Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-422

422. országos ülés 1895. február 4»én, hétfőn. 275 tését. Elvárom ezt tőle a zene terén is. Hogy pedig e czélt elérhesse, egyik feladatát képezze az is, hogy a magyar nemzeti zenét udvarképessé tegye, mert az most annyira udvarképtelennek van deklarálva, mint én és elvbarátaim kormányképteleneknek. Huszonnyolcz év alatt a magyar ember igen sokat, fájdalom, nagyon is sokat el tudott felejteni; sokat tud ő megbocsátani, de vannak dolgok, melyekkel megbarátkozni nem tud és soha nem is fog: ilyen a zene terén a »Grott erhalte«. Hogy a magyar nép azt a maga királyi himnuszának tekintse, azt soha embert hatalom el nem éri. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Evekkel ezelőtt megindult e téren egy mozgalom; írók és zeneszerzők versenyre keltek, hogy egy tiszta magyar, modern királyi himnuszt alkossanak, melyet az udvar is elfogadjon. S írt is ilyet valaki, még pedig senki más, mint az, kit a világ az önök Wagnerje mellett a jelenkor legnagyobb zeneszerzőjének ismert el: Liszt Ferencz Ő csinált egy magyar himnuszt, de azt udvarképtelennek deklarálták, mert kisült róla, hogy Rákóczi korabeli dallamra volt alapítva. Ámde természetes, t. ház, hogy ha magyar király-himnuszt akarunk, ezt nem is a Karaffák idejéből fogják venni, hanem kell, hogy magyar motívumok, magyar szellem legyen benne, Méltóztassék elhinni, t. miniszter úr, hogy ez a dolog sokkal nagyobb fontossággal bir, mint a hogy az első perezre látszik, mert a himnusz, különösen pedig a fejedelemnek himnusza, nemcsak a belföldön hallatszik, hanem a himnuszról ismerik meg a nemzetet az ünnepélyeken és a kiváló alkalmakkor a külföldön is. Csak a mólt héten olvashatta a miniszter úr, hogy a franczia köztársaságnak elnöke fogadta az osztrák magyar nagykövetet; fogadta pedig kiváló nagy pompával, kirukkolt a díszőrség, ott volt két zene-banda is, nagy pompával fogadták őt, és mikor megjelent, azonnal felhangzott a »Gott erhalte«. így természetes, hogy miután a mi szomorú helyzetünk olyan, hogy ugyanaz a követ képviseli Magyarországot és Ausztriát is, hogy bébe korba a »Grott erhalte«-t nem lehet eltiltani, de hallanók egyszer a magyar királyi himnuszt is, hogy legalább tudomással bírjon a külföld is arról, hogy létezik egy magyar király is, (Helyeslés a szélsőbalon.) létezik mindent alkalommal. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ez a dolgot vagyok bátor a miniszter úrnak különös figyelmébe ajánlani, anuál is inkább, mert nem alkotandó, hanem már megalkotott nagy műremekről van szó. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Méltóztassék odahatni, hogy vagy ez, vagy egy újabb, a hogy tetszik, magyar király-himnusz szolgáljon nagy nemzeti és udvari ünnepélyek alkalmával. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Elnök: Kivan még valaki szólani? Ha nem, a vitát bezárom. Az előadót illeti a szó. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Kár volt a vitát bezárni l) Madarász József: Fenyvessy Ferencz kérte. (Zaj.) Fenyvessy Ferencz előadó: Én — bocsánatot kérek — nem kértem, hogy a vitát zárják be; hivatkozom az elnök úrra. T. ház! Újból fel kell szólalnom, mert azt hiszem, hogy kötelességem e helyről néhány megjegyzést tenni azokra nézve, a miket ez oldalról (A szélső baloldalra mutat.) néhány képviselő úr szíves volt felhozni. Mindenekelőtt Bartók Lajos képviselőtársam beszédére van néhány megjegyzésem. (Halljuk! Halljuk!) 0 kifogást tett ellenem, a ki bátor voltam megjegyezni a vitában, hogy immáron azok a vádak és gyanúsítások, melyek annakeíőtte a magyar királyi zeneakadémia ellen e teremben felhozattak, megszűntek. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Dehogy! Egy sem szűnt meg!) Mielőtt én beszélten, megszűntek, mert senki a képviselő urak közű! nem szólott ez irányban. T. ház! A vádakra nézve elismerem, hogy voltak vádak. De ezek mi ellen voltak? Az ellen, hogy a zeneakadémián egypár tanár nem tudott és nem tud magyarul. Ezt elismerem és konstatálom. Ezt a szót azonban, hogy »gyanúsítás«, én nem azon képviselőtársaim ellen akartam használni, a kik ez ellen felszólaltak, hanem azon képviselő úr ellen, a ki egy ízben a zeneakadémia ellen e házban, mint erkölcsbíró szerepelt, most azonban két év óta épen azért, mert maga a saját személyére nézve fél a t. ház erkölcsbíróságától, nem szokott e házban megjelenni. (Felkiáltások: Ki azf) Linder György! Bartók Lajos t. barátom szíves volt megint felhozni azon panaszt, hogy a magyar királyi zeneakadémiánál — gondolom — két tanár nem tud még magyarul. Ez a régi vád. És én volnék a legelső, a ki örülnék, ha a zeneakadémiának minden tanára, köztük az érdekelt két igen nagynevű tanár is tudna magyarul. Ls ha t. képviselőtársam tud valakit, a ki azt a két kitűnő tanárt pótolja és magyarul is tud, én volnék a legelső, a ki azt ajánlanám a miniszter úrnak, hogy mondjon fel ennek a két tanárnak és alkalmazzon helyettük más két oly tanárt, a ki tud magyarul. Ámde, t. ház, nem szabad ily túlzásokba menni a zene terén, hiszen a zenénél nem a nyelv a fő, hanem a fül és az ügyes kéz. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hát az érzület ?) Elnök: Ne méltóztassanak a szónokot félbeszakítani. öír-