Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-423

42S. orniáfof ttlé* 1994. február 5-én, kedden. 299 javaslat az 1895. évre a közös hadsereg részére 43.809 főnyi, és a honvédség részére 12.500 főnyi újonczjutalék megszavazását kéri- Minthogy ezen törvényjavaslat összes intézkedései az 1889: VI. tez. illetve az 1893 :1.tcz. rendelkezéseinek mindenképen megfelelnek, egész röviden van szerencsém ezen törvényjavaslat elfogadását ajánlani. Hasonlóképen tudomásulvétel végett ajánlom a honvédelmi miniszter úr jelentését az 1893/94. évben tényleges szolgálatban állott közöshadseregbeli és honvéd egyévi önkéntesek tiszti vizsgájának eredményéről. E jelentés hasonló keretekben mozog, mint a tavalyi, és ugyanazon eredményeket tünteti fel nagyban és egészben, és azért nem akarom a t. házat a számok felsorolásával untatni, hanem egyszerűen utalok a tavaly ezen ügy tárgyalása alkalmával elmondottakra, miután az eredmény hasonló, mint tavaly volt. Sajnos, époly nagy számmal fordultak elő az idén is az öngyilkossági esetek úgy a közös hadseregben, mint a honvédségben, és azért ezekről hasonló jelentést tesz a honvédelmi miniszter úr. Tégül kimutatást terjeszt elő a honvédelmi miniszter úr azon tisztekről, a kik a közös hadsereg állományából a honvédség kötelékébe lettek áthelyezve. Miután mindezek a jelentések azon határozatoknak megfelelnek, melyek alapján beterjesztettek, azok tudomásulvételét ajánlom. (Helyeslés a jobboldalon) Schóber Ernő jegyző: Tóth János i Tóth János: T. ház! A tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot, a mely az 1895. évre a közös hadsereg, a haditengerészet és honvédség részére kívánja az újonczokat a törvényhozás által megszavaztatni, a függetlenségi és 48-as párt nevében nem fogadom el, és úgy a közöshadsereg, mint a honvédség részére nem szavazzuk meg az újonczjutalékot. Alkotmányos nemzeteknek egyik legnagyobb ereje s így alkotmányunknak is egyik legerősebb biztosítéka, az ájonczmegajánlásban áll. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A magyar nemzet mindig szigorúan ragaszkodott ezen jogához s 1848 előtt az újouezmegajánlást mindig feltételekhez kötötte, mely feltételek a nemzeti sérelmek megszüntetésére vonatkoztak. Még 1867-ben sem mondott le a nemzet ezen jogáról, pedig e tekintetben is erős nyomásnak volt kitéve, mert az 1867: XII. tcz. 12. §-ban benfoglaltatik, hogy az újonezmegajánlás feltételét maga a nemzet határozza meg. (Igát! Űgy van! a szélső baloldalon.) A függetlenségi és 48-as párt a törvényhozás által egyik legnagyobb és legfontosabb alkotmányos jogát, az újonezmegajánlás feltételeinek megszabását kívánja a jelen alkalommal gyakoroltatni, hogy ezáltal e tekintetben nemzeti sérelmeink megszüntettessenek. Úgy vagyunk ugyanis meggyőződve, hogy hadszervezetünk és honvédelmünk jelen formájában az ájonczmegajánlásban nagy nemzeti lemondás foglaltatik, (Igaz! Űgy van! a szélső baloldalon.) mert maga a hadszervezet nagy nemzeti sérelmet képez. (Igaz! Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) Az oly hadszervezet, mint a közöshadsereg, a mely a magyar nemzeti állameszmének erőt nem ad, hanem annak csak gyengeségét képezi, (Igás! Űgy van! a szélső baloldalon.) a mely nem ismeri a magyar nemzet géniuszát, a magyar állam, a magyar alkotmány, a magyar nemzeti törekvések kultuszát, ellentétben áll a nemzettel, melyből újonczait, katonáit veszi (Igaz! Űgy van! a szélső baloldalon.) és főleg akadályát képezi annak, hogy a magyar nemzet jövőjének, előhaladásának legnagyobb biztosítékát, az önálló magyar hadsereget kifejleszsze. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Egy nemzet pedig, mely komolyan akar önálló állami egyéniség lenni, nem mondhat le önként az állami lét ezen leglényegesebb kellékéről: a nemzeti hadseregről. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A magyar nemzet sem mondott le arról soha, mert ahhoz évezredes alkotmánya és számtalan törvényei értelmében kétségbevonhatatlan joga van. 1723 ban megállapította ugyan az együttes birtoklásból kifolyólag a közös és kölcsönös védelem kötelezettségét Ausztriával, és azt úgy az 1848-iki, mint az 1867-iki törvényhozás is elismerte, de sem az egyik, sem a másik törvényhozás el nem ismerte a pragmatika szankczióból kifolyólag azt, a mi a pragmatika szankczioban nincs benn, a védelmi eszközök, a hadügy, a hadsereg közösségét. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Sőt ellenkezőleg, úgy az 1848: III. tcz., mint a 1867-iki XII. törvény czikkben világosan törvény beiktatta a magyar hadsereget. (Igát! Űgy van! a szélső baloldalon.) Deák Ferencz is, ha nem Is a magyar hadsereg lényegét, de legalább a nevét szükségesnek vélte a törvénybe beiktatni és nyíltan kijelentette, hogy Magyarországon a magyar hadsereget meg kell teremteni, (Nagy nyugtalanság a jobboldalon.) és erre módot adott az országnak az 1867. évi XII. törvényczikk. Módot adott igenis nemcsak azáltal, hogy több szakaszában felemlíti a magyar hadsereget, mint az összes haderő kiegészítő részét, hanem elvileg azáltal, nézetem szerint, hogy a magyar államiság elismerése, a magyar alkotmány helyreállítása kétségbevonhatlan logikaként maga után vonta a magyar hadsereg elismerését. Mert önálló állam és alkotmány hadsereg nélkül el nem képzelhető. Elnök (üzenget) : Csendet kérek !