Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-436

162 436. országos ülés 1895. február 22-#M, péntekon. bélyegeztek minket. Én figyelemmel kisértem és gyűjtöttem az adatokat, és látom, hogy mióta a t. Wekerle-kabinet elkezdte az utczával való kokettirozást, azóta fokról-fokra terjed a szoezializmus a fővárosban és az egész országban. Megmondták a szoczialisták előre, mikor azt a híres nagygyűlést rendezték, hogy ha az uraknak szabad demonstrálni, az utczára kivinni a politikát, szabad nekünk is, és majd mi is követjük a kormány politikáját. Es tagadhatják-e önök, hogy ma már a fővárosban, a vidéki városokban és le egészen az utolsó faluig, mindenütt arról panaszkodnak, mindenünnen arról kapunk híreket, hogy a szoczializoius terjed. És mit tesz a kormány? A költségvetés általános tárgyalása alkalmával szóba hoztam a kérdést, és erre az volt a nagynevű miniszterelnök válasza, hogy e kérdéssel nem foglalkozott. A mostani t. miniszterelnök úr két nap előtt ugyanezt mondta. Hát l az Isten szerelmére, mivel foglalkoznak az urak ? (Derültség és tetszés balfelől.) Bocsánatot kérek, minő kurázsi kell ahhoz, hogy Magyarországon a mai viszonyok között találkozzék államférfi., a ki vállalkozik az ország sorsának intézésére, a ki a szoczializmus kérdésével, azzal a kérdéssel, a mely a magyar állam rendjét, társadadaimi rendjét fel akarja forgatni, mondom, a nélkül, hogy e kérdéssel foglalkozott volna?! Én abban a hitben ringatom magamat, hogy ha már a miniszterelnök xir nem foglalkozott e kérdéssel, legalább a belügyi és kereskedelemügyi miniszter urak foglalkoztak vele. Én azt hiszem, elvárhatom, hogy a belügyminiszter, és különösen a kereskedelemügyi miniszter úr megmondják, hogy minő általános irányelvek alapján, minő konkrét tényekkel akarják ezen óriási veszedelemnek elhárítását, vagy legalább csökkentését elérni, minő módon, minő eszközökkel szándékoznak ezen óriási veszedelemnek útját állani ? Én azt hiszem, hogy ezek olyan kérdések, a melyeket a kabinetbe lépett politikusoknak nem most kell tanulmány ozniok, hanem, hogy e tekintetben teljesen kész tervvel, teljesen a helyzet ismeretével kellett volna poiáicziójuk elfoglalásába beleegyezniük. A szoczializniusről beszélvén, eszembe jutnak azok a furcsa hangok, a melyeket arra vonatkozólag hallottunk, hogy a néppárt, a mely újabban alakúit, a szoczialízmust fogja terjeszteni. Megengedem, hogy az a néppárt, ha rosszal vezetik, vagy mai vezetői kiengedik a vezetést kezükből, épúgy, mint bármely más párt, a szoczializmus felé terelheti a népet. De csodálkozom azon, hogy épen a t. kormánykörök ütköznek meg oly borzasztón a néppárt alakulásán és szidalmazzák oly nagy hangon e pártot. Nem akarok a rekriminácziók terére lépni, de emlékeztetem a t. urakat, hogy épen mi, a ház ez oldalán megmondtuk volt előre akkor, a midőn ránk uszították sajtéjukat s az utczát, s ránk kenték a fekete ultramontánizmus vádját, hogy meg fog jönni e radikalizmus reakeziója, árnyéka, mert az a nép, mely vallásához ragaszkodik, egyszerre ily nagy porcziót a vallásellenes intézkedésekből nyugodtan nem tűr el. Mi megmondtuk, — önök gúnykaczajjal feleltek, — hogy tessék a lényeget életbe léptetni, melyben a ház minden tagja egyetért, de ennél ne menjenek tovább, mert a reakczió okvetlenül megjön. És ime egy, vagy másfél év múlva önök dilhöngenek azon, hogy nekünk volt igazunk, mert az általunk előre megjósolt néppárt tényleg meg van, és még sokkal komolyabban fog fellépni, ha Önök folytatják e radikális politikát, mint azt akármelyikünk hinné. S ha már e pártról beszélek, legyen szabad még egy kérdést tennem a t. kormányhoz. Folyton azt hallom, hogy az ultramontánok, a papok izgatnak a törvény ellen, a minek nem lesz addig vége, mig egy pár tuczat papot be nem csuknak. Nem tudora, fognak-e papot bezárni vagy nem; én nem is vagyok pap, engem tehát talán nem fognak bezárni. De egyet tudok: minél inkább be fogják zárni a papokat, minél inkább fogják őket akár a sajtótörvény segítségével, akár választások alkalmával üldözni, annál inkább fogják a néppárt malmára hajtani a vizet. (Úgy van! balfelől.) Azt mondják, hogy Csáktornyán, a hol a néppárt a legerősebb akczióját fejtette ki, borzasztó eszközökkel éltek, vallási harcára izgattak a papok, Bonyhádon izgatott Kaas Ivor, izgatott mindenki. Ámde izgatás-e az, hogyha valaki a polgári házasságról szóló törvénynek revízióját és alkotmányos úton való módosítását követeli : igen, vagy nem ? Hogyha ez izgatás, akkor izgatás az is, a mit a t. függetlenségi és 48-as párt tesz, akkor izgatás az is, a mit mi valamennyien teszünk, valahányszor egy törvény módosítását törvényes úton követeljük. A fogalmak e tekintetben nagyon összebonyolúltak. A vidéken bizonyos szolgálatkész hivatalos apparátus ma már izgatásnak látszik venni azt is, ha valaki az egyházpolitikai törvények revízióját alkotmányos úton kívánja. Én azt hiszem, igen jó lenne, ha a miniszterelnök úr nyilatkozatot tenne, s azután ezt a nyilatkozatot a belügyminiszter úr elküldené alantas közegeinek, hogy ne téveszszék össze azt, a mi szabadelvű államban liberális, alkotmányos és szabad, azzal, a mi tényleg a törvényekbe ütközik. Azt hiszem, hogy ez igen üdvös lenne, mert ha az igen t. miniszter úr közegeit ez irányban nem fogja informálni, meg