Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-415

415. országot ült* 1895. január 35-én, pénteken. 97 nál, nevezetesen a felekezeti féltékenykedéssel, — mert tagadhatatlan, hogy ez minden hitfelekezetnél megvan; féltékenyen őrzött kincs az iskola, a melytől ugyan meg akarnak látszólag válni, de ha arra kerülne a sor, mégsem akarnak megválni, — mit látunk akkor, mikor a 300 forintos minimumról volt szó? Hiszen nem annyira fináncziális okok idézték elő, hogy a minimumot csak 300 forintban állapították meg, hanem kímélték a felekezeti érzékenységet, mert a felekezetek úgy magyarázták a dolgot, hogy az állam magának ez úton bizonyos illetéktelen befolyást akar biztosítani. S itt állunk szemben bizonyos hitfelekezeti iskoláknál a nemzetiségi kérdéssel. A nemzetiségek még féltékenyebben őrizték jogaikat a múltban, mint most, mert ma már ott is belopódzik a szívekbe az a tudat, hogy midőn az állami közegek beavatkoznak a hitfelekezeti iskolák dolgaiba, nem azért teszik, hogy eltöröljék ezek esetleges nemzetiségi jellegét, s ebből kifolyólag az ellenőrzés könnyen szigorítható lenne. S minél szélesebb körökben terjed e meggyőződés, annál könnyebb lesz érvényesíteni az állam befolyágát az iskolákra. Ma is már ott vagyunk, hogy sok nemzetiségi falú, mely régente csak a saját nyelvét akarta taníttatni, okulva a múlt tapasztalatain, ma már szükségesnek tartja a magyar nyelv tanítását is, mert hisz a szülők látják, hogy az életben minden hivatalos érintkezésben feltétlenül szükséges a magyar nyelv tudása, és ennek belátása mind közelebb viszi a nemzetiségi kérdést a megoldáshoz. Ha tehát bizom abban, hogy a viszonyok így fognak javulni: van mégis egy tér, a hol feltétlenül kötelessége az állami közegeknek arra hatni, hogy a törvények rendelkezésének érvény szereztessék, s a hol ellenőrzési szerepüket szigorúabban kell gyakorolniuk. A felekezeti iskoláknak ugyanis nem volna szabad ismétlő-iskolákat fentartaniok. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Pedig mást látunk, igenis tartanak fenn! (Mozgás a szélső baloldalon.) Nem szabad tenniök! Ezt kizárólag a politikai községnek volna joga tenni a törvény világos rendelkezése szerint. Én ezt nagyfontosságú kérdésnek tekintem, mert hisz az ismétlő iskolákban kellene az államhatalomnak pótolnia azokat a mulasztásokat, melyeket a hitfelekezetek által fentartott népiskolák talán a kellő erély híján elkövetnek. De hiba az is, — és ezt talán nem méltóztatik tagadni, — hogy van olyan, hitfelekezetek által fentartott tanítóképző, a mely mellett gyakorló-iskola nincs. A népoktatási törvény ezt is világosan elrendeli, hogy a tanítóképző-intézetek pedig csak HÉPYH. MAFLÓ. 1892—97. XXII. KÖTTF. ott tarthatók fenn, a hol ezzel összeköttetésben gyakorló-iskolák vannak. És így, ha van az országban ily törvénytelen tanítóképző, tessék arra a tanítóképző-intézetre a törvény szabályát ráhúzni és a kellő intézkedéseket kérlelhetetlen szigorral végrehajtani, mert a hogy én tisztelem a hitfelekezeteknek a törvény által biztosított jogait, elvárom azt is, hogy azok is csak a törvény korlátai között érvényesítsék azokat a jogokat, a melyek nekik adattak. Én különben abban a felfogásban vagyok, t. ház, — meglehet, hogy ebben az ellenoldalról nem fogok hasonló véleménynyel találkozni, — hogy a tanítóképző-intézetek úgy, a hogy vannak, mind államosítandók lennének. (Helyeslés.) Allamosítandók lennének pedig azért, mert én addig az iskolának vezetését teljes lelki megnyugvással nem látom, míg az azokban alkalmazott tanárok képzéséről nem kizárólag a magyar kormány, a magyar állam akar gondoskodni. (Helyeslés jobbfelől.) Azt méltóztatnak erre — jól tudom — mondani, hogy ha az államhatalomnak nem tetszik a tanító, ne tessék az iskola sem; ha nem < ngedik a tanítókat képezni, tessék elvenni az iskolákat is. Én elismerem, hogy ennek így kellene lennie, de nekünk nincs erre annyi pénzünk. Legyen szabad most, t. ház, pár szót a tanítókra vonatkozólag is elmondani? Én a tanítóképzés megoldását nem a jó törvények meghatározásában, hanem a jó tanítók alkalmazásában és a tanítók lelkiismeretes működésében látom. És tagadhatatlan, t. ház, az, hogy 1867. óta e részben javulás állott be nálunk; javulás állott be nemcsak a tekintetben, hogy tanítóinknak műveltségi nivója emelkedett,. . . (Egy hanQ a szélső baloldalon: A 300 forintnyi fizetés?) Ép a 300 forintnyi fizetésről beszélek. Hanem javulás állott be abban is, hogy a tanítói fizetés minimumának megállapítása mellett legalább a mi fináncziális viszonyaink közt lehetőség van adva arra, hogy erre a pályára is, annyira, a mennyire lehetséges, oly elemek is menjenek, a kik képesek lesznek ennek a hivatásnak egy magasabb szempontból és magasabb czélból is megfelelni. (Helyeslés jobbfelől. Ez áll a 300 forintról! Zaj a szélső baloldalon. Felkiáltások: Kevés! Elnök csenget.) Tessék többet megszavazni a budgetben! Tehát nem elegendő az, hogy csak jó tanítókat képezzünk, és hogy arra törekedjünk, hogy egy oly magas nivón álló tanító-kart létesítsünk, a mely képes megfelelni hivatásának, hanem kötelességünk az is, hogy a tanítók nívóját feotartsuk nemcsak addig, a míg az iskolában vannak, hanem tartsuk fenn akkor is, a mikor az iskola falai közül kikerülnek, és elrejtőznek oly falvakban, a hol műveltségi 13