek csak úgy lesznek létesíthetők, ha a bányatörvény végre megalkottatik, és a modern életnek megfelelőleg létesíttetik. A bányatörvénynyel kapcsolatban szólhatnék még talán a bányahatóságok intézményéről is; de mivel a bányahatóságok rendezésének a kérdése a bányatörvény keretébe tartozik, ennélfogva itten csak épen jelezni akarom ezt a kérdést, hogy ez is megoldásra vár, s ez is mennél előbb meg lesz oldandó. Meg akarok továbbá még emlékezni egy kérdésről, melyet Bornemisza t. képviselőtársam említett meg, és ez a sójövedék, illetve a sóárak kérdése. Nem tudom, helyesen fogtam-e fel nyilatkozatát, és ép azért nem vagyok tisztában az iránt, vájjon ő a sóegyedárúság megszüntetését akarja-e elérni vagy csak a sóárak leszállítását, (Egy hang a baloldalon: A sóárak egyenlősítéséi!) tehát a sóárak leszállítását. (Felkiáltások balfelöl: Egyenlősítését!) Abból a szempontból akarom tehát tárgyalni a dolgot, hogy a sómonopólíum megmarad, a mi igenis helyes, s csak a sóárakat akarja leszállítani. (Hangok a baloldalon: Egyenlővé tenni.) Hogyha egyszer mi azzal tisztában vagyunk, hogy a sómonopóliumot meg fogjuk tartani, akkor mindenesetre azt a czélt is szem előtt kell tartanunk, a melyet a monopólium által el akarunk érni. Itt pedig a czél tisztán az, hogy a finäneziális eredmény biztosíttassák (Zaj. Ellenmondások balfelöl.) a monopólium által, mert az államnak szüksége vau arra a 11 vagy 12 millió forintra, mely a költségvetésben is ki van mutatva, és a melynek pótlása más úton alig volna lehetséges, (Egy hang balfelöl: Nem áll!) és nagyon is prekárius alapra helyezkednénk. A sóból nem lehet többet fogyasztani, mint a mennyire szüksége van az embernek, (Zaj. Mozgás a bal- és a saélsö baloldalon.) és azáltal, hogy a só ára leszállíttatnék, a konyhasó fogyasztása nem lenne nagyobb az embereknél, mert többet nem lehet fogyasztani, mint a mennyit épen elbír az emberi természet, s így mindenesetre az volna a következménye, hogy a sójövedék kevesebbet hozna, a mely hiányt más úton kellene pótolni. Ha pedig talán azt értette t. képviselőtársam, hogy külön marhasó olcsóbb áron adassék, a konyhasó pedig maradjon magasabb áron, a tapasztalat mutatja, hogy ezt keresztülvinni nem lehet. (Felkiáltások a bal-és szélsőbálon: Dehogy nem!) Már az ötvenes években az akkori kormány elkövetett mindent, próbákat tett arra nézve, hogy vájjon hogy lehetne elérni azt, hogy a marhasó olcsóbban és csak erre a czélra legyen kibocsátható a nélkül, hogy emberi használatra fordíttathatnék. Ezt részint szénpor, részint vasoxyd keverése által próbálták. Minden bizönynyal olyan vegyiteket kell létrehozni, a mely a marhának nem árt, és a sót mégis élvezhetetlenné tenné az emberekre. Minthogy pedig épen c tekintetben még eddigelé a nagy premiumok daczára semmi eredményt el nem értek, azért nem hiszem, hogy ez irányban bármit is tenni lehetne. Hiszen a nagybirtokosok, illetőleg a nagyfogyasztók számára meg van adva a kedvezmény; méltóztassék a költségvetést megnézni, ott van, hogy kedvezményes áron eladott sóból annyi meg annyi folyt be. A kedvezményes áron eladott só kétmillió forintnál többet tesz ki, tehát ott, a hol lehet, a kormány mindenesetre megadja az engedélyt. Méltóztassék tekintetbe venni, hogy ha ezt általánosítanék; ha — a mint az intencziójuk czélozza — épen a kisgazdáknak lenne e tekintetben is előny nyiijtva: mi lenne ennek következménye? A kisgazda, mihelyt kevés sóját megkapná, nem vinné azt haza, hanem az első állomáson vagy az első korcsmánál megáílana és értékesítené azt, (Ellenmondások balfelől.) és sem az államnak, sem a mezőgazdaságnak nem lenne meg akivánt haszna. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Más kérdés az, és talán figyelemreméltó volna, hogy a monopólium mellett a sónak ára épúgy, mint a dohány ára, mindenütt egyforma lesz. Azon különbségek, a melyek egyes vidékeken léteznek, eltüntettetnének, és nem kellene Pesten más árt fizetni, mint példáid Nyitrán vagy Szegeden, mert a monopólium esetére igen természetesen kívánatos az, hogy az eladási ár is mindenütt az országban tökéletesen egyenlő színvonalán tartassák. S ha már monopóliumról szólok, legyen szabad néhány snóval megemlékeznem egy újonnan létesítendő monopóliumról, a szeszmonopóliumról is. (Halljuk! Halljuk!) Ugron Gábor t. képviselő úr az utolsó ülésen igen hevesen kikelt ennek eszméje ellen, — nem tudom, miért. Először is nagyon bajos még manapság a szeszmouopóliumról szólani, a mikor arról jóformán egyebet sem tudunk, mint a nevét és