Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-422
422. #r*!sáfo» ülé* 18>5. február 4-é», hétfőn. 295 csátkozni, sem a t. kormány programurjával részletesebben foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Nem kívánok a közjogi kérdésekre sem kitérni; elismerem, hogy az előttem szóló t. barátom ezt a saját álláspontjából teljes joggal tette. En ez alkalommal erre kitérni nem akarok, nem pedig egyszerűen azért, mert azt hiszem, hogy hazánk politikai helyzetével lesz módunk és alkalmunk alaposan és kimerítően foglalkozni a költségvetési törvény benyújtása, az appropriáezió kérdése alkalmával. En ez alkalommal csak egész rövidséggel nyilatkozni akarok a magam és elvbarátaim nevében a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatra nézve. (Halljuk ! Halljuk !) Kétségtelenül igaz az, a mi a pénzügyi bizottság jelentésében, a meiylyel ezen törvényjavaslatnak elfogadását ajánlja, foglaltatik, hogy az 1894. évi XXXIV. törvényczikk hatályának meghosszabbítása, illetve az előbbi kormánynak két hónapra adott költségvetési meghatalmazásnak újból két hónapra való meghoeszabbílására szükség vasi; az is kétségtelen, hogy ezen költségvetési helyzet előidézésében a jelenlegi kormánynak semmi része nincsen; ezért, hogy a költségvetéssel szemben ily helyzetben van ma a ház és az ország, a felelősség nem a jelenlegi, hanem még a múlt kormányt illeti, a mely jónak látta a legnagyobb zavarok közepette, a költségvetés tárgyalása közepette felvetni a bizalmi kérdést. De ezzel nem kívánok foglalkozni; csak konstatálom azt, hogy, ha tisztán a szükség kérdése lebegne szemem előtt, akkor e törvényjavaslatot meg kellene szavaznom ; de az ehhez hasonló költségvetési meghatalmazást kérdéseket a mi parlamenti gyakorlatunkban az ellenzék mindig a bizalom szempontjából bírálta meg, (Úgy van! balfelöl.) mindenkor a politikai bizalom hiányában tagadta meg a hozzájárulást az ehhez hasonló törvényjavaslatokhoz, meghatalmazásokhoz. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) így előttem is ma a politikai bizalom kérdése áll, s szerintem sem ezt kell elsősorban figyelemben és tekintetben részesíteni. Igaz, a jelenlegi kormánynak nincsen múltja, nem kormányzati és törvényhozási tények megbírálásából indáihatunk ki; csupán csak a házban előadott programmj;i az, a mely ma bírálatunk tárgyát képezi. De ezen programúi tökéletesen elégséges arra nézve, hogy mi a kormánynyal szemben határozott ellenzéki álláspontra helyezkedjünk, bizalmunkat ezen kormánytól is határozottan megtagadjuk. (Úgy van! balfelöl.) A kormány bemutatkozása alkalmával előadott programmjábau kijelentette, hogy ő az előbbeni kormánynak az elveit magára nézve mindenben kötelezőknek tartjí*, hogy az előbbi kormány politikai és kormányzati irányát következetesen tovább folytatni és végrehajtani akarja. Ezen kijelentése után a jelenlegi kormányt nem tekintjük egyébnek, mint a volt kormány ujabb javított, vagy nem javított kiadásának, mint a volt kormány protektorátusa alatt álló végrehajtó közegnek, (Úgy van! a baloldalon.) a mely iránt mi, a kik a volt kormánynyal szemben a határozott bizalmatlanság álláspontján állottunk, egyáltalán nem érezhetjük magunkat hivatva, hogy ezen bizalmatlansági álláspontunkból csak legcsekélyebbet is engedjünk, hogy ezen kormánynyal szemben szakítsunk a múltban követett azon gyakorlattal, melynélfogva hasonló kérdéseket mindenkor bizalmi kérdésnek tekintettünk, és ezen szempontból bíráltunk is el. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ez lévén a mi álláspontunk a jelenlegi kormánynya] szemben, mi vagyunk — mint már a bemutatkozás alkalmával ezen pártnak, melyhez tartozom, vezére is elmondotta, — vagyunk, a kik voltunk azokkal szemben, a kik ugyanazok, a mik elődeik voltak, és ennélfogva a benyiíjtott törvényjavaslatot bizalomhiány folytán meg nem szavazhatjuk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Papp Elek jegyző: Madarász József! Madarász József.- T. képviselőház! Én nemcsak bizalmi kérdésből, hanem elvi tekintetből ellenzem a javaslat elfogadását. A jelen kormány épúgy a 67- es kiegyezési alapon áll, mint az 1867. óta alakúit kormányok. Én elejétől fogva feladatomul tűztem ki magamnak hazánknak történelmi kizárólagos önállását, függetlenségét és Önrendelkezési jogát visszaszerezni, a mely jogokat a 67-es kiegyezés feladott. Természetes tehát, hogy a ki mindig az 1867-nek törlésére és e helyett hazánk kizárólagos függetlenségének és önrendelkezésének visszaszerzésére törekedett, lehetetlen, hogy ezen alapon levő bármely kormánynak bármit is, költséget vagy bármi mást is, megszavazzon. Ezen tekinteteknél fogva, mivel 1867 feladta Magyarországnak véréről és vagyonáról való önrendelkezési jogát, és önök 27 évi gazdálkodás után e nemzetet odajuttatták, hogy idegen külbefolyások kezdenek érvényesülni még a kormányváltozásoknál is, tehát kiteszik hazánkat nemcsak közjogilag, de belügyileg is ezen alapon külbeavatkozásoknak, hazánkat pedig segítik megfosztani azon önállástól, melyet 1867 előtt vérére, vagyonára és belügyeire nézve legalább képes volt itt e házban kieszközölni, e tekinteteknél fogva a Tóth János t. képviselőtársam által beadott határozati javaslathoz hozzájárulok. Elnök: T. ház! Szólásra senki sincsen fel-