Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-415

415. országos ölé* 1895. január 25-én, pénteken. 103 elnéző ország nincs a világon. Magyarul nem tudó tanító van 1.279. Itt bátor vagyok egy esetre felhívni a t. miniszter úr figyelmét. (Halljuk! Halljuk! balfélől.) Besztercze-Naszód megyében történt, — biztos magántudósításon alapszik, a mit most mondok, — (Halljuk! Halljuk! bálfelől.) Besztercze-Naszódmegyében történt, hogy a törvény értelmében a tanfelügyelő, — mert méltóztatnak tudni, hogy három év volt kitűzve a törvényben azokra a tanítókra, a kik nem tudnak magyarul, hogy azt megtanulják; ahárom év letelt, és mondom, a besztereze-naszód-vidéki tanfelügyelő bejelentette, hogy az ő körében tíz szász nemzetiségű tanító van, a kik nem tudnak magyarul. (Mozgás bálfelől.) Ez a jelentés természetesen felment a megyei közigazgatási bizottsághoz; a megyei közigazgatási bizottsájr a törvény értelmében elhatározta, hogy ezek állásukban nem maradhathatnak, tehát kiteendők. Ezek a tanítók felebbeztek a minisztériumhoz. A felebbezés 1893-ban történt, és a mai napig sincsen elintézve, és a szász tanítók ma is épen úgy terjesztik a német nyelvet abban az iskolában, mint azelőtt. (Mos gás a baloldalon.) T. ház! Bátor vagyok a t. miniszter urat erre a tárgyra figyelmeztetni, és ha méltóztatik, ez interpelláczió-számba is mehet, és igen kérem, hogy erre legközelebb feleletet méltóztassék adni. De folytassuk, t. ház! (Halljuk! Halljuk! a baloldalon) Ha minden tanítóra hatvan gyermeket számítunk, szükséges volna 33.883 tanító, és ma ebből még hiányzik 8.131 tanító. Azt hiszem, t. ház, hogy e tárgyra nézve mindez elegendő adat arra, hogy bebizonyítsuk, hogy a népnevelés milyen gyarló állapotban vau Magyarországon. Nagyon kérem a t. miniszter urat, méltóztassék különös gondot fordítani a néptanítók nagyon sanyarú sorsára, mert valóban igen szomorú az ő állapotuk. Nem tudom, mely alföldi hírlapban olvasta, hogy a körösi pusztákon volt Qgj néptanító, a ki nem birva elviselni a nyomort, a Kőrösbe ölte magát. Nem mondom, hogy ez gyakori dolog, de a néptanítók sorsa legtöbbnyire nagyon szomorú. Figyelmeztetem a t. miniszter urat, hogy a nyugdíjalap dolgában is sok szabálytalanság történik a tanítók hátrányára. Be is adtak erre nézve egy memorandumot, a hol világosan ki van fejtve, mily igazságtalanul bánnak velük. E memorandumot is ajánlom a t. miniszter úr figyelmébe. A felsőbb tanintézetekről csak kevés mondani valóm van. A budapesti egyetemen túltömöttség uralkodik; kevés az épület, okvetetlenül szükséges az egyetem kibővítése. Tanár van a budapesti egyetemen 192. A József-műegyetem is a ttírhetetlenségig szűk; itt már igazán szükséges volna a teljes átalakítás. Iparos iskola van 342, de állami csak 10. A mintarajziskola és a rajztanárképző is igen szűk. Van itt a jelentésben egy különös eset; a 279-ik lapon föl van említve, hogy egy németországi, névtelen jóltevő adakozásából kilencz egyén segélyeztetik. Ez eset oly ritka, hogy azt hiszem, szükséges, hogy az ismeretlen úri ember e házban is köszönetet és elismerést kapjon. Az emberbaráti intézmények a leggyarlóbb állapotban vannak. A vakok intézetébe csak 95 növendék van fólvéve, pedig Magyarországon 20.000 vak van. Az emberbaráti intézményekre is méltóztassék a miniszter úr a legnagyobb figyelemmel lenni. Hátra van még, hogy a tanfelügyelői intézményről is szóljak. Ez intézmény nem magyar találmány, hanem külföldről jött. De akárhonnan jött, igen czólszerű és szükséges; nem hiszem, hogy volna ország, a hol egy jó tanfelügyelői rendszer szükségesebb volna, mint nálunk; de nem hiszem, hogy volna ország, a hol czélszertítlenebbfíl volna berendezve, mint nálunk. Mikor az 1868-iki törvény megalkottatott, lehet, hogy az intézmény még meglehetősen fungált, de azóta minden törvény, mely e részben hozatik, a tanfelügyelők nyakába szakad, úgy, hogy képtelenek elvégezni a munkát; tíz törvényt kell végrehajtaniuk. Nem sorolom el, melyek e törvények, melyeknek súlya rájuk nehezedik; de mindenesetre igen érdekes tudni, hogy mi minden kötelesség vár a tanfelügyelőre. A tanfelügyelő az alsóbbfokú és közép-kereskedelmi iskolák, az ipartanmtíhelyek és mas oktatási intézetek felügyelője; az óvodák és népiskolák, az ipari tanoncziskolák, az alsóbbfokú ismétlőiskolák s a közép-kereskedelmi iskolák felügyelője; tartozik ellenőrzése alatt tartani a tanító- és tanítónő-képezdék működését; tartozik továbbá ezeket szervezni, a felvételnél, valamint a tanképesítő vizsgáknál elnöki minőségben közreműködni, az érettségi vizsgáknál jelen lenni; továbbá előadója a tanügynek a törvényhatósági bizottságban, és a fegyelmi bizottság tagja. Méltóztassék ezekhez, t. ház, még hozzávenni az irodai kötelességeket, levelezéseket, melyeket ő kénytelen vinni. Elismerem, hogy vannak Magyarországon jeles tanfelügyelők, de azt merem mondani, — és ezzel nem sértem meg egyiket sem,— hogy talán egyetlen egy sincs, a ki mindezen kötelességeknek képes volna megfelelni. Már most mit mond a törvény? A törvény szerint az ország 65 tankerületre van felosztva, 1892—93-ban volt 64 tanfelügyelő, 25 segédtanfelügyelő, 15 tollnokésl7 szolgálattételre beosztott tanító. Van 16.942 népiskola és 70 ké-