Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-416
Í16. orsságo* ülés 18*5. január 26-án, szombaton. 117 felekezetek is megfelelő segélyre tarthatnak igényt Ez az egyetlen pozitív szabályozás, a mely erre a kérdésre vonatkozik. Ez megváltoztatva nincs, s ma is teljes érvényben áll fenn. De hogy mennyire nem felel meg a változott viszonyoknak és felfogásoknak: mutatja ezt az azóta kifejlett gyakorlat, mely ezen normálénak elavult elvein igen könnyen túltette magát. Azóta már a törvényhozások sokszor foglalkoztak egyházpolitikai kérdésekkel, de sem az 1843/44-iki, sem az 1848-iki,nem az 1865/68 iki törvényhozás ezt a kérdést fel nem ölelte, sőt intézkedéseiben még csak nem is érintette; mert nem tekinthető ilyen intézkedésnek az 1868 : Lili. tcz. 23. szakaszának azon rendelkezése sem, hogy a különböző vallásfelekezetek által lakott városban és községben, mely házi pénztárából egyházi czélokra vagy valamely felekezeti iskola javára segélyt szolgáltat ki, e segélyben igazságos arány szerint minden ott létező vallásfelekezet részesítendő. Nem tekinthető e törvényszakasz a kegyuraságot érintőnek; mert hiszen a patronátusi teher jogi alappal biró kötelezettség, mely segélynek nem minősíthető, így tehát a többi vallásfelekezeteknek a patronátusi teherrel arányban való segélyezését ezen törvényszakasz sem állapítja meg, legalább nem kifejezetten, legíölebb csak e törvényszakasz szelleméből vonható erre mindenesetre igazságos, de joghatály tekintetében nagyon is kérdéses következtetés. Tény azonban, hogy ezen törvény hatálybalépte óta, noha némely városokban a többi vallásfelekezetek segélyezése korábbi időből datálódik de leginkább ezen törvény hatálybalépte óta, e's különösen az idézett szakaszban lefektetett igazságos elv hatása alatt városainkban az a gyakorlat fejlődött ki, hogy ott, hol a város patronátusi terheket visel, ott a többi vallásfelekezeteket is bizonyos segélyben részesíti a közpénztárból. (Zaj.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek a baloldalon ! Tuba János: E segélyezés mérve, aránya és magállapítási módja a különböző városokban különböző. Valósággal a hány ház, annyi szokás. Az egyik helyen az adó arányában történik a segélyezés megállapítása, máshol a hívek lélekszáma arányában, ismét harmadik helyen bizonyos átlagokban. Egyik helyen formális egyezményen alapszik, másik helyen pedig ad hoc az illető városi közgyűlés határozza meg. Tudtommal azonban — pedig ezzel a kérdéssel behatóan foglalkoztam, és igen sok városnak e részbeni viszonyát ismerem — Magyarországon ma nincs patronátusi joggal biró város, mely a többi vallásfelekezeteket is segélyben ne részesítené. A kegyuraság rideg jogi következményeit tehát megszüntette, vagy legalább enyhítette az e tekintetben azóta kifejlett gyakorlat, a mely egyszersmind a szabályozó törvényes intézkedés hiányát is némileg pótolta; de csak némileg, mert eltekintve attól, hogy e segély megállapítása különböző városokban a legkülönbözőbb módon történik, s hogy ezen segély megállapításának kétségenkivíüi jogi s törvényes alapja nincs, s hogy az akármikor meg is szüntethető, a mi pedig a felekezetek közötti egyenjogúság elvét, talán nagyon is közel érintené s talán sértené, ez a gyakorlat nagyon is tág tért nyújt arra, hogy a városi közügyek intézésében a felekezeti érdekek és felekezeti szempontok domináljanak, és e réven a felekezetiesség szelleme a városi társadalomban is folyton ápoltassék, folyton ébrentartassék. Másfelől pedig előállhat az a veszély is, hogy a városok érdeke egyenesen kiszolgáltatik a felekezeteknek. Mert megtörténhetik, t. képviselőház, a mint meg is történt már nem egy városban, hogy a városi közgyűléseken a más vallásfelekezetiek igen szívesen hozzájárultak a patro • nátusi teher emeléséhez csak azért, mert ugyanazon arányban növekedett az ő egyházuknak adott segély aránya is. Ennek pedig a városok anyagi érdekét kiszolgáltatni nem lehet. Igaz, hogy e tekintetben az ily visszaéléseknek korlátokat szabhat a minisztérium ellenőrzési joga, és ha visszaélést lát, azt a miniszter orvosolhatja, de nem szűntethet meg egy más, igen nagy visszásságot. így például, t. ház, megtörténhetik az is, a mi, ismétlem, szintén már megtörtént, hogy a patronátusi egyház képviselete arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel a patronátusi teher jogi alapon nyugvó kötelezettség, tehát a többi egyházak segélyezése szüntettessék be, vagy ha ez nem történik meg s a többi egyházaknak adatik segély, akkor ezen segély arányában az 1868 : LIII. tcz. 23. §-a alapján adassék a patronátusi terheken felül még a katholikus egyháznak is segély. T. ház ! Azt hiszem, hogy ezen rövid reflexiókkal sikerűit megvilágosítanom a helyzet tarthatatlanságát és megokolnom azt, hogy a városok patronatusának kérdése mindenesetre nemsokára okvetetlenül megoldást fog követelni. Megoldása politikai szükség egyfelől a városok jövő fejlődése érdekében, másfelől a felekezeti egyenjogúság és közéletünknek a felekezeti szempontoktól való mentesítése érdekében. Még csak arról kell szólanom, t. ház, hogy miként vélem én ezt a kérdést megoldhatónak. (Halljuk! Halljuk!) Ezzel bővebben foglalkozni nem kívánok, inkább csak irányt jelölök meg, inkább esik egy eszmét vetek fel. (Halljuk! Halljuk!)) E rendezés történhetik kétféle módon, vagy gyökeresen vagy legalább a leg-