Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-427

427. országos ülés 1895. február 9«én, szombaton. 397 javaslatot is megcsináltatta, bár nem tudom, »erste Lesung«-ban-e, ő Felségének, a koronás királynak előzetes belegyezésével-e, mert arról nem szól a közlemény semmit; de azt tudom, hogy az igazságügyminiszter úr programmbeszédében ugyan megígérte a házassági jogról szóló törvény életbeléptetését, de erről hallgat, mint a csuka a vízben, (Derültség latról.) Én, t. ház;, egész tisztelettel felkérem, — mert jogomban és kötelességemben nem áll, hogy exequáJjam az igen t. miniszter úr ezen ígéretét, de követelem a t. minisztertől, — hogy ezen kérdésben világosan mondja meg, mi az álláspontja? Mi fog ezzel a kérdéssel történni? Be fog e ez a javaslat nyújtatni a házassági jogról szóló törvény életbeléptetése előtt, vagy sem ? He miután ennél a kérdésnél tartok, remélem, hogy a t. miniszter úr erre a kérdésre nekem teljesen megnyugtató felvilágosítást fog adni, ennélfogva ezzel a kérdéssel nincs tovább okom foglalkozni. Nem ok nélkül hozta szóba — gondolom Issekutz Győző képviselőtársam — azt, hogy a t. miniszter úr beszélt a törvénynek még ez évben való életbeléptetéséről, de nem láttuk a programúiban felvéve, hogy a köteléki perek vitelére vonatkozó eljárás tekintetében a miniszter úr minő álláspontot foglal el? Ma február havát éljük, a költségvetés még letárgyalva nincsen. A házassági jogról szóló törvénynek deczemberben kell életbelépnie. Arany igazság a törvényhozási alkotások terén, hogy az elhamarkodott munka, a rohamos törvényalkotás felületességre és túlterheltetésre vezet. Mikor akarja a t. miniszter úr ezt az eljárásról szóló törvényjavaslatot, melyet még »erste Lesung«-ban nem ismerünk, mert a törvényjavaslat beterjesztve nincsen, a törvényhozás elé benyújtani, hogy az ő nagy alkotása rohamos alkotás ne legyen, a mely túlterheltetésre és felületességre vezet? Annak a törvénynek a megalkotására talán egy kis idő is kell, és ha egy materiális törvény életbe lép, akkor annak proczeszualis része van legalább is oly jelentőségű, mint maga a materiális. Azt tehát mégis jó lenne valamivel deczember előtt megtanulni, mielőtt az a házaságjogról szóló törvény életbelép, és pedig nemcsak azoknak, kik azt a németből lefordították, hanem azoknak is, a kiknek azt a magyar Alföldön kell applikálniuk, Jó lesz, ha az igen t. igazságügyminiszter úr minket e tekintetben tájékoztatni fog. Ha már a sporadikus javaslatok felsorolásával foglalkozunk, a mit abszolúte nem tartok helyesnek, miért nem emlékezik meg a t. igazságügymiuiszter úr a katonai büntetőtörvénykönyvnek, a polgárokra érvényes büntetőtörvénykönyvvel való equiparalása kérdéséről? Ki ne emlékeznék, t. ház, boldogult Pauler Tivadar igazságügyminiszter úrra, a ki nagy szónoki páthoszsza], több jóhiszeműséggel, mint erélylyel fogott a kérdés megoldásához. Ezt azután annyiszor repetálták a későbbi miniszterek, sőt Fabiny Theofil igen t. volt igazságügyminiszter úr azt is mondta, hogy hiszen ez a kérdés már a megoldás előtt áll, hogy már csupán csekély jelentőségű akadályok forognak fenn; mi okozza tehát azt, hogy a t. igazságügyminiszter úr erről a kérdésről egy árva hanggal sem emlékezik meg? Hát én sejtem, t. ház. Nagyon szeretném, ha az igen t. igazságügyminiszter úr e tekintetben engem s az országot is egy kissé felvilágosítana. Talán nem fogja rossz néven venni a volt t. igazságügyminiszter lir, ha ezt előnyére írom a hagyatéki leltárnak. Én úgy sejtem, hogy a korona bizalmának a megvonásánál ez a kérdés nem volt valami lényegtelen dolog ; én úgy sejtem, hogy azokban a bizonyos körökben, a melyek mindkettőnk számára, azt hiszem, egyformán idegenek, és hol a magyar közjog iránt sokkal homályosabb fogalmakkal birnak, mint a minőkkel birniok kellene azoknak, a kik ő Felségének más kérdésekben tanácsadói, mondom, azokban a bizonyos felső, nem alkotmányos körökben, úgy hallom, az a felfogás érvényesül, hogy szóba se állunk se Szilágyi Dezsővel, se Erdély Sándor igazságügyminiszterrel, mert ez a dolog egyszerűen nem tartozik a magyar parlament elé, lévén az 1867 : XII. törvényczikknek 11. §-ában a véderőre nézve ő Felségének kizárólagos joga gyanánt fentartva a belszervezet kérdése, minélfogva ezt egy ügyes állami interpreczióval egyszerűen szervezeti kérdésnek deklarálhatják, és Magyarországnak ezen dologhoz azután, — mert ez a jura reservatakhoz tartozik, — egyszerűen semmi köze sincsen. Becsületére válik a volt igazságügymiuiszter úrnak, ha az én tájékozásom helyes, hogy ebben a kérdésben a magyar közjog álláspontjára helyezkedett és azt megvédeni törekedett, és ha az ő felsőbb körökben beállt népszerűtlensége csakugyan ezen kérdéssel kapcsolatos, úgy azt hiszem, hogy minden magyar ember osztozik felfogásomban, hogy ezen magatartásáért őt a nemzet részéről hálás köszönet illeti. De hogy igaz-e ez vagy nem: azt nem tudom. Talán inkább az én jóakaratom számlájára írandó ez. (Nagy derültség a hal- és szélsőbalon.) Álljon azonban bármiként a dolog, a t. igazságügyminiszter úr köteles bennünket felvilágosítani, — s ez az ország iránti kötelessége, nem az egyénnel szemben, — hogy forognak-e fenn ily természetű aggodalmak, forog-e fenn ily felfogás, igaz-e, hogy e felfogás gátolja azt, hogy Magyarország annyi százezer állampolgára ma is kivételes jog és elkorhadt instituczió hatalma