Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-429
%' 42ít. országos ülés 1895. február 12-én, kedden. kedvezményeket biztosítottak; minálunk, midőn a szeszadó-törvény alkottatott, egész" vidékek kiváltságban részesültek a kis üstöufőzés által, hogy lokális szükségletükre adózatlan" szeszt szabad gyártani, s ezzel megrontották a kontingentális arányt a belfogyasztásnál. Az eczetgyárosoknak, a kiknek a mai vegytani haladás mellett szeszre egyáltalán nincs szükségük, azoknak biztosított a törvény adózatlan szeszt feldolgozásra. Ha az egyes iparágakat veszszük, a melyeket csak a könyvileg kimutatott tiszta nyeremény után adóztatják meg, vájjon az az iparvállalat tönkre fog-e menni, ha oly áron veszi a szeszt, mint az a szegény munkás ember? Szóval, t. h szeszadó-törvény megalkotásánál bajokra és visszaélésekre szolgáltatott alkalmat a külön privilegizálás. Azért igen kérem a t. pénzügyminiszter urat, hogy a monopólium-törvény, megalkotásánál méltóztassék arra figyelemmel lenni, h. gy mindnyájan részesüljenek az adóteherben, de egyúttal az előnyökben is. (Helyeslés halfeW.) A sze. ;-zmonopóliummal kapcsolatban legyen szabad a sójövedékkel is foglalkoznom. (Halljuk!) Mióta szerencsés vagyok a törvényhozásnak tagja lenni, minden évben úgy a földmívelési, mint a pénzügyi tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmával bátor voltam felszólalni a sómonopólium rendezése tárgyában. A volt pénzügyminiszter úr két év előtt azon kérelmemre, hogy a só ára országszerte minden vidéken egyenlő legyen, azt felelte, hogy azok a kis különbözetek oly csekélységek, hogy azokért nem érdemes a sóegyedárúság terén változást tenni. Ma, t. ház, a mikor az. államháztartásnak követelményei évről-évre súlyosabban nehezednek az adózó polgárok vállaira, ma, a mikor nemcsak arról van szó, hogy mily pénzügyi ügyes terv vagy intézkedés által emeljük az államkincstár bevételeinek főösszegeit, — ma kell, hogy arról is legyen szó, hogy az adózó polgárok adóképességét lehetőleg emeljük és biztosítsuk. És a sókérdésnél ezt igen könnyen tehetjük azon egyszerű oknál fogva, mert ha a só országszerte egyenlő és csekélyebb árban hozatik forgalomba, ez által . . . (Zaj a jobboldalon,) Bocsánatot kérek, t. képviselő urak, nagyon unalmas témáról beszélek, (Felkiáltások balról: (Halijuk! Halljuk!) de miután ezen kérdéssel foglalkoztam, méltóztassanak megengedni, ha nem a saját érdekemben, de azon választók érdekében, kiket mi mindnyájan egyetemben képviselünk, e tárgyról beszélek, mert a sókérdés sokkal fontosabb, mint a vígszínház kérdése. (Helyeslés a baloldalon. Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Jeleztem, t. ház, hogy ha a só olcsóbb lesz, ez által az államkincstár a sójövedéknél, meggyőződésem szerint még nagyobb jövedelmet fog magának biztosítani. Ezt igen egyszerűen lehet indokolni. Ma, t. ház, az intenzivebb gazdaság előidézi azt, hogy a gazdaközönség az állattenyésztéssel, az állati termékek, valamint az állatok értékesítésével intenzive szakszerűleg kénytelen foglalkozni, ha exisztálui akar. Hogy mily fontosságú ezen gazdasági ágnál a só, nem is szólok a háztartási szükségletekről, a hol millió azon emberek száma, kiknek kevés tápanyaggal biró eledelük mellett az egyedüli zsiradékuk a só. Az a csekély látszólagos három négy krajczárnyi különbözet mellékes dolog, utóvégre az adóját úgyis megfizeti, ha jó móddal jó. ha nem, exequálják, de ezen kérdés a közbeszóló képviselő uraknál, úgy látszik, mellékkérdés. (Zaj.) De legfontosabb a só az állattenyésztésnél és állategészségnél. A kérdés fontosságánál fogva konstatálnunk kell, hogy ha az állam leszállítja a só árát, a direkt hasznot azt busásan visszanyeri, mert az adóképesjéget fogja termelni. Ez a kérdés, t. ház, évek során át a törvényhozás termében időről-időre fel lett említve, a nélkül, hogy egyáltalában valami kézzelfogható eredmény lett volna elérhető. Két év előtt felvettetett a kormány által a só denaturálásának kérdése; a szakértők véleménye elejtette ezen kérdést; azonban említés tétetett olcsóbb árú marhasó forgalomba hozataláról, hogy tudniillik a marhasó a birtokosoknak mérsékelt áron álljon rendelkezésére. De, t. ház, ha a marhasót a birtokosoknak bizonyos kedvezmény mellett adjuk is, a szegény embernek ugyan mi haszna van abból ? A szegény ember a marhasót nem veheti igénybe; azt kérvényezni kell; ki kell mutatni a maximális szükségletet, a mely a métermázsákról szól; azt tehát nem veheti igénybe. A földbirtokos azt igénybe veheti; de én a közérdek szempontjából kérem a kérdés igazságos megoldását. T. ház ! Ha látjuk Magyarország sóbányáit; ha látjuk e sókineseket, melyekkel rendelkezünk, mert sóbányáink a szakértők véleménye szerint kimerítetlenek; ha látjuk a bányák előtt az óriási hegyeket, a melyek törmeléksóból vannak alkotva, és természetesen katonai őrizettel vannak ellátva, nem meggondolás tárgyát kell-e, hogy képezze, t. miniszter úr, hogy a só ára a jövőben két osztályzat szerint állapíttassák meg ? A terméssó az első osztály, a második osztály pedig a törmeléksó, a mely az állatok élvezetére igen alkalmas. Hogy ezen kérdéssel tovább ne untassam a t. házat, (Halljuk! Halljuk!) szabad legyen még
