Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-416

114 416. országos ülés 1895. január 26-án, szombaton. hiányát jelzi a népoktatási törvénynek, és ennek megfelelően kivan a revíziónál intézkedni. Ezek elseje intézkedés azon felekezeti iskolákkal szemben, melyek ismételt megintés daczára sem felelnek meg az előírt követelményeknek. A második a felekezeti tanítóképezdék és tanárok minősítési ügyének rendezése, a harmadik a szakfelügyeletnek szervezése, rendezése. Ezek közül én csak a két utóbbi kérdéshez kívánok hozzászólani s azokhoz néhány reflexiót fűzni. (Halljuk! Halljuk!) A mi a felekezeti tanítóképezdékkel szemben [felállított azon követelményt illeti, hogy ezek az állami tanítóképezdékkel szemben minden tekintetben egy színvonalra helyeztessenek, hogy azokkal egyenlő tantervük legyen, hogy továbbá a felekezeti tanítóképezdei tanárok minősítése államvizsgától tétessék függővé, ez oly minimális követelmény az állam részéről a felekezeti képezdékkel szemben, a felekezetek számára megadott tanítóképzési jognak egyenértékéül, mely ellen, meg vagyok győződve, legalább azok a felekezetek, melyek hazafias érzülettől vannak áthatva, kifogást emelni nem is fognak. Azonban én ennek a kérdésnek megoldásává,!, megvallom, részemről nem látom teljes mértékben megóva az államnak a népoktatáshoz fűződő igen fontos érdekeit. Az én szerény véleményem szerint is ennek gyökeres megoldása az iskolák államosítása volna, és felfogásom szerint népoktatási politikánk végczélja más, mint az iskolák államosítása, nem is lehet. Abban azonban egyetértek az igen t. kultuszminiszter úrral, hogy ez a kérdés ma nem vihető keresztül részint a felekezeteknek érzékenykedése, részint és legfőként pedig pénzügyi tekintetek miatt. Miután tehát az iskolák államosításának lehetősége ez idő szerint és valószínűleg még igen hosszú ideig keresztül nem vihető, felfogásom szerint, ha az iskolákat nem államosíthatjuk, államosítanunk kell magát a népnevelést. Én részemről legalább kimondandónak vélném a revízió alkalmával azt, hogy a népoktatás állami feladat, annak ellátása az állam joga és kötelessége, e jogot és kötelességet azonban szívesen megosztja akár magánosokkal, akár felekezetekkel, akár községekkel, a mennyiben megengedi nekik népoktatási tanintézetek felállítását, a melyek azonban tartoznak az állam által kijelölt irányt követni; tartoznak az állam által kiadott tanterv szerint tanítani, és általában az iskolának úgy külső, mint belső életében az állami iskolákkal egyenlő eljárást követni. T. ház! Igen fontos, és a felekezeti képezdei tanárok minősítésének kérdésével együtt megoldandó volna a tanítóképzés kérdése is. Es ha már keresztül nem vihetjük azt, hogy legalább a tanítóképezdék államosíttassanak az egész vonalon, akkor legalább az a teendő várna ránk e tekintetben, hogy a tanítóság szellemi színvonalát emeljük az által, hogy a tanítói pályára lépés előfeltételéül magasabb előképzettséget állapítsunk meg, mint most van. Tudom én azt, igen t. ház, hogy ez ma még a mi viszonyaink között jámbor óhajtás, mert megvalósításának előfeltétele kell, hogy legyen a tanítók anyagi ellátásának a mai viszonyokhoz mérten jelentékeny javítása. De, igen t. ház, ha már most ez a kérdés ilyenformán meg nem oldható, akkor legalább olyan intézkedéseket kell tennünk, hogy a tanítóság szellemi színvonalát önképzés, önmunkásság, tanügyi eszmecserében való részvétel által emeljük. Erre pedig igen jó hely és alkalom kínálkozik a megyei tanító-testületek szervezetében. A törvény szerint most a megyei tanító-testületnek csak a községi és állami tanítók a tagjai. Nézetem szerint tehát a revízió alkalmával feltétlenül kimondandó volna az, hogy a megyei tanító-testületnek a felekezeti iskolák tanítói is kötelezett tagjai és azokban a tanító-testületi értekezletekben, tanácskozásokban és gyűlésekben való részvétel szigorú feltételekhez köttetik. Ez mindenesetre üdvösen hatna ki egyrészről e tanítók szellemi nívójának emelésére, másrészről a tanítóság közszellemének ápolására, ébrentartására, A kultuszminiszter úr másik orvoslandó bajul a szakfelügyeletet jelölte meg, és fájdalom, az a kritika, melyet erre nézve mondott, igaz. Én azonban annak okát, hogy a tanfelügyelők a rájuk váró feladatot oly mértékben, úgy, mint azt tőlük megvárhatjuk, megnem olhatják, nem magában a szervezetben, nem is az egyénekben keresem, mert hiszen a legbuzgóbb, a legodaadóbb és legönfeláldozóbb tevékenység mellett is a tanfelügyelőnek feladatát megoldania egyszerűen fizikai képtelenség: minthogy oly nagy körre terjed ki hatásköre, annyi iskola tartozik ellenőrzése alá, hogy azokat évenkint legfeljebb csak egyszer látogathatja meg, az állandó, folytonos ellenőrzést pedig abszolúte nem gyakorolhatja. Talán a leghelyesebb megoldás volna, a mire a miniszter úr is rámutatott, hogyha a tanfelügyelők számát megfelelő mértékben szaporítani lehetne, és különösen, a mit a szakkörök már oly régen hangoztatnak, ha a járási tanfelügyelői intézmény meghonosúl. Ennek f útjában azonban pénzügyi tekintetek állanak. Úgy látszik, a t. kormány, úgy, mint korábban, most is azt az álláspontot foglalta el, — a mit be kell látnunk, — hogy az államháztartás egyensúlya érdekében a tálságos kiadásoktól lehetőleg tartózkodnunk kell. Ha tehát, t. ház, ez a kérdés ilyen forma-