Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-444
358 444. országos ülés 1895. ínárczius 7-én, csütörtökön. pénzpiacának akkor, a mikor ez megszorult, — hozzáteszem, igen helyesen, — több milliót bocsájtott rendelkezésére a pénztári készletekből, de az ínségben levő Alföld kérésére még azt a nyomorult 400 ezer forint segélyt is, melyet az ottani hitelviszonyok javítása igényel, csak a jövő őszszel helyezi kilátásba: az" a kormány s annak támogatói nincsenek feljogosítva arra, hogy egy oly pártot, mely az ország közgazdasági erdekeivel ép oly behatóan foglalkozik, mint annak közjogi sérelmeivel, vádoljon, mintha az anyagi bajokon egy katouai akadémiával akarna segíteni, (Zajos helyeslés balfelöl.) mert az a kormány, mely minket így provokál, midőn ő maga az anyagi bajokkal szemben részint felületesnek, részint tehetetlennek mutatkozik, provokál minket arra is, hogy azt mondjuk: Önök meg az anyagi hajokon a kötelező polgári házassággal akarnak segíteni. (Élénk tetszés és derültség a baloldalon.) De hát, t. ház, én erre súlyt nem fektetek, és csak a jövendőben szolgáló hasznos tanúi ságként említettem fel a t. miniszter uraknak ezen a téren, tudniillik a parlamenti debatt terén mutatkozó újonczságuknak akarván segítségére jönni, azzal a tanácscsal szolgálok nekik, hogy apró malieziák és személyes támadások az illem korlátai között e parlamentben teljesen jogosultak, csak vigyáznia kell annak, a ki ezt más ellen intézi, hogy ez a fegyver ne legyen sokkal nagyobb sikerrel ő ellene visszafordítható. (Tetszés és helyeslés a baloldalon.) De, t. képviselőház, a malicziákon és csipkedések közül a legsikerültebbel most leszámoltam, és azért a többieket nyugodni engedem. Komoly panaczeája a t. kormánynak az ország jelenlegi bajaival szemben tulajdonképen csak kettő volt. Az egyik érdemleges, s ez az egyházpolitikai törvényeknek rögtöni végrehajtása, a másik formai, és ez inkább a parlamenti helyzetnek orvoslását czélzó, úgynevezett fúzió. Ezzel az utóbbival bevezető beszédemben nem foglalkoztam, csak futólag említettem azt; minthogy azonban a háznak annyi oldaláról, éf? oly komoly férfiak által tétetett az szóvá, kénytelen leszek beszédem befejezéséül e thémával is behatóan és kimerítően foglalkozni. Első sorban azonban azokra akarok reflektálni, a mik a meghozott egyházpolitikai törvények rögtöni végrehajtásának szükségességéről mondattak. (Halljuk! Halljuk!) A t. belügyminiszter úr és a t. kormánypártról felszólalt t. képviselő urak — beleértve a t. előadó urat is, — mindannyian bizonyos elismeréssel fogadják azon nyilatkozatomat, hogy én a már megalkotott törvények revízióját nem számítom politikai czéljaim közé, s azokat mint befejezett törvényalkotásokat respektálni kívánom. Azonban — ágymond a t. belügyminiszter úr, — micsoda respektálása az egy törvénynek, ha annak végrehajtását a bizonytalanba akarjuk kinyújtani? Mellesleg legyen mondva, a t. belügyminiszter úr fogalmai arról, hogy mi egy törvénynek respektálása, és mi nem, reánk nézve nem igen mérvadók azok után. a miket a törvények respektálása terén ő tőle tapasztalunk. (Derültség és helyeslés balfelöl.) Én igen sajnálom, hogy t. barátomat, a t. belügyminiszter urat, a ki iránt egyénileg a legnagyobb rokonszenvvel viseltetem, mindjárt hivataloskodása elején az ő tevékenységi körébe vágó olyan sajátságos törvénymagyarázásokon, vagy helyesebben mondva törvényeiferdítéseken kellett rajta érnünk, mint a minőket ő szóval és tettel elkövet. Hogyan merülhetett föl egy általán vita arról, hogy a néptanítókat novelláris intézkedés nélkül is lehet anyakönyvvezetői funkczióval felruházni, mert hiszen az anyakönyvvezetői állás nem hivatal ? Hogy ilyen vita egy belügyminiszteri programmnyilatkozatból kifolyólag felmerülhetett, és hogy a t. kormánypárt jogászai közül egyik-másik — nehogy miniszterét cserbenhagyja, — ilyen kétségbeesett vállalkozásra adta magát, az egy taktikai hiba volt. Jobb lett volna a belügyminiszter úr bonyhádi programmnyilatkozatát lassankint feledésnek átengedni, mint a ház elé hozni, mellette erősködni, és mellette vitát kifejteni. (Igás! Úgy van! bal felől.) Ahhoz a törvényhez, melyet már gr. Szapáry Gyula t. képviselőtársam idézett, s a melyben az mondatik, hogy az állami anyakönyvvezető ezen funkcziójának teljesítésében állami hivatalnoknak tekintetik, sorozhatnám magának a házassági jogról szóló törvénynek számos paragrafusát, melyek mind így hangzanak : »Házasság esak állami hivatalnok előtt köthető érvényesen.« E szeiint, hogy ha az anyakönyvvezető nem közhivatalnok, az előtte kötött összes házasságok érvénytelenek lesznek. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Hát, t. ház, erről ne vitatkozzunk tovább; (Halljuk! Halljuk/) hanem, ha már a belügyminiszter úr a tanítókat meg akarja bízni az anyakönyvvezetői funkczióval, akkor inkább mondassa ki novelláris törvény útján, hogy a néptanítókról szóló törvénynek illető szakasza nem vonatkozik az anyakönyvvezetői funkczióra. Akkor a kérdés ezólszerüség szempontjából vitatható, de törvényesség szempontjából ahhoz szó nem fér; de azzal, hogy a t. belügyminiszter úr, — mint Bonyhádon mondotta, — t. kollegáját, a közoktatásügyi minisztert fölkéri a népoktatási törvények olyan interpretácziójára, mely szerint a néptanítókról szóló törvény ide
