Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-415

m 415. országos ülés 1S9*»- január 25-én, pénteken. nívójuk legtöbb esetben annyira aláezáll egy társadalmi kör hiánya miatt, ismeretei szélesebb terjesztésének hiánya miatt. De a legfőbb, a miről meg ;>karok emlékezni, a magyar nyelvi ismeretek nem gyakorlásából eredő elfelejtése a nyelvnek. Mit látunk, t. ház. ha kinézünk az életbe, és oly falvakban keressük fel a tanítókat, a hol például magyarul csak 1 — 2, vagy talán egyetlenegy ember sem tud. Annak a tanítónak, a ki a magyar nyelv gyakorlásának hiánya miatt napról-napra alább fog szállni magyar nyelvi ismereteiben, módot kell nyújtani arra, hogy ezt a nyelvismeretet, ha már többet nem tudnak is, fentartsuk, s ápoljuk benne a magyar nyelv iránti szeretet. Ezért én teljes elismeréssel adózom a közoktatásügyi miniszternek ama bölcs, igen nemes és okos intézkedésért, miszerint ily tanítóknak — kezdetben ugyan csak azokra van kimondva, kik a magyar nyelvet teljesen nem bírják — a szünidei tartamra ismétlő vagy nem tudom minek nevezett kurzust létesített, hol a tanítók magyar nyelvben való kiképeztetésüket tovább folytathatják, vagy hol legalább oda is fognak fejlődni, hogy a magyar nyelvben elsajátított ismereteiket megtartják. Használjuk ki a tanítókat úgy, hogy mindaz, a mit azoknak az állam a tanítóképezdében azért adott, hogy becsepegtessék a fiatalságba, hogy átültessék azokba az ismereteket, minél inkább kihasználtassák. En, t. ház, beszédem egész folyamán mindig a nyelvkérdésre fektettem a fősúlyt. A nyelvkérdés az, mely körül a népoktatási ügyről tartott rövid beszédem forogni fog. E részben rámutatok Torontál vármegye törvényhatóságának igen helyes intézkedésére, (Halljuk ! Halljuk !) honnan a kultuszminisztérium megkerestetett, miszerint olyan esetekben, hol a régi rendszerből fenmaradt tanítók a felsőbb iskolákban tanítják a magyar nyelvet, ezektől a magyar nyelv tanítási kötelezettsége elvétessék, és átruháztassék azokra az úgynevezett Unterlehrerekre, — mert Unterhhrerek és Oberlehrerek - is vannak az alsóbb és felsőbb iskolákban, — kik már az újabb szisztéma szerint nyervén kiképeztetésüket, a magyar nyelv teljes birtokában vannak. Ezen fiatal, az alsóbb iskolákban működő tanítók ismereteit igyekezzünk kihasználni a felsőbb iskolák javára, talán eltérve egy kissé a pedagógiai iránytól, mentsük fel magunkat ettől a régi felfogástól, és nyissunk szabad tért a íelsőbb iskolákban a magyar nyelv tanítására, oly elemeket alkalmazva, kik az újabb kor igényeinek megfelelve, a magyar nyelv ismereteiben szélesebb látkörrel bírnak. Még egy dolog az, a mivel okvetlenül szükséges a tanítóknál közrehatni, a czélból, hogy a tanítás eredménye nagyobb legyen, és ez az, hogy keltsük fel az ambicziót azokban a tanítókban, a mit sokféleképen lehet teljesíteni, de talán legjobban és legegyszerűbben, a mit a minisztérium eddig is teljesített, de a mi a társadalom részéről nem volt eléggé figyelemre méltatva, hogy nagyobb felkarolásban részesíttessék a jutalomban való részesítése azoknak, kik egyik vagy másik irányban kedvező eredményt mutatnak fel. (Helyeslés.) Legyen szabad most már áttérni a tanítás kérdésére. Hogy ha a tanítás kérdésével foglalkozom, akkor két szempont lebeg előttem. Az egyik az, hogy a czél, melynek a népoktatási intézetek megfelelnek, az-e, hogy ott a tanítás befejezést nyerjen vagy az-e, hogy az onnan kikerült fiatalság a továbbképzésre előtanulmányokat bírjon elsajátítani. Mindj a kettő az, — elismerem, — ámbár sokkal nagyobb azoknak a száma, kik a népiskolából kikerülvén, tanulmányaikat teljesen befejezték. Én a fősúlyt ezekre fektetem, bár nem zárom el magamat a többiek elől sem. De korlátozom az oktatást oly irányba, hogy taníttassanak az elméleti ismeretek is, a melyek a továbbképzéshez szükségesek, és a fősúly arra a tantárgyra fektettessék, a mely a bevégzettséggel biró tanulóknál a mindennapi élet ismereteinek legszükségesebb elsajátításához a legtöbb gyakorlati fontossággal bir. És itt ismét a nyelvoktatás kérdésére térek át. Felfogásom szerint e kérdés nem a leggyakorlatibb módon oldatott meg, mert nem választattak el egész gyakorlati jártassággal azok a tantárgyak, a melyekből kell, hogy az egyesek a magyar nyelvet elsajátítsák, azok tudniillik, a melyek kizárólag gyakorlati jelentőségűek, és a melyekkel a szemléleti oktatás által a magyar nyelv elsajátítása a legkönnyebben eszközölhető. Ilyennek tartom én például a természetrajzot és a földrajzot. Meglehet, hogy ezen felfogásom, a ki nem vagyok egészen pedagógus ember, nem találkozik azok helyeslésével, a kik a gyakorlati pedagógiával foglalkoznak, de én a mindennapi életből veszem ezen megfigyeléseket, és azt hiszem, hogy sokkal czélravezetőbb és helyesebb ez, mintha magyar nyelvtant vagy nem tudom miféle elvont dolgot tanítanak magyar nyelven, (Helyeslés.) a melyekből csak oly szóismeret sajátítható el, mely a gyakorlati életben semmi értékkel nem bir, mert az ott megtanult szavak értékét a gyakorlati életben sohasem fogja az illető tapasztalhatni. Ezen a helyen emlékezem meg, t. ház, az ismétlő-iskolák fontosságáról és jelentőségéről. Azt állították ott a túloldalon, hogy a hitfelekezeteknek is szabad ilyeneket fentartani. (Egy hang a szélső baloldalon: Állítjuk is!) Nem tudom, én úgy olvastam a törvényben, hogy nem szabad; meglehet, hogy rosszul olvastam, én is