Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-424
338 424- országos ülés 18í mondottam, most a régi honvédegyletek és azoknak központi bizottsága kezéből kivétetett, még az igazolád jog is a segélyező bizottságra ruháztatott, és így ezeknek az egyleteknek a hatásköre majdnem a semmire devalválódott. Hát kérdem, t. ház, bogy ha ezen eljárás által a régi honvédegyletek központi bizottságának törvényesen elismert autonóm jogai nem sértetnének is meg, vájjon akkor is helyes és czélszeríí volna ezen eljárás? Nem czélszerííbb-e, ha a régi honvédek maguk igazolják bajtársaikat, maguk kezelik azok igazolás-ügyét, a kiket talán közelebbről, és talán személyesen is ismernek, valamint azokkal szemben is ők teljesítik a bírálatot, a kik magukat honvédeknek, sőt honvédtiszteknek szeretik kiadni? És ha e tekintetben történhettek, sőt történtek is közelebbről tévedések egyes megyei honvédegyleteknél, mindig ott volt, mint felülbíráló testület, a központi bizottság, melyben, úgy tudom, negyven kiváló qualifikált és lelkiismeretes egyén bírálta el a hozzá beterjesztett igazolványokat, mielőtt az igazolást megadták volna. A t. honvédelmi miniszter úr ugyan a múlt évi költségvetés tárgyalásánál azt mondta, hogy az a segélyező bizottság autonóm ügye, a melybe a kormány nem avatkozhatik, és részéről czélszerűbbnek is látja, ha a segélyezést a régi bajtársak eszközlik egymás között. Úgy emlékszem, hogy ekként méltóztatott nyilatkozni. (A honvédelmi miniszter helyeslőleg int.) En készséggel elismerem, hogy a honvédügyet s vele a segélyezés ügyét a régi honvédek kezéből általában kivenni jogsérelem volna. Ám maradjon annak, — hogy úgy mondjam, — szellemi íésze az ő kezükben. De tekintettel arra, hogy ma már a segélyezés ügye nem abban a stádiumban van, mint régebben volt; mert a nemzetgyűlés hozzájárulásával ma már a társadalom szűk keretéből kiemeltetett, és a segélyöszszegnek az állam által való fölemelése és gyarapítása némi kötelezettséget ruház az államra, a melyet a társadalmilag szervezett bizottság többé nem végezhet: ennélfogva a honvédsegélyezés ügyének dologi részét az állam, illetőleg a kormány felügyelete alá helyezendőnek vélem, még pedig részint megtakarítás szempontjából, mert úgy tudom, hogy a segélykezelő bizottság valami hatezer forint és aprólékos kiadásodra nyolczezer forintot, összesen miategy tizennégyezer forintot emészt fel, de odahelyezendonek vélem másrészt az állam, illetőleg a kormány felelőssége szempontjából is, a mely egy törvényhozásilag megszavazott összeg hovafordítása tekintetében a kormányt terheli. De ezúttal a honvédsegélyezési kérdés megoldásának részleteibe bocsátkozni nem akarok! 6. Miruár 6-än, szerdán. Vannak itt a képviselőházban nálamnál gyakorlatibb egyének. Ott van a honvédközponti bizottságnak igen t. elnöke: Péchy Tamás t. képviselőtársam. S van itt több régi honvéd, és vannak honvédegyleti tagok, a kik meg fogják találni az általam felemlített sérelem gyógy eszközét. Én csak egy szerény indítványt vagyok bátor a képviselőház elé terjeszteni, mely így szól: (Ralijuk!Halljuk!) »Útasíttatik a kormány, hogy az 1848 —49-ik évi volt honvédek segélyezése, és azzal kapcsolatos ügyeinek rendezése végett hívjon öszsze egy értekezletet, a mely ezen ügyeket a központi honvédbizottság és országos segélybizottság meghallgatásával mielőbb helyes és czélszeríí megoldásra segítse.« (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) Midőn határozati javaslatomat és indítványomat logjobb remény nyel terjesztem a t. ház elé, zárom beszédemet a nagy halhatatlan ezen szavaival: »Nagy bálával tartozunk kétségen kivíü azoknak, a kik hazánk szabadságáért, függetlenségéért a legnagyobb áldozatot hozták.« És én hiszek e házban, hiszek a nemzetben, hogy azoktól az áldozatot hozó honvédektől nem fogja megtagadni méltánylását és elismerését! (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ajánlom határozati javaslatomat és indítványomat elfogadásra. Elnök: A határozati javaslat és indítvány fel fog olvastatni. Papp Elek jegyző *. (olvassa a határozati javaslatot és az indítványt. Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Péchy Tamás! Péchy Tamás: T. ház! (Halljuk!) Előttem szólott t. barátom Illyés Bálint személyesen is aposztrofált ugyan, de én, ha ez nem történt volna is, mégis kötelességemnek tartottam volna e kérdésnél felszólalni. (Halljuk! Halljuk!) Nem szándékozom hosszasan fejtegetni a honvédsegélyezés ügyének állását; nem szándékozom pedig ezt tenni azért, mert hiszen a t. ház ezzel igen gyakran foglalkozott, s így a ház tagjai előtt ezen ügy nem ismeretlen. Vannak azonban némely észrevételeim, a melyeket ez alkalommal okvetlenül fölemlítendöknek tartok. A szóban forgó tétel, melynél én is felemelem szavamat, így szól: »Az országos honvédegylet rendelkezésére 300.000 frt.« Nekem ezen tételre, t. ház, három észrevételem van. Az egyik észrevételem az, hogy ez az összeg kevés. T. barátom, Illyés Bálint is 400.000 forintra kívánja felemeltetni, de az én tudomásom szerint az is kevés, mert itt egy igen sajátságos esettel állunk szemben. Méltóztatnak tudni, t. képviselőház, hogy a honvédsegélyezés czímén, ugyanígy, mint most, a múlt évben is 300.000 forint irányoztatott elő; de minthogy az akkori hangúlat szerint
