Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-424
424. országos ülés 1895 Schóber Ernő jegyző (olvassa): Honvédszámvevőség. Eendes kiadások: XXII. fejezet, 10. czím. 128.681 frt 84 kr. Elnök: Nincs észrevétel? Megszavaztatik. Schóber. Ernő jegyző (olvassa) : Alapítványi helyek a közös katonai intézetekben. Eendes kiadások: XXII. fejezet, 11. czím. 69.000 frt. Elnök: Nincs észrevétel? Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa:) Nyugdíjak. Eendes kiadások: VI. fejezet, 12. czím. 688.600 forint. Elnök: Nincs észrevétel? Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa) : Átmeneti kiadások és beruházások. Átmeneti kiadások: XI. fejezet, f 1 — 13. czím. Beruházások: VIII. fejezet. I. Átmeneti kiadások. 1. Az országos honvédegylet rendelkezésére 300.000 frt. Papp Elek jegyző: Illyés Bálint! Illyés Bálint: T. ház! Annak a pártnak megbízásából, a melyhez tartozni szerencsém van, ennél a tételnél a következő határozati javaslatot terjesztem elő. (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »A képviselőház utasítja a kormányt, hogy a jövő 1896. év r i költségvetésbe a honvédelmi tárczánál az 1848/49-iki honvédek segélyezésére 400.000 forintot vegyen fel.« (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen határozati javaslatot a múlt költségvetési tárgyalás alkalmával Lakatos Miklós t. barátom terjesztette elő, és akkor többen szólaltunk fel ennek támogatására, de a felszólalások, s maga a javaslat is, belefulladtuk egy miniszteri ígéretbe. Én hiszem, t. ház, hogy a volt miniszterelnök úrnak komoly és jóakaratú törekvése volt a régi honvédek segélyezési ügyének rendezése, a mint ennek kifejezést is adott e házban és e házon kívül. De az egymásra torlódó események megakadályozták ennek létesítését. Másrészt azt is be kell vallani, hogy a jóakaratú kezdeményezés nem a legszerencsésebb csapáson indult meg akkor, mikor a régi honvéd-egyletek és a központi bizottság háttérbe szorításával a segélyező bizottság kezében összpontosíttatott minden befolyást és hatalmat. Maga a honvédigazolásnak 26 éven át gyakorolt joga is kivétetett ezen egyletek kezéből, és a törvényhatóságok hozzájárulásával a segélyegylétre ruháztatott, sőt. megszoríttatott rövid néhány hónapi időre az igazolás határideje is, kimondatván, hogy ennek keretén túl a honvédigazolások nem eszközölhetők, s így, mikor gyógyítani akart, bár nem szándékosan, de mégis sebeket ejtett. T. ház! Ha én felolvasott határozati javaslatom szűk keretében maradnék csupán, akkor KÉPVfl. NAPLÓ. 1892—97. XXII. KÖTET. i. február 6-án, szerdán. gg^ elég volna rámutatni azon dicső korszakra, mely hazánk történetében páratlanul áll, (Igás! Úgy van! a ssélső baloldalon,) és ezen dicső korszak megteremtésére, vitéz honvédeinkre, és azután egyet fordítva a bíkös lámpa üvegén, mintegy ködfátyolképben felmutatni régi dicsőségünknek árnyalakjait: az ínséggel, nyomorral küzdő, segélyért esdő rokkant honvédeinket, és rájuk mutatva, kik nemcsak dicsőséget szereztek a hazának, de — mint Csaba királyfival a hunok hadai leveretésök után is — visszajártak és visszajárnak szellemükkel és hősiességük példájával védeni az alkotmányt, a szabadságot és a hazát, csak kérnem kellene a t. házat, hogy ezen rokkantak számára szavazza meg a már másodízben kért 400.000 forintot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) fezerény kérés ez, hisz más, nagyobb, gazdagabb, önállóbb nemzetek nem a vagyoni állapothoz, hanem a tett szolgálatokhoz mérik a jutalmat és segélyt. De mi szegények vagyunk, tőlünk a nyomor tengerébe egy könycsepp is értékes áldozat. Adjuk meg tehát azt a parányit, a mi tőlünk telik. És ezzel be is végezhetném felszólalásomat, de mint bátor voltam előre jelezni, nem maradhatok a beterjesztett határozati javaslat szűk keretében, mert az évek hosszú során elhanyagolt, s ma már zilált állapotba jutott honvédsegélyezési ügy megoldást és ebből a tekintetből némi megvilágítást igényel. Szabad legyen tehát még e kérdésnél a t. ház türelmét néhány perezre igénybe vennem. Hiszen ez nem pártkérdés; ez az egész képviselőháznak közös kegyeleti kérdése (Igás! Úgy van!a szélsőbal felől.) és egyszersmind égető kérdése. Az 1848—49-iki honvédek ügye államilag rendezve még eddig soha sem volt. És bár a 60-as években lelkes felszólalások történtek itt a képviselőházban, a honvédek elismerése és segélyezése érdekében, mint ezt igen t. barátom és képviselőtársam Madarász József jobban fogja tudni nálamnál, mind a mellett a honvédügy »ne nyúlj liozzám« virágnak tekintetett, és bár a királyi pár a 100.000 forintnyi nemzeti adományt visszaajándékozta a nemzetnek a segélyalap javára, mindazonáltal a segélyezés ügye társadalmi térre tereltetett. Gr. Andrássy Gyula akkori miniszterelnök volt az, ki a gyűjtést a képviselőházban megkezdte és az alapítók és ajánlók egy bizottságot alakítottak, a mely a segélyezést kezelte. Ez volt a kezdet. Más oldalról már a 60-as évek elején országszerte honvédegyletek alakultak, és a fővárosban egy központi bizottságot alakítottak, a melynek hatáskörébe tartozott a honvédek igazolása. Eddig mind a két külön testűlet egy közös czélra működött össze, de mint már feljebb is 43
