Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-436

436. országos ülés 1895. február 22-én, pénteken. 145 hanem egyszerűen az élet kérdése az, hogy a kormányzat, a parlament működése a helyzet magaslatán áll-e vagy sem? (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha azokat a bajokat, a melyeket előbb vázlatosan felsoroltam, rendre veszszük: azt fogjuk találni, hogy a kormány álláspontja ezekkel szemben legnagyobbrészt, hogy magamat enyhén fejezzem ki, sablonszerű. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A gazdasági válság, a súlyos gazdasági helyzet elhárítása czéljából, — meg vagyok győződve, — a kormány fog tenni egyet-mást, mert a t. kormány ebben a tekintetben a közvéleménynek, a mindinkább ébredő közszükségi tudatnak oly nyomása alatt áll, hogy a mint már eddigi egynémely jó, egynémely hiányos rendszabályából látjuk, kelletlen-kénytelen utána kell hömpölyögnie a megindult közvéleménynek ezen a téren. (Úgy van ! a baloldalon.) De annak, hogy a gazdasági helyzet követelményeiről organikus, egységes felfogással bírjon, hogy vezetni, vagy a köztudatban csak homályosan élő szükségnek érzeteit világosan megformúlázni, és egy öntudatos következetes akczióba önteni képes legyen, a t. kormánynak sem eddigi nyilatkozataiból, sem eddigi tényeiből — és ha az eddigi tényekről beszélek, méltóztassanak ezt visszavonatkoztatni az előbbi kormányra is •— nyomát nem látjuk. (Élénk helyeslés balfelöl.) Az ezzel összefüggő társadalmi kérdésről a t. miniszterelnök úrtól csak azt a felvilágosítást nyertük a minap, hogy ő ezzel a kérdéssel nem ismerős. Ez, t. képviselőház, nagy meglepetést nem okozott ugyan a t. miniszterelnök úr részéről, (Derültség balfelöl.) de nagyon félek, hogy ennek a kérdésnek elmérgesedése nem fog addig várni, míg a kölcsönös bemutatások sikeresen megtörténtek. (Élénk derültség balfelöl.) A nemzetiségi kérdésben a t. miniszterelnök úr egy bizonyos előre megállapított reputáczióval foglalta el a miniszterelnöki széket. Nem mondom, hogy én hajlandó volnék egész terjedelmében, s a maga eszközeiben és módszerében is magamévá tenni azt a politikát, melyet a t, miniszterelnök úr régebbi, szűkebb hatáskörében, a nemzetiségekkel követett. Én azt tartom, hogy idegen ajkú honpolgárainkkal szemben is a törvénytisztelet és az alkotmányban megállapított szabadsági jogoknak feltétlen tisztelete képezi minden jó politikának egyik alapkövét. (Igás! Úgy van! balfelöl.) És a t. miniszterelnök úrral, mint főispánnal, nem ugyan nekem személyesen, de annak a pártnak, a melyhez szerencsém van tartozni, volt olykor-olykor alkalma a választási küzdtéren találkozni; és nem mondhatnám, hogy a mi tapasztalásaink a t. miniszKÉPVH NAPLÓ. 1893—97 XXIII KÖTET. terelnök úrnál a törvény előtti feltétlen meghajlásnak erényeit az ő államférfiúi tulajdonságai közt első helyre állítanák. (Derültség balfelől.) Nem akarom tehát azt állítani, (Halljuk! Halljuk!) hogy a t. miniszterelnök úrnak korábbi szűkebb hatáskörében kifejtett politikáját a maga módszereiben és eszközeiben is helyeselni és magamévá tenni tudnám. Egy dolog azonban mégis kidomborodott abból, és ez az, hogy a t. miniszterelnök úr a magyar állam nemzeti jellegének fentartását kíméletlenül, néha oly eszközökkel is, a melyeket én helyeselni nem tudok, de egész határozottsággal és kompromisszumokat nem ismerő erélylyel tűzte zászlajára. Az ő reputácztója épen abbói állott, hogy ő a sokszor helytelenül úgynevezett sovinisztikus magyar irányzatnak egyik tipikus képviselőjéül volt elismerve. Nos, t. képviselőház, megtörtént a t. miniszterelnök úrral is, a minek a példáját a történelemben is gyakran látjuk, a minek példái előfordulnak a köztevékenységnek minden terén, hogy tudniillik azt a német közmondást. a mely szerint az ember nő magasabb ezéljaival, szabadon a politikai műnyelvre így fordítják le, hogy mikor az embernek magasabb czéljai keletkeznek, mikor az embert tágabb hatáskörbe helyezik, akkor egyet siet mindenekelőtt magáról elhárítani: azt, hogy az ő jó tulajdonságaitól valami túlságosan meg ne ijedjenek. (Derültség balfelöl,) Az első, a mit a t. miniszterelnök úr tett, az volt, hogy nyugtassa meg mindazokat, a kik az ő magyar sovinisztikus irányzatától netán tartanának, hogy nem olyan nagyon veszedelmes valami, mint a milyennek addig nézték. Olay Lajos : Azt már a Kossuth temetésénél megmutatta! Gr. Apponyi Albert: A miniszterelnök úr nemzetiségi politikájának első megnyilvánulása a híressé vált szász paktum volt. Én megengedem, hogy (Halljuk! Halljuk! Zaj.) erre a szász paktumra pártszempontból feltétlenül szükség volt; mert hiszen abban a pillanatban, melyben a tizenhárom szász képviselő a szabadelvű pártból kilép, a t. szabadelvű párt mindazokban a kérdésekben, a melyekben az országgyűlésnek horvátországi tagjai nem szavaznak, kisebbséget képez. A párt fentartásának szempontjából tehát ez a szász paktum feltétlenül szükséges volt. Hogy vájjon ez a kormánynak nemzetiségi politikája iránt bizalmat ébreszthet-e vagy nem, az más kérdés, vagy tulajdonképen nem is kérdés, mert maga a tény negatív irányban dönti el ezt a kérdést és bizonyítja, hogy a hol a pártszempontok kívánják, ott a miniszterelnök úrnak intranzigens, magyar nemzeti sovinizmusa is tranzigálni és megalkudni képes. Én abban a 19