Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-415
415. országos ülés 1895 igen természetes, hogy akármennyire is be fogjuk látni, hogy jó tanítókra és tanárokra nagy szükségünk van, mert ezekben rendkívül nagy a hiány, ezt a hiányt pótolni nem leszünk képesek; nem leszünk képesek még az ösztöndíjak felemelésével sem, mert az az ösztöndíj addig jó annak a pályájára készülő ifjúnak, mig a diplomát kezébe kapta, e mint azonban azt megszerezte, egysze; sniind elveszti a nagyobb ösztöndíjat. Nekem igen nagy elégtétel a közoktatásügyi minisztérium előterjesztésében az a tünet, hogy most már az ösztöndíjakat nagy mértékben szaporítják és emelik. Évekkel ezelőtt panaszosan szólaltam fel az ellen, mikor mintegy dicsekedve hozta elő az illető minisztérium, hogy az ösztöndíjakat 19.000 forinttal leszállította, és már akkor reámutattam, hogy a leszállításra semmi ok nincs, és hogy meglesz annak a maga káros hatása. íme, most máimind a tanároknál, mind a néptanítóknál akkora a hiány, hogy ösztöndíjakkal kell az ifjúságot odacsábítani. A mi közoktatásügyi minisztériumunk eljárása nem mutat annyi jó indulatot a tanárok és a tanítód irányában, a mennyit az ő tevékenységük és működésük fontossága megkíván, mert hiszen még azt a kevés jót is, a mit a törvény nekik megad, a törvény végrehajtásában, legalább egy nagy részében viszszaveszi, megszünteti. így járt el a minisztérium például a tanítói nyugdíjakkal. Ezeknél az eljárás igen sok alapos és jogos panaszra adott okot, mert az eljárás kevesebbet akar nekik adni, mint a mennyit a törvény maga megígért és megadott. Minthogy azonban e kérdést részletesebben inkább az illető tételnél akaróm előhozni, sem a tanítóképzőre, sem a tanárok és tanítók hiányára most nem akarok részletesen kiterjeszkedni, Ezeket ajánlom a t. közoktatásügyi miniszter űr figyelmébe, és remélem, hogy ha szakjával részletesen és alaposan fog foglalkozni, és lesz bátorsága, jóakarata, türelme ezt a kérdést ezélhoz vezetni, akkor hiszem, hogy lesz ideje is, és azuk a panaszok, a melyekkel most tele van az ország, a melyeknek jogos voltát ismeri a közönség, ismerik a szakférfiak és ismerjük mindnyájan, akkor meg fognak szú'nni. Minthogy azonban a t. közoktatásügyi miniszter úrnak működését még nem ismerem, természetesen iránta bizalmat nem fejezhetek ki, hanem magát a költségvetést az ország közművelődése érdekében, bár kevésnek tartom, ezt a keveset megszavazom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Pap Géza! Pap Géza: T. ház! (Halljuk ! Bálijuk !) Legyen szabad a közoktatásügyi táreza költségjanuár 25-én, pénteken. Qy vetésének tárgyalása alkalmából a népoktatásra vonatkozó pár nézetemnek lehető tárgyilagosan és röviden kifejezést adnom. (Halljuk! Halljuk!) A népoktatás köréből, röviden ugyan, de mindazokat fel óhajtom ölelni, a melyek ezzel szoros összefüggésben állanak. (Helyeslés jobbfelöl.) Első sorban szándékom szólni a hitfelekezeti népiskolákról, azután a tanítókról, a tanítóképző-intézetekről és az ellenőrzési hatóságokról (Halljuk ! Halljuk!) Minden egyes oktatási körnek megvan a maga szerepe és hivatása közoktatásunk terén, de oly széles, oly nagy terjedelmű egy sem, raint a népiskolai oktatás, mert hiszen ez az, a mely a legnagyobb számot öleli fel, a mely a legnagyobb jelentőséget is kell, hogy vindikálja azon indokból, mert ez az alap, melyen egész későbbi közoktatásügyünk felépül, a gyökér, melytől közoktatásügyeink fája kinő. Az adatokat, melyeket beszédem fonalán felhozok, a közoktatásügyi miniszter úr 1893-iki jelentéséből merítvén, e költségvetéssel szemben teljes elismerésemet kell., hogy kifejezzem, azon igazságos és odaadóan őszinte fentartásáért a jelen helyzetnek, a hol elfogulatlanul említtetnek meg úgy az örvendetes, mint azon szomorú adatok is, a melyek közoktatásügyünk terén ma még tagadhatatlanul fennállanak. (Halljuk! Halljuk!) Örvendetes adatokat is találunk abban, mert ha összehasonlítjuk azokat a viszonyokat, a melyekben 1869-ben közoktatásügyünk volt, a maiakkal, akkor sok oly számadattal találkozunk, melyek megfigyelésre és megbecsülésre méltók, (Úgy van! a jobboldalon.) s hogy egyebet ne említsek, ott van például, hogy 1869. óta az iskolát látogatók száma évenkint 45.000-rel emelkedett. (Egy hang bálfelől: Es csak természetes!) Kérem, méltóztassék egy kis türelemmel lenni, majd erre is rátérek! (Halljuk! Halljuk!) 1869. óta az iskolák száma évenkint 131-gyel szaporodott, a tanítók száma ugyanezen idő óta 130-czal növekedett, hogy magyar iskola évente 144-gyei emelkedett, úgy, hogy ma már 9588-et vagyunk képesek számítani. De most, hogy ezen örvendetes jelenségről szólok, egyidejűleg mindjárt rámutatok arra a jelenségre, melyet az 1895-iki budget keretén belül szintén igen említésreméltó, örvendetes jelenségnek találok, mely szerint 287.000 forint vétetett fel az ezredéves ünnepély alkalmával felállítandó 400 iskola felállítási költségeire ; továbbá, hogy felvétetett egyházi ezélokra 100.000 forint. Ez, tekintettel az egyházpolitikai törvényekkel eszközölt változásokra, vétetett fel. És felvétetett 120.000 forint, mely összeg, mint szintén említési eméltó, azon tanítók fizetési minimumának kiegyenlítésére
