Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-436
160 436, országos ülés 1895. február 22-én, pénteken. úgy a munkáskérdés terén is — természetesen nem értek itt direkt szubvencziót, hanem indirekt módon való segélyezést. — előbb-utóbb, de remélem, mihamarább anyagi eszközökkel is hozzá fog járulni a kormány ahhoz, hogy ezen kérdések is megoldassanak, vagy legalább a megoldás felé tereitessenek. Mondom, ha végig tekintek állami életünkön, az a meggyőződésem, sőt nemcsak meggyőződésem, hanem tény, a melyet némi fáradtsággal számszerűleg is ki lehetne mutatni, hogy az állami költségvetést a legközelebbi években okvetetlenül több millióval kellend felemelni, megjegyezvén, hogy nem vettem számításba egyrészt a magyar államvasutaknál a legközelebbi években múlhatatlamíl szükséges nagyobb beruházásokat, a melyekre nézve azt, vájjon a pénztári készletekből fedezhetők lesznek-e, vagyok bátor legalább is kétségbe vonni. Ott vannak azután a hadsereg igényei. Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy abban a versenyben, a melyet a nagy államok épen a hadseregek harczképessége szempontjából folytatnak, mi teljesen hátramaradni nem fogunk, és hogy a hadsereg szükségleteinek terén is több állami kiadással és költséggel fogunk még a legközelebbi években is szembenállani. És, t. képviselőház, itt még egy és talán a legfontosabb, a legnagyobb megterheltetését az államnak egyáltalán számba se vettem. Ezt pedig az állami anyakönyvvezetés behozatala idézi elő, és a mely legalább is megüti majd az egymilliót. Ott van továbbá a papoknak az állami anyakönyvvezetés behozatala folytán való kárpótlása; ott van végre az 1848-iki törvények értelmében a protestáns felekezetek állandó dotáeziójának felemelése. És mindezekhez hozzájárulnak majd a közigazgatás államosításának nem csekély, hanem igenis tekintélyes kiadásai. Megengedem, hogy a jelen igen t. kormány az állami közigazgatást behozni nem fogja, de halandók vagyunk, eltávozhat ez kormány is, és így talán megeshetik, hogy ha ez nem is, de egy másik kormány meg fogja azt alkotni. Annyi múlhatatlan és elhalaszthatatlan kiadással állunk szemben, hogy meggyőződésem, miszerint a legközelebbi években államháztartásunk kiadási rovatai igen nagy további megterheltetéseknek lesznek kitéve. Ezekkel szemben pedig — sajnálatomra — én nem vagyok abban a helyzetben, hogy rózsás színben láthassam a bevételek fokozatos fejlődését. Igaz, hogy az utóbbi években e téren is igen szép sikereket ért el az igen t. volt pénzügyminiszter űr, de ezeket elérte egyrészt a szerencsés gazdasági konjunktúrák folytán a múlt években, másrészt pedig az adóbehajtásnak igen alapos és magas nyomású alkalmazásával és oly utakon, a melyek a t. ház előtt ismeretesek. Hogy azonban ezeken a módokon az adóknak és a bevételeknek további emelését elérheti-e az igen t. pénzügyminiszter úr, azt annál kevésbbé hiszem, mert az az általános pangás, a mely gazdasági téren tapasztalható, okvetlenül és természetszerűleg fogja hatását az adózás terén éreztetni. Ha pedig így áll a dolog, kétszeres kötelesség — és a ki e kötelességet nem teljesíti, lelkiismeretlenséget, bűnt követ el a haza javával, sorsával szemben — megakadályozni a szükségtelen és elodázható oly kiadásokat, a melyeket igazán nem tudom, hogy miféle nyugat-európai theóriák alkalmazásával erőszakolnak az országra, mikor ezen theóriák alkalmazása a nép életében csak zavart és csak bajokat fog okozni, és a mikor ezeknek életbeléptetése az ország anyagi erejét meghaladja. Teszi pedig ezt a kormány akkor, midőn arról kénytelen az országgyűlés tanácskozni, hogy száz és százezer éhező embernek mindennapi kenyerét hogyan adhassa meg. (Úgy van! balfelöl.) Én tehát ismétlem, a pénzügyi helyzetet a jövőre nézve nem látom rózsásnak, és ezért a legnagyobb óvatosságot és a kiadások megállapításánál a leglelkiismeretesebb eljárást tartom szükségesnek annyival is inkább, mert igen nagy számban vannak oly kiadások, a melyeknek elhalasztása semmi viszonyok közt az állam szempontjából meg nem engedhető. Áttérve ezután az ország politikai és általános helyzetére, legyen szabad egyet-mást nekem is a vita során Szólani. (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés általános tárgyalása alkalmával volt szerencsém kissé részletesebben foglalkozni többek közt a sajtó kérdésével, és utalni arra, hogy az egységes magyar állam területén a mai napig háromféle sajtótörvény és eljárás van életbeléptetve, mert a legszűkebb értelemben vett Magyarországban az egyik, az erdélyi részekben a másik és Fiúméban a harmadik sajtóeljárás az irányadó. Utaltam akkor arra is, hogy e helyzetet sem az egységes magyar állam méltóságával összeegyeztethetőnek, sem szerenesésnek nem tartom, nemzetiségi és más szempontokból. (Igás! Úgy van! balfdől.) Reméltem, hogy az igen t. igazságügyminiszter úr, midőn programmszerű nyilatkozatát elmondta, a sajtótörvény revízióját, unifikáezióját szintén szándékozik programmjába felvenni. Sajnálattal vettem azonban tudomást róla, hogy a t. miniszter úr ezt nem szándékozik megtenni. Én itt kisebbségben vagyok, és így természetesen kénytelen vagyok a hatalom előtt meghajolni, azért csak egy kérést vagyok bátor az igen t. kormányhoz intézni. Ha már az általános sajtój törvény revizióját, az egységes sajtótörvény
