Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-427
464 427. országos ülés 1894, február 9-én, szombaton. ván, kiindulási pontúi a budgetot veszi, és nem találja az állapotokat kielégítőknek, mert nem kielégítők azok az eszközök, melyek a budgetbcn e czélra rendelkezésre bocsáttatnak, nem tartja kielégítőnek azt a budgetemelcst, melyet a t. előadó úr az évek hosszú során és a legközelebbi évek közt feltüntetett, és a melynek folytán a t. képviselő úr az egész igazságügyi politikát, az elért eredményeket kiesinyli. Én, sajnálatomra, a kiindulási pontban térek el a t. képviselő úrtól, mert az ország igazságügyi politikájának megbírálásában, állapotának mérlegelésében, az elért eredmények súlyának meghatározásában függetleníti kell eljárni a budgettől. Mert ha az állami közélet bármely ágában a bírálatot kapcsolatba lehet hozni a budgettel és a budgetben rejlő tételekkel, akkor az igazságügyi állapotok mérlegelésénél és az elért eredmények bírálatánál nem a rovatos kimutatásokat kell tekintetbe venni, és magában az intézményben, a szellemben, mely az igazságszolgáltatást áthatja, a nemzet megerősödött jogérzetében kell keresd az eredményeket, melyeket rovatos kimutatásokban feltüntetni nem lehet. Mert lehet egy országnak igazságszolgáltatása igen jó, a politika elért eredményei igen nagyok, és a budget kicsiny, viszont lehet a budget igen nagy, és az ország közállapotai hanyatlanak, jogérzülete fokról-fokra sülyed. Azokból nem a tételeket, nem a rovatokat veszem a magam részéről kiindulási pontúi. A t. képviselő úr birálváu a múltban követett politikát, arra az eredményre jut, hogy azt a három ezélt, melyet ő és az általa képviselt igen t. párt, mint követendőt ós megvalósítandót feltüntet, mi el nem értük, hogy azok a, reformok, melyeket mi létesítettünk, értve ez alatt valószínűleg első sorban a sommás eljárásról szóló törvényt, e czélnak nem felelnek meg, hogy fiskális szempont volt az, mely ezen intézkedésnek és ezen alkotott törvénynek jó eredményét az életben meghiúsította. Hát, t. íiáz, már a sommás eljárás tárgyalása alkalmával, azt hiszem, fel lett hozva, — és ha ismétlés is, méltóztassanak megengedni, hogy újólag felhozzam, — egy dologgal tisztába kell jönni. Ha mi hazánk jogszolgáltatását elő akarjuk mozdítani, ha mi meg akarjuk alkotni mindazon intézményeket, a melyeket, mint a modern jogszükséglet természetszerű folyományát feltüntetünk; ha mi az írásbeli rendszer helyett a szóbeli rendszert a polgári és büntető perek egész mezejére ki akarjuk terjeszteni, hát ez az államnak tetemes költséget okoz. Mert nincs olcsóbb jogszolgáltatás, mint a rossz jogszolgáltatás, nincs drágább jogszolgáltatás, mint a jó jogszolgáltatás. Az az írásbeli rendszer, mely gyors, és kevés embert vesz igénybe, úgy, hogy egy bíró elég egészen a legfelsőbb fokig . . . Kemény Pál: A felek szempontjából ez a legdrágább. Jellinek Arthur: Az a legrövidebb idő alatt látja el az ügyet. De minél jobb a jogszolgáltatás, mit jelent az ? Azt, hogy minél több biztosítékot nyújt a jogkereső feleknek a fórumokon ; minél több birót foglalkoztat ugyanazon jogügy elintézése, minél inkább kívánja a bírótól, hogy ő teremtse, tisztítsa és hozza világra a peranyagot: azaz képesebb, anyagilag független és minél számítóbb bírót alkalmaz. Ez az, a mit a jogigazságszolgáltatás alatt értünk. Azért ez a két fogalom: jó és olcsó, illetve olcsó és gyors, egymással bizonyos kiengesztelhetetlen ellenmondásbam áll. (Ellenmonäésok a szélsőbalon.) Az olcsó jogszolgáltatás kétségtelenül az ideális állapot, a melyre minden államnak törekednie kell, de miképen érhető ez el? A költségeket valakinek viselnie kell, és talán mégsem lehet az államot a jogkereső közönséggel szemben úgy oda állítani, mint azt a t, képviselő úr teszi, a ki kizsákmányolja az ország lakosait. Mily czélra? Hogy neki megfelelő intézményeket teremthessen és fedezze. Hisz valakinek valami formában ahhoz hozzá kell járulnia. Hiszen a bélyeg és illetékek legelső és legfőbb rendeltetésük, hogy ne más adóforrások vétessenek alkalmazásba, hanem azok a szükségletek a közvetlenül érdekeltek által legalább a polgári perekben rovassanak le. Kemény Pál: Tizennégy millió felesleg van! (Egy hang a szélső baloldalon: Hát a többi mire megy f !) Jellinek Arthur: De mi erre a czélra törekedtünk, és a múltban követett igazságügyi politika valóban jó, gyors és olcsó igazságszolgáltatást teremtett, a midőn kiterjesztettük az elsőbírósági hatáskört; midőn a perek egész sorozatát, melyek eddigelé a törvényszékhez tartoztak, és költséges eljárásnak voltak alávetve, a járásbíróság hatáskörébe utaltunk, és midőn mi a szóbeliséget behozva, egy oly kiterjedt jogorvoslati rendszert alkottunk, a melyhez hasonlót Európában alig találni: akkor elmondhatjuk, hogy olcsóság tekintetében fölülmúljuk a többi államokat. Mert méltóztassék Európának bármely államát tekinteni, és megnézni azon illetékeket és kiadásokat, a melybe egy ügynek másod- vagy harmadfokú elbírálása kerül, és azt fogja mondani a t. képviselő úr, hogy annyi garancziát, a mennyit a magyar állam ad polgárainak, és oly olcsón, a mint azt a magyar állam nyújtja, egyetlen egy európai állam sem teszi. (Zajos elknmonäások a szélső baloldalon.)
