Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-424

1424. országos ülés 1895. február ö-á% szerdán. 339 mintegy nyugdíjaztatásuk helyeztetett kilátásba a honvédeknek, a bonvédsegélyző-egylet a kor­mány tudtával és beleegyezésével egy szabály­zatot dolgozott ki a nyugdíjazásra nézve, mely megállapította az összegeket is, és így a honvéd­segélyző-egylet a kormány beleegyezésével a nyugdíjakat megállapítván, egy bizonyos szük­ség szerinti fedezetet is kilátásba helyezett, a mely nélkül a megállapított nyugdíjakat, melyek már folyóvá is vannak téve, és időszakonkint fizettttnek, fedezni teljes lehetetlenség. Ezen nyugdíjak és más segélyezés czímén kiosztott összegek a 300.000 forintot nagyon meghaladják ma, mert hiszeu, mint méltóztatnak tudni, most már azok a régi honvédek, több­nyire oly elaggott emberek, kik nem képesek keresni, tehát mindazok, a kiknek saját vagyo­nuk nincsen, vagy nagyon is csekély vagyo­nuk van, és így nem képesek többé nmgukat fentartani, ezen szabályzat értelmében rangjuk­nak naegfelelőleg nyugdíjaztattak, és ezen nyug­díjösszeg ma összesen 480.000 forintot tesz ki éven kint a kezelési költségekkel együtt. Már most ha itt méltóztatnak felvenni 300.000 forintot, az nagyon természetesen a 480.000 forintot fedezni nem fogja. A honvéd­segélyző egyletnek, a melynek ezen összeg ren­delkezésre bocsáttatik, még vannak ugyan tőkéi azon adományokból, a melyeket t. barátom Illyés Bálint felsorolt, és a melyek keletkezése a t. ház előtt igenis ismeretes; de ha ez a tétel marad 300.000 forint, akkor ötnegyed esztendő múlva a honvédsegélyző-egyletnek összes tőkéi el lesznek költye, és többé egy krajezárja sem lesz. Ez ugyan tulaj donképen oly igen nagy baj a jelenlegi honvédekre nem volna, mert hiszen az fel nem tételezhető, hogy a t. ház a már egyszer megállapított, kilátásba helyezett, sőt már folyóvá is tett nyugdíjakat ezután beszün­tetné; hanem ebből azután az következnék, hogy az az összeg, a mely eredetileg úgy volt a gyűjtés alkalmával adományozva, hogy a meny­nyiben a volt honvédek által el nem fogyaszta­tik, a jelenlegi honvédekre menjen által, ez az összeg megszűnnék teljesen. Ezért tehát kény­telen vagyok a t. háznak figyelmébe ajánlani, hogy ez a 300.000 forint nem elégséges. (Igaz! Úgy van! balfelol.) Azon bonvédigazolási eljárás szerint, melyet t. barátom itt ecsetelt, azt lehet mondani, hogy a honvédsegélyezésre szorult bonvédek már mind evidencziában vannak, és igen valószínű, hogy legnagyobb részük meg is kapja a nyugdíjat, értve tudniillik azokat, a kik erre igényt tart­hatnak a szabályok értelmében, mert ez a nyugdíj nem olyan, mint más nyugdíj, melynél nem vétetik tekintetbe a nyugdíjazandó vagyoni állása; erre csak azok tarthatnak igényt, a kik arra rászorulva vannak. Tehát ma körülbelül azt lehet mondani, hogy mindazok a régi honvédek, a kik erre a nyugdíjazásra rá vannak szorulva, ma már azt a nyugdíjat kapják is. Már most pedig, ha a természet törvényeit tekintjük, és azt veszszük figyelembe, hogy ezek a régi honvédek, a kik már mind — mondhatni — aggkorú emberek, évről-évre okvetetlenül fogyni fognak, minden valószínűség szerint ez a most igen nagy, 480.000 forintos összeg néhány év múlva csak­ugyan 300.000 forintra fog apadni. Ezt jegyzem meg az összegre nézve, és én részemről abban a nézetben volnék, hogy tekin­tettel ezekre, a miket előadtam, az a 400.000 forint sem lévén elégséges, a melyet t. barátom indítványba hozott, a kormánynak lenne feladata olyan összeget hozni javaslatba, mely fedezné, ha már csakugyan a honvédek segélyeztetnek, azt az egész összeget, mely szükséges. Mert hisz az lehetetlen, hogy a már most is nyug­díjazott honvédek közül az egyik megkapja, a másik ne kapja meg, a mire már most igényt formál, mert folytonosan húzza is. Ez az egyik észrevételem. A másik észrevételem arra vonatkozik, hogy ez az összeg a honvédsegélyző egyletek ren­delkezésére bocsáttassék-e? Én, t. ház, a honvéd­segélyző egyleteket nagyon jól ismerem, mert a hoiivédegyesfíletek központi bizottsága részé­ről én is bele vagyok választva ezen honvéd­segélyző egyletbe, és így annak működését ter­mészetesen figyelemmel kisérhetem, sőt magam is befolyhatok abba. Ez ellen a segélyegylet ellen semmiféle kifogás nem lehet. Ez a segély­egylet volt honvédekből áll, épúgy, mint a hogy maguk a honvéd központi bizottságok, és általában a honvéd-bizottságok az országban volt honvédekből állanak, hanem az a jogezím, mely alatt ezen segélyző egyletek rendelkezé­sére bocsátandó az az összeg, az én nézetem szerint nem elegendő arra, hogy annak az ország, mint ilyen, összegeket rendelkezésére bocsásson, azért, mert történetesen annak is vannak magá­nosok által, és a király ő Felsége által is, és leg­nagyobb részben ő általa adott összegek rendel­kezésre. Itten' tehát én részemről igen külö­nösnek tartom azt, hogy annak a magán pénz­összeadás következtében létesült honvédsegélyző egyletnek bocsássa az ország ezeket az össze­geket rendelkezésére. Ez a második észre­vételem. Harmadik észrevételem, t. ház, az, hogy — a mint az a dolog természetében fekszik — ebből a körülményből, melyet itt most érintet­tem, súrlódások fejlődtek a régi honvédek közt. Van itt most háromféle bizottság; az egyik 48*

Next

/
Thumbnails
Contents