Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-416

416. országos ülés 1895. január 26-án, szombaton. 115 ban meg nem oldható, vájjon nem lehetne-c a kérdésen akként segíteni, a mint ezt egy országos tanítói gyűlés már igen behatóan megvitatta, hogy bizonyos körök képeztetnének, a melyekben több iskola volna együtt és az azon egyes körökben lévő egyik kiváló tanító, főtanító vagy bármilyen más czímmel megbízatnék az ilyen iskolák szakszerű ellenőrzésével bizonyos jutalom mellett, mely pénzügyi tekintetben semmiesetre Sem róna annyi terhei az államra, mint a járási tanfelügyelői intézmény életbeléptetése. Ha már, t. ház, a szakfelügyelet kérdése a revízió alkalmával rendeztetni fog, akkor mindenesetre ki kell terjeszteni a figyelmet arra is, hogy a tanfelügyelői képesítésnek kérdése is végre-valahára megoldassák, még pedig oly irányban, hogy a tanfelügyelői állás bizonyos szakelőképzettséghez köttessék, olyan előképzettséghez, a melynek elsajátítása a gyakorlat terén kiváló tanítóknak is módjukban állana, hogy így a gyakorlati téren működő kiváló tanítók eíőléptethetők legyenek a tanfelügyelői állásra. De, t. ház, a revíziónál felfogásom szerint kiváló súlyt kell fektetni még arra is, hogy a (örvénynek az általános tankötelezettség elvére és ezen elv keresztülvitelének biztosítására szolgáló intézkedései mentül hatályosabbakká tétessenek. Mert mit látunk, t. ház? Azt, hogy annak daczára, hogy az általános tankötelezettség máitöbb, mint egy negyedszázad óta van érvényben, még ma is igen nagy azon tankötelesek száma, a kik nem részesülnek az oktatás áldásában. Belátom, t. ház, hogy ennek részben oka az iskolák hiánya; de te'ny az, és a ki a gyakorlatból ismeri a tanügyi adminisztrácziót, az tudja, hogy ennek legfőbb oka abban keresendő, hogy részint a törvénynek idevonatkozó, bár hiányos diszpozicziői sem hajtatnak végre, részint hogy ezen diszpozieziók nem teljesen kielégítők és nem eléggé hatályosak arra, hogy a tankötelezettség pontos végrehajtását biztosítsák. így például a törvény megállapítja, hogy az iskolába be nem iratkozott növendékek szüleivel szemben először az intési elj alkalmazandó, azután a bírság, de arra már nincsen rendelkezés, hogy a bírság be nem hajthatása esetén mi történjék. Megállapítja a törvény, hogy ha a szülő nem tesz eleget a hatóság felhívásának, azon esetben a gyermek számára külön gyám és gondnok rendelendő; de hogy ezen eljárás hogy történjék, hogy ezen gyámkirendelés költségeit ki viselje, arra nézve semmiféle diszpoziczió nincs. Én tehát a revízió eszközlése alkalmával erre nézve mindenesetre hatályosabb intézkedések felvételét látnám czélszertínek, és pedig — csak jelzem az irányt — oly irányban, hogy például a politikai jogok gyakorlatának előfeltétele a népiskolai tanfolyam bevégzése legyen, hogy az ipari és kereskedői pályára csak olyanok léphessenek, a kik a népiskolai tanfolyamot bevégezték. És itt meg kell emlékeznem arról is, hogy az általános tankötelezettség végrehajtásánál igen sokszor találkozunk azon jelenséggel, hogy a szülők a legjobb akarat mellett is gyermekeiket nem adhatják iskolába azon okból, mert felruházásukról gond >skodni nem tudnak. Itt előtérbe kellene lépnie a társadalmi jótékonyságnak is, és a szegény szülőknek, gyermekeik nevelése tekintetében, okvetlenül segítségére kell sietni. És végűi a népoktatási törvény revíziójánál okvetlenül gondoskodni kellene azon szellemi és testi fogyatkozás miatt a törvény értelmében a népoktatási tanintézetekből kizárt egyének neveléséről, és ezek számára nevelőintézetek létesítéséről is, mert ezek ma semmikép sem sajátíthatják el a népoktatás körében előforduló ismereteket, úgyszólván, ki vannak zárva a közművelődés köréből. A törvény revíziója mellett azonban alig kerülhetjük el azt is, t, ház, hogy a népiskolai tantervet is, legalább több részében, revízió alá vegyük. Nem szándékozom ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni, csak arra kívánok rámutatni, hogy vájjon az az egységes tanterv, a mely nálunk érvényben van, fentarthatő-e továbbra is akkor, a mikor nálunk osztatlan és osztott népiskolák vannak, mikor van iskola 6—8 tanítóval, és van hatosztályú iskola egy tanítóval. Ismerem, t. ház, az egységes tanterv mellett szóló érveket, azoknak súlyát érzeia|is, de viszont számolnunk kell a gyakorlati élet követelményeivel, a fizikai lehetőséggel és azzal, hogy utóvégre egy tanító hat tanító munkáját el nem végezheti, különösen faluhelyen, a hol rendszerint osztatlan népiskolák vannak, és a hol a szorgalmi idő is nem tíz hónapra, hanem csak 7—8 hónapra terjed. T. ház! Ennyit kívántam a népoktatás ügyét érdeklő kérdésekről szólni. Most áttérek felszólalásom tulajdonképeni tárgyára: a városi kegyaraság kérdésére. Megvallom, t. ház, hogy részemről szívesen alkalmazkodtam volna a miniszter úr azon kéréséhez, hogy ezen vitába mást, mint közoktatásügyi momentumokat, ne vegyítsünk, de mert Tóth Aladár t. barátom e kérdést szóba hozta, részemről hozzá kívánok járulni e kérdés visszásságainak feltüntetéséhez és annak a megokolásához, hogy a városi kegyuraság kérdése mielőbb megoldandó. Én e kérdés felvetését helyénvalónak és időszerűnek is tartom, mert összefügg vagy legalább helyes kapcsolatba hozható a katholikus autonómia és a kongrua-rendezés napirenden levő kérdésével. De ettől eltekintve, e 15*