Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-412
412. országos ülés 1895. Ha, t. ház, ezzel szemben valaki a krízisnek A legfelsőbb kéziratokban foglalt képét vizsgálja, vájjon mit tapasztal és mit lát? A minisztérium elbocsáttatása úgynevezett legmagasabb királyi elhatározással történik. Ez, t. képviselőház, megsértése az 1848. évi III. tez. 3. §-ának. Az »Allerhöchste Entschliessung«nak igenis megvan a maga divatja, és megvolt a maga helye egykoron e nemzet elnyomatásának idejében a »Verordnungsbl;itt«-ban és a »Reichsgesetzblatt«-ban, de Magyarországra nézve fenn kell tartani az 1848. évi Hí. tcz. szabványát, a mely akként rendelkezik, hogy bármely rendelet, bármely parancsolat, határozat vagy kinevezés csak úgy érvényes, ha azt egyik magyar miniszter ellenjegyzi. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Már maga a krízisnek ez a bekezdése határozottan beleütközik ebbe a törvénybe, a melynek fentartását, másokkal is megtartatását a király esküvel fogadta meg. Azt mondja erre a t. miniszterelnök úr, hogy hát a miniszteri ellenjegyzéseknek ki-kimaradása a kinevezések alatt gyakorlaton alapúi! Ha mi, t. ház, ennek a gyakorlatnak keletkezését csak egy kissé figyelemmel kisérjük visszafelé, hát vájjon mikor jelent meg a legelső »Allerhöehste Entschliessung« abban az értelemben, hogy Magyarország dolgait iparkodjék a törvényes forma megsértésével elintézni ? Annak is főmestere egykoron Tisza Kálmán volt, a ki a Janszky-időkben az ő kedves öcsesével együtt elindult Insbruckba, és ott kieszközölte az »Allerhöchste Entschliessung«-ot, melynek szintén semmiféle miniszteri aláírása nem volt, és melylyel az országot meg akarták nyugtatni. T. ház! Én nem tágíthatok sem ezen a helyen, sem künn a társadalomban a mellől, hogy itten csupán csak törvényes alapon, a törvény rendelkezései és megszabásai szerint lehet eljárni; és én, ha szigorúan megállok ezen az állásponton, azt mondom, hogy az az elbocsátás abban a formában beleütközik a törvénybe, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és a hol törvénytisztelet van, — nem a bukott kormány érdekében szólok, hanem az egész magyar nemzet érdekében, — (Helyeslés a szélsőbalon.) ott a nemzet jogaival ilyen játékot űzni nem szabad. A »regis voluntas suprema lex« jelszava megállhat bárhol e ház határán kívül, de itt nem! És valameddig mi ezen a helyen állunk, nekünk ez ellen a leghatározottabban tiltakoznunk és küzdenünk kell. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Papp Elek jegyző: Asbóth János! Herman Ottó: Én nem a jegyző úrnak beszélek, hanem a háznak! (Általános, zajos derültség.) január 21-én, hétfőn. 35 T. ház! Mindezek a szimptomák csak egyet bizonyítanak, s ez az, hogy itt az alkotmányos és törvényes felfogások rendkívül kezdenek szétágazni, és meglazult az az alap, a melyen ez a parlament áll és működni hívatva van. És mert meglazult, lehetségesek olyan krízisek és a kríziseknek olyan lefolyása, mint a minő az utóbbi időben történt volt. De, t. ház, mi tehát az, a mi azt az ellenjegyzés nélkül megjelent »Allerhöchste Entschliessung«-ot mégis provokálta? Egyik szimptomája az elbocsátó királyi kéziratoknak az, hogy dr. Wekerle Sándort egyszerűen elbocsátják, annak társait pedig kegyelemben és egyszersmind saját kérelmükre szintén. Itt, t. ház, ennek a két szónak hiánya mégis csak rávezet bennünket arra, hogy itt egy egészen különös okot és különös eljárást gyanítsunk: belátva azt, hogy a kormány többi tagja esik a szolidaritás alapján bocsáttatott el Wekerlével együttesen, de a tuiajdonképeni ok Wekerlénél keresendő. És hát azután mit tagadják, mit leplezik a dolgot ? Hiszen én megmondom, hogy a Wekerle-kormány hogyan maradhatott volna Bécs miatt az idők végéig azon a helyen, a melyet akkor elfoglalt. Ahhoz, t. ház, csupán és egyedül egy eljárás kellett volna: a katonaságot kiállítani az utczára és megakadályozni azt a tűntetést, a melyet a nemzet Kossuth sírjánál és temetése alatt félmutatott. (Ellenmondás bal felől.) A magyar nemzetnek, t. ház, bécsi felfogás szerint kötelessége rögtön alaposan és mindent elfeledni, még Aradot is; de Bécs és az ott székelő hatalom nem akar és nem fog elfelejteni semmit, mert meg vagyon írva, hogy vannak nemzetségek, melyek sohasem tanúinak, és sohasem felednek. De, t. ház, gyanítok én még egy okot, a mely azt hozta, hogy Wekerle Sándor a kegyelem teljes elvonásával egyszerűen elbocsáttatott. Honnan van az ? T. ház! A ki annyit forog a társadalomban, mint én, s a ki foglalkozása után legalulról jó messze felfelé igen sok körrel érintkezik, az nagyon jól tudja azt, hogy dr. Wekerle Sándornak egy nagy szerencsétlensége volt, s ez az, hogy ő polgári származású ember. (Ellenmondás balfelöl.) En tudok összejövetelekről, a hol az a felfogás uralkodott, hogy szégyen a nemzetre, hogy egy gazdatisztnek a fia legyen Magyarországnak első embere. (Zaj balfelöl.) így állunk, mert tudjuk azt, hogy mi a különbség egy közönséges polgár és például egy Windischgrätz felfogása szerinti báró között, így igen hamar rájutunk arra, hogy ott az a vélemény predominál, hogy az a báró semmikép sem hajlandó, ha nagy befolyásról van szó, magát meg5*
