Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-444

M4, országos ülés 1895. márczius 1-én, csütörtökön. 357 Gr. Ápponyi Albert: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A költségvetési törvényjavaslat felett megindult vita ez alkalommal szokatlan arányokat vett, de ezen nincs mit csodálkozni, és nincs mit sajnálkozni. Nagyon megindokolták a vitának ezen terjedelmét azok a rendkívüli események, a melyek azt megelőzték, sőt azok is, a melyek ennek a vitának különböző stádiumait követték, megindokolta a lefolyt kormánykrizisnek sajátságos lefolyása, a jelenlegi kormány hatalomra jutásának sajátságos módja; a t. miniszter uraknak és különösen a t. miniszterelnök úrnak nem eléggé kidomborodott, nem eléggé ismeretes politikai egyénisége, a melynek kidomborodását a ház és az ország épen ettől a vitától elvárta, s várhatta méltán; megindokolták továbbá azok a kritikus viszonyok, a melyek egyes pártok kebelében állottak be, mindmegannyi szimptomái annak a forrongó állsipótnak, melyben az egész ország van. Én, ki az ellenzéki oldalról első voltam szerencsés ebben a vitában szót emelni, néhány vonással igyekeztem az ország helyzetét lerajzolni, néhány vonással igyekeztem azokat a veszélyeket ecsetelni, melyek ebben a helyzetben foglaltatnak, azokat a feladatokat összegezni melyek részint ama veszélyek elhárítása, részin, a nemzeti haladás szakadatlan fejlődésének folytonossága szempontjából mindnyájunkra, de legelső sorban a kormányra haramiának és ezen feladatok nagyságához és súlyához képest mértem a t. kormány politikai erejét. Az ítélet, melyhez én a vita kezdetén jutottam, nem volt kedvező, de épen a vitának terjedelme alkalmat és lehetőséget nyújtott arra, hogy ez az Ítélet esetleg módosuljon. Sajnálattal kell konstatálnom, hogy ma, a vita végén az a kedvezőtlen vélemény, a melylyel a t. kormány iránt voltam, a feladatok nagyságához mért erejét illetőleg, mondhatom, nemcsak kedvezőbbé nem vált, hanem mindinkább győződtem meg arról a majdnem megdöbbentő aránytalanságról, mely a kabinetnek ereje és a reá nehezedő feladatoknak nagysága közt fenforog. (Igaz! Úgy van! a hátoldalon.) Mi volt a válasz, a melyet úgy a t. kormány tagjai, mint a t. többség padjairól felszólalt képviselők részéről nyertein arra a képre, melyet a ház elé állítottam, azokra a problémákra, a melyekre a háznak figyelmét irányítani iparkodtam? A válasz részint kicsinyes csipkedésekből állott, melyekkel a t. kormány tagjai valószínűleg az ő debatteri képességüket akarták beigazolni a t. ház előtt. (Igaz! Úgy van! Derültség a baloldalon.) Ezek a csipkedések nem nagyon sikerűitek. Mert példának okáért az, a melyik a legnagyobb hatást idézte elő, Wlassics t. miniszter úré, — a ki engem így aposztrofált: tehát hol van az az egységesítő gondolat, a melylyel én az ellenséges táborokra oszlott magyar társadalom szolidaritását helyre akarom állítani? — feleletül ezt mondja nekem: hát egy katonai akadémiával akarok én az országnak anyagi nyomorán segíteni? Ez volt körülbelül a leghatásosabb mindazon személyes természetű apróbb és nagyobb malieziák közt, melyekkel különben egész jogosan, és a parlamenti szokásnak teljesen megfelelőleg a t. kormány részéről ellenem küzdeni akartak. Tehát nem, az országnak anyagi nyomorán nem akarok egy katonai akadémiával segíteni. Ez az egész kigúnyolás, ez az egész szemrehányás engem és azt a pártot, melyhez tartozni szerencsém van, csak akkor illethetné méltán, ha mi az ország anyagi helyzetével nem akarnánk behatóan foglalkozni; ha mi részesei lettünk volna annak a közgazdasági politikának, mely nem egyedül, de nagy részben okozója annak az anyagi nyomorúságnak, (Helyeslés a baloldalon.) ha mi ezekkel az anyagi bajokkal szemben, vagy közönyösen félrevonultunk volna, vagy visszariadtunk volna épen a legkiadóbb, épen a legéletbevágóbb, épen a legerélyesebb rendszabályok alkalmazásától. De minthogy mindenki tudja, hogy mi azokat a kereskedelmi szerződéseket, azokat a vámvisszaéléseket, melyek hozzájárultak az ország mezőgazdasági bajainak kielégítéséhez, kezdettől fogva ostromoltuk, ellenük küzdöttünk, azok veszélyességére figyelmeztettünk, miután mindenki tudja, és ezen költségvetési vita is tanúsága annak, hogy az ország anyagi bajaival rendszeresen foglalkoztunk, azok orvoslására az eszközöket egy rendszerbe foglalva, magunk közt megállapítottuk, és itt a házban előadtuk: minket azzal a szemrehányással illetni, hogy mi az ország összes bajaival szemben más panaczeával nem birunk, mint egy katonai akadémiával, ez, t. ház, malicziának is gyenge, és éleznek is, személyes támadásnak is nagyon sikertelen. (Igaz! Úgy van! balfelől.) De nemcsak sikertelen, hanem veszedelmes is, mert megindítja a gondolkozást arra nézve, hogy ki tehát az, a ki inadequát eszközökkel akar segíteni az ország anyagi helyzetén, ki tehát az, ki a népnek kenyér helyett csak frázist igér? Azzal a kormánynyal szemben, mely részint saját politikája által, részint az általa folytatott, tehát elődeinek általa átvállalt politikájával hozzájárult az anyagi bajok kielégítéséhez, mely most is visszaretten minden oly életbevágó rendszabálytól, melylyel hatalmas társadalmi vagy politikai tényezőknek érzékenységét érintené; az a kormány, a melyik — á mint az alföldi iuség felett itten megindult, egy igen rövid vitában kifejtetett, — a budapesti