Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-427

427. országos ülés 1895. február 9-én, szombaton. 401 ben tüntette fel, a mely, ha valóban igaz volna, legalább is nem megrovást, de bizalmatlanságot kellene, hogy keltsen az igazságügyi bizottság munkálkodása iránt. E bizottságban tudvalevőleg nemcsak a kormányt támogató szabadelvű párt, hanem e háznak minden pártja képviselve van, és én hivatkozom az ellenzéki pártok igazságügyi bizottsági tagjaira, hogy megfelel-e a tényleges állapotoknak az, a mit a képviselő úr állít, hogy ott a tagok hoznak külföldi törvényeket, s ezek alapján akarják ezen ország jogát megcsinálni? Nem ellenkezőleg legnagyobb gond és megfontolás tárgyát képezi-e a létező hazai jog, nem az képezi-e mindig megfigyelésünk tárgyát és körét, hogy a mi a létező jogrendszerből átültethető, az mentessék meg, mint a nemzet szellemi munkájának egyik produktuma, a melyet mi a régiektől átvéve, az utókornak javított, módosított, kiegészített alakban át akarunk adni? Ellenkezőleg a képviselő úr volt az, ki a házassági jog tárgyalásánál nem is modern, hanem — mint kimutattam — elavult, partikuláris német eszméket propagált, mert azt hitte, hogy bizonyos a modern haladással ellenkező ezéloknak szolgálnak. A t. képviselő úr a miniszter úr programmjával szemben, bírálva a múltat és jelölve a jövő irányelveit, a kodifikáczió tekintetében általános elveket állapít meg. Megkülönbözteti a magyar jogászt a nem magyar jogásztól, feltünteti azt a tiszteletet, melyet hajdan a f

>Corpus juris« ismerete maga után vont, s úgy tünteti íöl az egész modern jogalkotást, — és egyelőre nem a régmúltakra akarok kiterjeszkedni, hanem csak azon időszakra, mely alatt Szilágyi Dezső igazságügyminiszter úr vezette az ország igazságszolgáltatását, — mint a mely idegenszerű, német reczepczió, vagy mint ő mondja, idegen törvények tákolmánya. A t. képviselő úr felszólalása folytán azt hinné az ember, hogy ő mindig ezen eszmék szolgálatában állott. Mikor Magyarországon először megindult a magánjogi kodifikáczió, azt hiszem, körülbelül 16—18 éve, akkor igaz, idegen nyomon indult meg, 8 az első tervezet készítője azon párt tagja volt, melyhez a képviselő úr tartozik. Akkor én kevesed magammal fölvettük a keztyűt a hazai jog érdekében, kimutattuk, hogy az a kodifikáczió, mely teljesen szakítani akar a nemzet jogtörténelmi fejlődésével, helytelen. Az irodalomban, egyletekben éveken keresztül küzdelmet folytattunk; ebben a küzdelemben, s a régi jog gyűjtésének fáradságos munkájában én ott voltam, a t. képviselő úr nem. (Igazi Űgy van! a jobboldalon.) A képviselő úr a sommás eljárást bírálata tárgyává teszi, különösen annak igazolása szempontjából, mily nemzetellenes kodifikáczió az, KBPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XXIL KÖTET. hogy az német könyvekből van kiírva, s a német törvénynek puszta utánzása. A t. képviselő úr ne vegye rossz néven tőlem, úgy látszik, a német törvényt nem ismeri, de nem ismeri a sommás eljárásról alkotott magyar törvényt sem, mert ha e kettőt ismerné, s egybevetné, azt találná, hogy a sommás eljárásról alkotott törvény alapelvei lényegesen különböznek a német eljárástól. Egészen más jogi felfogás, az intézményeknek egészen más szervezete; a bizonyítási eljárásban, bírói hatáskörben, a bíró közreműködésében, az igazság kiderítésére szolgáló eszközöknek intézményekké való alakításában e két javaslat között lényeges különbség van, a kettő egymástól lényegesen eltér. De a magyar törvényhozásra mindenesetre nem lehet közönbös, és elégtétellel töltheti el azokat, kik e törvény alkotásában részt vettek, hogy ime, azt látjuk, hogy azok az eszmék, melyeket a kontinensen legelőször a magyar törvényhozás iktatott törvénybe, a külföld által követtetnek. Ma ott állunk, és ez a múltnak kritikája, hogy míg a régmúltban igenis reczipiáltunk, sokat utánoztunk, ma büszkén utalhatunk egyes legújabb törvényeinkre, sőt a házassági törvényekre is, melyek a külföld figyelmét magukra vonták, a melyek utánoztatnak, s a melyeknek szervezeti intézményei más államokban, a közfelfogásokba átmenve, a szakköröket foglalkoztatják, sőt töi vénytervezetbe is felvétettek. így állanak a tényleges viszonyok, és így áll az igazságügyi politika, mely a múltban követtetett azzal a politikával szemben, a melyet a t. képviselő úr, mint követendőt elembe állított. A t. képviselő úr — nem tudom különben, nem éleké vissza a t. ház türelmével, (Halljuk! Bálijuk!) mert a többi pártok álláspontját jelző képviselő urak felszólalásával, habár röviden, szintén foglalkozni akarok — a sommás eljárás egész rendszerét tévesen tünteti fel. A jogorvoslat rendszerére nézve, a melyet ez a törvény megállapít, s a melyet utólag bírálat tárgyává tenni e budget keretén mégis kívül esik, csak annak a megjegyzésére szorítkozom, hogy a szóbeliséget kívánja a polgári eljárásban, még pedig az ügyek minden nemére nézve, egyúttal azonban idegenkedik attól, hogy a törvényszékek használtassanak fel felebbezési bíróságként; már pedig, hogy minden ügy az ország legfőbb bírósága elé vitessék, ez annyit jelent, mint magát a czélt meghiúsítani. A t. képviselő úr egyes bíróságoknak általam uem ismert, de általa is csak általánosságban felhozott túlhalmozottságából azt a következtetést vonja le, hogy az a reform, a melyet a sommás eljárással inauguráltunk, olyan, hogy az annak a bírói személyzetnek, a mely ma rendelkezésünkre áll, háromszorosát fogja 51