Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-416

11 g él6. országos ülés 1895. január 26-áu, szombaton. szembetűnőbb visszásságok megszüntetése által. Á gyökeres megoldást máskép nem tudnám elképzelni, mint ágy, hogy a patronátusi jog gyakorlása rászáll a majdan létesítendő helyi katholikus autonómiára, A patronátusi teher megváltásáról a városok természetes hozzájárulásával az államnak kell felfogásom szerint gondoskodnia. De ha ez a gyökeres megoldás keresztülvihető nem volna, akkor legalább is rá kellene lépni arra a térre, hogy ez a kérdés okvetetlenül oly módon szabályoztassék, a mely a városok közéletéből a felekezeti villongás üszkét kivetné. A midőn ezeket a t. miniszter úr figyelmébe ajánlom, kijelentem, hogy a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalim.) Bartók Lajos jegyző: Madarász Imre ! Madarász Imre: T. képviselőház ! Magyarország közoktatásügyi állapotának mérlegelése és elbírálása alkalmából mindenekelőtt hármat kívánok konstatálni. Jelesen azt, hogy helyes tanügyi politikánk, vagyis olyan, a mely közoktatási ügyünk fokozatos fejlődését és ennek alapján a nemzeti közművelődés általános és nagy ezélját kellő mérvben, — hangsúlyozom, — kellő mérvben elősegítette és biztosította volna, eddig még nem volt. Másodszor azt, hogy a jelenlegi vallás- és közoktatásügyi t. miniszter úr tanügyi politikájának helyességét vagy helytelenségét az ezelőtt pár nappal tartott programmbeszédéből megítélni és meghatározni egyáltalában nem lehet. És harmadszor az, hogy pénzügyi tekintetben sem az a költség, melyet eddig az állam nyújtott, sem az, mely jelenleg a költségvetésben a közoktatásügy czéljaira felvéve van, épen nem elegendő, Madarász József: Ez igaz! Madarász Imre: A mi azt illeti, t. ház, hogy helyes tanügyi politikánk eddig még nem volt, azt hiszem, ezt szavakkal alig szükséges, alig kell bizonyítanom. Napnál világosabban bizonyítják ezt egyrészről az igen t. miniszter urnak programmbeszéde, másrészről pedig a miniszteri jelentésben foglalt statisztikai adatok. Soha semmi eloquencziával, soha semmi okoskodással, sőt még, hogy úgy mondjam ellenséges intenczióval sem lehetett volna jobban, inkább meggy őzőleg s határozottabban bebizonyítani eddigi tanügyi politikánknak helytelenségét, mint azon számos hiba és hiány felsorolásával, melyeket az igen t. miniszter úr programmbeszédében, mint nem jókat, mint nem helyeseket tüntetett föl közoktatásunk terén. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Es én elismerem, hogy e tekintetben az igen t. miniszter úr nagyon őszinte. Ne is gondolja, hogy legyen valaki, a ki őszinteségét kétségbe vonja. Egyátalában elismeri azt mindeuki, hogy valóban úgy van, a mint mondotta. Mert semmisem természetesebb, mint az, hogy ha közoktatásügyünkben, illetve a közoktatás terén immár csaknem 30 esztendő elmúltával még most is oly sok a hiba, még most is oly sok a hiány : úgy nem volt, nem lehetett helyes azon tanügyi politika sem, melyek mellett ezek létezhettek, melyek mellett ezek még most is fennállhatnak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hanem aztán e mellett a politika mellett nem is lehet ám érvelni. Nem érvelhet e mellett még Pap Géza t. képviselőtársam sem, ki tegnapi beszédében az eddigi tanügyi politika dicsőítésére összehasonlítást tett az 1869. és a jelen év között, így konstatálta a haladást. Hát ez, t. ház, egészen igaz, egészen való; a haladást nem is vonja seuki kétségbe, sőt olyan természetesnek tartja azt mindenki, hogy minden rábeszélés nélkül ugyan kész elhinni azt is, hogy még nagyobbmérvtí vagyis annál nagyobbmérvű a haladás, minél előbbi évekről veszszük az öszszehasonlítást. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) De hát vájjon ez-e a kérdés? Nnn ! Nem az a kérdés, t. ház, hogy haladunk-e vagy sem, hanem az a kérdés, hogy milyen, illetőleg kellő mérvben történik-e a haladás. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Erre pedig, azt hiszem, mindannyiunknak nemmel kell felelnünk, és csakugyan úgy maga az igen t. miniszter úr programmbeszédében, valamint a miniszteri jelentés statisztikai adatai határozottan nemmel is felelnek. Hogy a t. miniszter úr miként és mily mérvben bizonyítja ez a »nem«-et, erről már megemlékeztem. Most meg kell emlékeznem a miniszteri jelentés statisztikai adatairól is, és itt engedelmet kérek, hogyha oly számokra kell hivatkoznom, a melyeket mindannyian tudunk, de a melyekre mégis állításom igazolásául hivatkoznom szükséges. Ezen jelentésből tudjuk ugyanis, t. ház, hogy az úgynevezett alkotmányos életünknek immár 28. esztendejében még most is 1712 község van olyan, a hol iskolák, részint a népesség csekély száma, részint a lakosság szegénysége miatt egyáltalán nincsenek, és 138 községünk van olyan, a melyben népiskolai épületek vannak ugyan, de melyekben a tanítói állomások be nem töltése miatt szintén nem folyik a tanítás, és így ezeket is a teljesen iskolázatlan községek közé kell számítanunk, úgy, hogy összesen 1843 községünk van olyan, a hol a gyermekek iskolai oktvtásban egyáltalán nem részesülnek. Ha már most, t. ház, községenként átlagosan csak 20 tankötelest veszünk is fel, már akkor is több, mint 36.000-re megy a teljesen iskolázatlanok száma.