Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-436

436. országos ülés 1895. február 22-én, pénteken. 161 megalkotását nem tartják lehetségesnek vagy talán időszerűnek, — hogy miért, miért nem, azt elbírálni nem vagyok képes, — ha már nem akarják az általános reformot és az unifikácziót keresztülvinni, legyenek figyelemmel arra, hogy Fiúméban,, a magyar terűlet legexponáltabb helyén az az abnormis és abszurd állapot áll fenn, hogy a liberális éra vagy korszakban még mindig istenben boldogult Bach báró 1850. évi sajtó pátense az érvényes jogszabály. Ezt a magyar állam szempontjából egyszerűen szégyennek tartom. (Helyeslés bálfelől.) Enuek megszüntetésére elégséges egy kétszakaszos törvénynyel felhatalmazni az igazságügyminisztert arra, hogy a magyar sajtótörvényt Fiúméban is ideiglenesen és rendeleti úton léptesse életbe, a mint hogy felhatalmazták őt arra, hogy a közjegyzői intézményt, a váltótörvényt, az anyakönyvi törvényt hasonlóképen léptesse ott életbe. Ha lehetett felhatalmazni a minisztert arra, hogy a polgári házasságról szóló törvényt Fiúméban rendeleti úton életbeléptesse, akkor fellehet hatalmazni őt arra is, hogy a liberális magyar sajtótörvényt léptesse ott életbe. Ezt a kérdést az állam méltósága szempontjából ajánlom a t. miniszter úr figyelmébe. T. ház! Azon hat héten belül, a mióta az új minisztériumot a vörös bársonyszékekben van szerencsém üdvözölni, hallottunk ugyan programmbeszédeket, elmondták valamennyien programmjukat, kivéve a t. kereskedelmi miniszter urat; de megvallom, egy kissé merész dolognak tartom, hogy éu súlyt fektetek arra, hogy a t. kereskedelmi miniszter úr is — mert, hisz utóvégre alkotmányos államban élünk — szükségét lássa annak, hogy nyilatkozzék, és tudomására hozza az országnak, hogy mik az ő ideái, tervei a közgazdaság terén. Mondom, igaz, hogy merész ez a kérelem az én részemről azért, mert hiszen Wlassics Gyula t. kultuszminiszter úr megmondta nekünk két szóval, hogy az egész kormánynak mi a programmja, mi nem; megmondta, midőn azt jelentette ki, hogy a mit a nagy elődök elfogadnak, azt ők is elfogadják, a mit azok perhorreszkálnak, elutasítanak, azt ők is elutasítják. Tehát tulajdonképen a helyett, hogy én egy-egy miniszter urat kérjek fel, hogy nyilatkozzék programmjára nézve, sokkal helyesebb volna az igen t. nagy elődöket kérni fel erre, mert ezek sokkal konkrétebben megmondhatnák, hogy mit fognak az illető alminiszter úrnak utasításul adni. (Derültség hal/elől.) Én azonban mégis tartom magam a formához, és reá bízom az igen t. kereskedelmi miniszter úrra, hogy nagy elődjével végezze el a programra dolgát négyszem közt, és most egyenesen hozzá fordulok azzal a kéréssel, nyugtassa meg. világosítsa fel az országot, hogy KÉPVH. NAPLŐ. 1892 —97.XXIIL KÖTET. azon óriási fontosságú kérdésekben, melyek az ő vezetésére, gondozására bízvák, vannak-e talajdonképen új eszméi, és ha vannak, mik azok, mik a szándékai, mik a teendői'? A teendőknek tehát egész lánczolata vár megoldásra, és ez csak érdekelheti az országot. Itt van például, hogy egyet mondjak, a déli vasút államosításának kérdése. Mi eddig nem tudjuk, hogy ebben mi a mi kormányunk nézete. Azt tudjuk, hogy az osztrák kormánynak mi az álláspontja, de hogy a kereskedelmi miniszter úr e téren mit akar, mit nem, azt mind a mai napig nem tudjuk. De vannak más kérdések. Tudtommal a t. kereskedelmi miniszter úr nagy elődjétől átvette a kikötői illetékekről szóíó törvényjavaslatot, és előkészítette, ha jól tudom, a tengerész rendtartásról, valamint a kereskedelmi kamarák reformjáról szóló törvényjavaslatot. Erre az utóbbi javaslatra különösen nagy súlyt helye • zek. Mi ugyanis a háznak ezen az oldalán azt az álláspontot foglaltuk el, — legalább többen, — hogy ha a kereskedelmi kamarák intézményének reformja napirendre kerül, úgy czélszeríínek mutatkoznék ezen intézményi; közgazdasági kamarákká átalakítani, a melyekben külön osztályban a mezőgazdaság érdekei is helyet foglaljanak. (Helyeslés balfelől.J Akkor, midőn e kérdést itt e házban szóba hoztam, a volt kereskedelmi miniszter úr nem találta érdemesnek erre nézve nyilatkozni. Én tehát igen kérem a mostani t. kereskedelmi miniszter urat, mondja meg, szándékozik-e e téren valamit tenni, és ha igen, mit ? Itt vannak továbbá az államvasutak ügyei. Itt van például a személydíjszabás. Vájjon szándékozik-e a t. miniszter úr bizonyos reformokat életbe léptetni és revízió alá venni a zónadíjszabást : igen, vagy nem ? Én nem akarom untatni a t. házat azzal, hogy részleteket soroljak elő, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) egy kérdést azonban legyen szabad mégis még külön kiemelnem, és ez a szoczializmus kérdése. Bocsánatot kérek, ha itt egy kissé visszanyúlok azon időre, mikor itt az egyházpolitikai kérdéseket tárgyalni kezdtük. Akkor azt mondtuk, hogy azzal a politikával, melyet a t. kormány és pártja inaugurált, a mely minden cselekedetet, még a legbizalmasabbakat, a legintimebbeket, melyek a korona és a kormány között folytak is, kivitték egész az utczára. Mi elmondtuk akkor, hogy az a politika, a mely az utczára támaszkodik, a mely az ország érettségéhez mérten túlsókat akar egyszerre — bocsánat a kifejezésért — a radikalizmusból az ország nyakába sózni, a szoczializmusra fog vezetni, de kinevettek, kigúnyoltak bennünket, ultramontánoknak és isten tudja micsodáknak ai