Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-424
1424. országos ülés 1895. február ö-á% szerdán. 339 mintegy nyugdíjaztatásuk helyeztetett kilátásba a honvédeknek, a bonvédsegélyző-egylet a kormány tudtával és beleegyezésével egy szabályzatot dolgozott ki a nyugdíjazásra nézve, mely megállapította az összegeket is, és így a honvédsegélyző-egylet a kormány beleegyezésével a nyugdíjakat megállapítván, egy bizonyos szükség szerinti fedezetet is kilátásba helyezett, a mely nélkül a megállapított nyugdíjakat, melyek már folyóvá is vannak téve, és időszakonkint fizettttnek, fedezni teljes lehetetlenség. Ezen nyugdíjak és más segélyezés czímén kiosztott összegek a 300.000 forintot nagyon meghaladják ma, mert hiszeu, mint méltóztatnak tudni, most már azok a régi honvédek, többnyire oly elaggott emberek, kik nem képesek keresni, tehát mindazok, a kiknek saját vagyonuk nincsen, vagy nagyon is csekély vagyonuk van, és így nem képesek többé nmgukat fentartani, ezen szabályzat értelmében rangjuknak naegfelelőleg nyugdíjaztattak, és ezen nyugdíjösszeg ma összesen 480.000 forintot tesz ki éven kint a kezelési költségekkel együtt. Már most ha itt méltóztatnak felvenni 300.000 forintot, az nagyon természetesen a 480.000 forintot fedezni nem fogja. A honvédsegélyző egyletnek, a melynek ezen összeg rendelkezésre bocsáttatik, még vannak ugyan tőkéi azon adományokból, a melyeket t. barátom Illyés Bálint felsorolt, és a melyek keletkezése a t. ház előtt igenis ismeretes; de ha ez a tétel marad 300.000 forint, akkor ötnegyed esztendő múlva a honvédsegélyző-egyletnek összes tőkéi el lesznek költye, és többé egy krajezárja sem lesz. Ez ugyan tulaj donképen oly igen nagy baj a jelenlegi honvédekre nem volna, mert hiszen az fel nem tételezhető, hogy a t. ház a már egyszer megállapított, kilátásba helyezett, sőt már folyóvá is tett nyugdíjakat ezután beszüntetné; hanem ebből azután az következnék, hogy az az összeg, a mely eredetileg úgy volt a gyűjtés alkalmával adományozva, hogy a menynyiben a volt honvédek által el nem fogyasztatik, a jelenlegi honvédekre menjen által, ez az összeg megszűnnék teljesen. Ezért tehát kénytelen vagyok a t. háznak figyelmébe ajánlani, hogy ez a 300.000 forint nem elégséges. (Igaz! Úgy van! balfelol.) Azon bonvédigazolási eljárás szerint, melyet t. barátom itt ecsetelt, azt lehet mondani, hogy a honvédsegélyezésre szorult bonvédek már mind evidencziában vannak, és igen valószínű, hogy legnagyobb részük meg is kapja a nyugdíjat, értve tudniillik azokat, a kik erre igényt tarthatnak a szabályok értelmében, mert ez a nyugdíj nem olyan, mint más nyugdíj, melynél nem vétetik tekintetbe a nyugdíjazandó vagyoni állása; erre csak azok tarthatnak igényt, a kik arra rászorulva vannak. Tehát ma körülbelül azt lehet mondani, hogy mindazok a régi honvédek, a kik erre a nyugdíjazásra rá vannak szorulva, ma már azt a nyugdíjat kapják is. Már most pedig, ha a természet törvényeit tekintjük, és azt veszszük figyelembe, hogy ezek a régi honvédek, a kik már mind — mondhatni — aggkorú emberek, évről-évre okvetetlenül fogyni fognak, minden valószínűség szerint ez a most igen nagy, 480.000 forintos összeg néhány év múlva csakugyan 300.000 forintra fog apadni. Ezt jegyzem meg az összegre nézve, és én részemről abban a nézetben volnék, hogy tekintettel ezekre, a miket előadtam, az a 400.000 forint sem lévén elégséges, a melyet t. barátom indítványba hozott, a kormánynak lenne feladata olyan összeget hozni javaslatba, mely fedezné, ha már csakugyan a honvédek segélyeztetnek, azt az egész összeget, mely szükséges. Mert hisz az lehetetlen, hogy a már most is nyugdíjazott honvédek közül az egyik megkapja, a másik ne kapja meg, a mire már most igényt formál, mert folytonosan húzza is. Ez az egyik észrevételem. A másik észrevételem arra vonatkozik, hogy ez az összeg a honvédsegélyző egyletek rendelkezésére bocsáttassék-e? Én, t. ház, a honvédsegélyző egyleteket nagyon jól ismerem, mert a hoiivédegyesfíletek központi bizottsága részéről én is bele vagyok választva ezen honvédsegélyző egyletbe, és így annak működését természetesen figyelemmel kisérhetem, sőt magam is befolyhatok abba. Ez ellen a segélyegylet ellen semmiféle kifogás nem lehet. Ez a segélyegylet volt honvédekből áll, épúgy, mint a hogy maguk a honvéd központi bizottságok, és általában a honvéd-bizottságok az országban volt honvédekből állanak, hanem az a jogezím, mely alatt ezen segélyző egyletek rendelkezésére bocsátandó az az összeg, az én nézetem szerint nem elegendő arra, hogy annak az ország, mint ilyen, összegeket rendelkezésére bocsásson, azért, mert történetesen annak is vannak magánosok által, és a király ő Felsége által is, és legnagyobb részben ő általa adott összegek rendelkezésre. Itten' tehát én részemről igen különösnek tartom azt, hogy annak a magán pénzösszeadás következtében létesült honvédsegélyző egyletnek bocsássa az ország ezeket az összegeket rendelkezésére. Ez a második észrevételem. Harmadik észrevételem, t. ház, az, hogy — a mint az a dolog természetében fekszik — ebből a körülményből, melyet itt most érintettem, súrlódások fejlődtek a régi honvédek közt. Van itt most háromféle bizottság; az egyik 48*
