Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-388

388. országos ülés 1894. november 26-án, hétfőn. Tó a mennyiben ez a kérdés pro és kontra az érdekelt felek által, és ma már úgy a hírlapok útján, mint a kongresszusokon a legrészletesebb tárgyalás és megvitatás anyagát képezte, igen könnyű lesz a t. miniszter úrnak meggyőződni arról, hogy mily irányú rendelkezés az, a mely lyel Magyarországnak közgazdasági érdekét igazságosan, tárgyilagosan, a nemzet közérdekéből és közhasznára rendezheti és elintézheti. Minthogy azt a hitet táplálom, hogy a t. miniszter úr nem fog elzárkózni semmi út elől, mely számára biztos meggyőződést nyújthat, és ezen meggyőződés alapján az ország érdekeinek megfelelő intézkedéseket tehet, én csak azon a czímen nem j'árúlhatok költségvetésének elfogadásához, mert mi a teljesen önálló magyar kereskedelmi politikának vagyunk hívei, és ezt mi a vámközösség keretében abszolúte nem tartjuk elérhetőnek, ennélfogva, midőn az általam felhozott körülményekre felhívom a miniszter úr figyelmét, kijelentem, hogy a költségvetést általánosságban sem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbalon.) Elnök: A kereskedelmi miniszter úr kivan szólni. (Halljuk! Halljuk!) Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter: T. ház! Midőn azon észrevételekre,melyek tárczám költségvetésére tétettek, válaszolni kívánok, engedje meg a t. ház, hogy első sorban Endrey Gyula t. képviselő úr felszólalásával foglalkozzam, a ki e tárcza költségvetését általánosságban sem fogadta el. A t. képviselő úr e szavazatát két érvvel indokolta. Nem fogadja el tárgyalás alapjául a költségvetést egyfelől azért, mert az nem felel meg az állami önállóság követelményeinek, másfelől pedig azért, mert a kormány oly kereskedelmi politikát folytat, mely az ország közgazdasági érdekeit megtámadja. A mi az első tekintetet illeti, a melynek bővebb indokolása végett utalt a t. képviselő rír az önálló vámterület eszméjére, utalt arra, hogy mindaddig közgazdasági életünk egészséges fejlődést nem vehet, közgazdaságunk jelentékenyebb haladást nem tehet, míg vámterületünket nem önállósítjuk, erre vonatkozólag részemről viszont egyszerűen utalok a tényekre, utalok arra a haladásra, mely az országban közgazdasági téren tapasztalható, mely, ha talán itt-ott hiányos is, ha egyben-másban bajok mutatkoznak is, de egészében kétségbe nem vonható. (Úgy van! jóbbfelöl) Nem akarok a kérdésnek politikai részével, az önálló vámterület kérdésével most bővebben foglalkozni, csak ismétlem, a mit már e tekintetben kijelentettem, hogy legkevésbbé alkalmas e kérdés előtérbe tolására a jelen időpont, midőn más államoknak, mondhatni, az egész külöldnek elzárkózás! törekvéseivel szemben mi rá i agyunk utalva arra, hogy bírjunk olyan területtel, a hol nyers terményeinket, termelésünket értékesíthetjük; és, hogy épen a jelen viszonyok között a közös vámterűlet azon előnye, hogy saját termelésünk részére fogyasztó piaczot tart rendelkezésünkre, amelyben a forgalom zavartalanul és korlátlanul bonyolítható le, ránk nézve a legnagyobb értékkel bir. (Helyeslés jobbfélöl.) A t. képviselő úr nem fogadta el a költségvetést azért sem, mert, — a mint mondja, — a kormány olyan kereskedelmi politikát folytat, a mely megtámadja az ország közgazdasági érdekét, és ónsúlylyal nehezedik közgazdasági fejlődésünkre. E tekintetben hivatkozott kereskedelmi szerződéseinkre, melyeket az utóbbi időben kötöttünk, nevezetesen az olasz, a román és az orosz kereskedelmi szerződésekre. Következteti, hogy ezek a szerződések, és az általuk létesített viszonyok okozták a gabonaárak, nevezetesen a búza árának hanyatlását és tették lehetővé a külföldi termények beözönlését saját produktumaink rovására. Nehéz ilyen általánosságban formulázott vádakkal foglalkozni, t. ház. Ha egyáltalában keresünk argumentumokat, akkor legkönnyebb ilyen általános vádakat találni: rossz kereskedelmi politikát folytat a kormány, azért hanyatlottak a búzaárak, azért nincs ma magasabb ár.i a búzának. De vizsgáljuk kissé részletesebben ezt a vádat. Már akkor, a midőn ezek a szerződések itt a házban tárgyaltattak, utaltunk arra, hogy ezen szerződésekben semminemű új, vagy különleges kedvezmény az illető államok termelésének vagy behozatalának nem adatnak. Egyszerűen a kölcsönös egyenlő elbánást biztosítják azok, nevezetesen Romániával; Olasz- és Oroszországnak semminemű külön kedvezményt nem adtunk, sem a román, sem az orosz termelésnek. Arról tehát nem lehet szó, hogy lehetővé tettük azon nyers termények beözönlését. De, t. ház, azt hiszem, hogy a kereskedelmi viszonyok mérlegelésével, ha azt a hatást kutatjuk, a melyet valamely kereskedelmi szerződés okoz, nem lehet egyoldalú álláspontra helyezkedni, nem lehet mindig csak azt keresni, hogy mi hozatik be esetleg valamely államba, hanem az érem másik oldalát is vizsgálni kell, nevezetesen azt a hasznot, melyet a kivitelnek lehetővé tétele, a forgalomnak fejlesztése a magunk közgazdaságára is gyakorol. És ha e tekintetben vizsgálat tárgyává teszem a kérdést, — nem akarok a részletekbe belemenni, nem akarom számokkal fárasztani a t. házat — de, hogy például Romániát vegyem, az eddigi adatok szerint a román gabona mai vámtételei mellett nem jönnek be nagyobb mennyiségek, mint azelőtt, tehát elenyészőleg csekély a mai be-