Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-424

4/M. országos ülés 1895. feltrnár fi-án, szerdán. 327 csak azt akarom megemlíteni, hogy az elmúlt J ősszel, midőn az állami lovakat árverezték Budapesten, nekem szerencsém volt itt találkozni egy bajor gazdatiszttel, a ki szintén eljött erre az árverésre lovakat vásárolni. (Halljuk!) Ez azt mondja nekem: Kérem, én úgy tudom, hogy ezek a ménes-intézetek a magyar államéi, s itt minden jelvény, a mint látom, nemzeti színű, magyar, . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek! Lits Gyula: . . . hogyan van az mégis, hogy a katonák, kik ezeket a lovakat elővezetik és bemutatják, fekete-sárga zsinórral vannak ellátva, és a mint észrevettem, a tisztek németül vezénylik őket? Megvallom őszintén, t. képviselőház, hogy én ennek a bajor tisztnek nem tudtam kellő felvilágosítást adni, és nem mertem elküldeni a honvédelmi miniszter úrhoz sem, mert meg voltam győződve, hogy ő sem tud neki felvilágosítást adni. (Derültség a szélső baloldalon.) A múlt évben ebben a kérdésben elértem már végre annyit a t. miniszter úrnál, (Halljuk!) hogy azt az Ígéretet tette, hogy foglalkozni fog ezzel a kérdéssel, és azt tanulmányozni fogja; megemlítette azt is, hogy tudomása szerint Bécsben a hadügyminisztériumnál valami különös kifogásokat nem tesznek ez ellen, mert hiszen ő nekik is terhükre van ez a kérdés. Én tehát nagyon bízom ebben a kijelentésben, hogy ez a kérdés nem jár úgy, mint a katonai igazságszolgáltatás kérdése, hol öt miniszternek elhatározására van szükség, (Derültség a stsélső baloldalon.) és igen rosszul van felosztva a hatáskör, mert én úgy veszem észre, hogy az öt közííl az erősebbek nem akarják, és a gyengébbek akarják, nem is hiszem, hogy ebből legyen valami; itt azonban, minthogy Bécsben nem tesznek ellene kifogást, itt csak a gyengébbről volna szó, a magyar honvédelmi miniszterről. (Derültség a szélső baloldalon.) A honvédelmi miniszter pedig tavaly azt ígérte, hogy tanulmányozza a dolgot, és valami különös nehézség nem lesz benne. Megszoktuk már a t. miniszter úrtól, hogy ő nagyon fösvény és tartózkodó ígéreteiben, és meg kell egészen őszintén és nyíltan mondanom, hogy a mit ígérni szokott, rendesen meg is szokta tartani. Nagyon kérem tehát, legyen szíves ez esetben is úgy tenni, és ne engedje meg azt, hogy én oly csalódáson menjek keresztül, mint az egyszeri zsidó, kinek pere volt a királyi kúrián. Az a zsidó elment a kúriai bíróhoz és azt mondta neki: méltóságos úr, egy éve már, hogy a perem itt van önnél; én tönkre megyek vagyonilag, családostul, mindenestül, ha méltóságod az én peremet nem referálja el. Tehát kérem, legyen oly szíves, és soron kivííl tárgyaltassa le az én peremet. A kúriai bíró meglehetősen nyersen és kíméletlenül elutasította a zsidót és azt mondta neki: várjon, a sor majd rákerül, akkor el fogom referálni. A zsidó egész elszoraorodással azt mondta neki: méltóságod bizonyosan antiszemita, azért nem akarja a peremet elintézni. A kúriai bíró azt válaszolta neki: no hát ha tudni akarja, én antiszemita vagyok, és van rá elég okom, mert maguk feszítették meg a Jézus Krisztust. A zsidó erre azt felébe neki: kérem ennek Jézus Krisztus maga volt az oka, mert appellált volna a méltóságos bíró úrhoz, még most is élne. (Zajos derültség.) Azért én több bizalommal appellálok a honvédelmi miniszter úrhoz, hogy ne legyen ő az a kúriai bíró, és ne legyek én az az appelláló zsidó. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincsen feljegyezve. Kíván még valaki szólani? Miután seiikisem kivan, a vitát bezárom. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter : T. ház ! Bátor leszek csak röviden két kérdésben felszólalni, a melyek itt felvettettek, és a melyekre kötelességemnek tartom válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyiket Tóth Ernő képviselő úr hozta szóba az altiszti ellátást illetőleg. Igaza van Tóth Ernő t. képviselő úrnak, hogy ez iránt érdeklődni kell; érdeklődünk is a kérdés iránt, faglalkozunk is vele, és az altiszti ellátást illetőleg kell, hogy valami történjék. A tárgyalások folyamatban vannak már régen, hanem a törvényen nem változtathatunk főleg a tekintetben, a mint Tóth Ernő képviselő úr kívánta volna, hogy azokra, a kik tényleges szolgálatban vannak, és a 45'ik életkorig polgári ellátásban nem részesültek, lehetőleg még magasabb korban is polgári alkalmazásban részesülhessenek. Ez azért nem lehetséges, mert már 1873-ban, mikor ezt a törvényt tárgyaltuk, ezen kérdés felmerült, de a polgári hatóságok részéről — és méltán — azzal az ellenvetéssel jöttek, hogy ha az illető 45 éven felül van, már olyan öreg, hogy végtére nekünk üdvös szolgálatokat nem tehet. Hát bizonyos határt szabni kell, és rendesen a 45 ik életév már olyan, hogy igenis még hasznát veheti az ilyen embernek az illető hatóság, a hol alkalmazva íeend, de biztonsággal hoszszabb időn át való szolgálatra számítani még sem lehet. Elég az hozzá, hogy az altiszti kérdéssel foglalkozunk, ezt igenis kijelentem és ha e részben megállapodás jön létre — a mint remélem, hogy létre is fog jönni nem sokára — ezt annak idején bátor leszek a költségvetés tárgyalása alkalmával bejelenteni. A második kérdés, a mely felhozatott, és a melyre kötelességemnek tartom válaszolni: a Lits Gyula t, képviselő úr által felemlített