Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-399

282 399. országos ülés 1894. deczember 10-én, hétfőn. ezek ellen nem kívánnak egyebet, mint azt, hogy bebizonyítsák, hogy tulaj donképen a magyar nemzet a trónnak nem képezi azt a támaszát, a mely támaszt a trón benne keresett. Ez mutatja, hogy ezek a törekvések valóban fennállanak, és hogy ezek támogattatnak is, mert hisz a legutóbbi időben is hallottuk hirdetni, hogy tulaj donképen (Zaj. Halljuk.' Halljuk!) a magyar faj, nem képezvén elég biztosítékot: a Szent István területén lakó nemzetiségek együttes lojalitása az, mely a trónnak s a dinasztiának hosszú időkre biztosítékot nyújt; és mig a magyar nemzet soraiban megoszlás van arra vonatkozólag, hogy az 1867-iki kiegyezés fentartassék-e, vagy sem, addig a nemzetiségek soraiban nincs meg a megoszlás arra nézve, hogy a dinasztiának uralma Magyarországon fentartassék. És ha végignézünk a legutóbbi évek eseményein, nem lehet tagadni azt, hogy az a politika, mely külügyi képviseletünkben érvényesül, ezeknek nagy mértékű támogatására van. Hiszen gr. Andrássy Gyula idejében épúgy, mint Haymerle idejében a külügyi képviselet ugyanolyan volt a monarchiában, mint most, és azokban az időkben Magyarország és a magyar nemzet dicsekedhetett azzal, hogy a népek szimpathiája kiséri működését, és agitáczió nem kezdetett egyik külföldi államban sem. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) A monarchiának külügyi képviselete az utóbbi időben arról nevezetes, hogy beszámolhat arról, hogy Európának úgy nagy nemzetei, mint kis népei körében az a mesterséges antipathia, a melyet Magyarország és a magyar nemzet ellenében keltettek, napról-napra növekvőben van oly nemzetek közt, oly államokban, a hol még ezelőtt pár évvel is a magyar nemzet, a magyar állam iránt a legerősebb szimpathia nyilvánult a nélkül, hogy Magyarországnak magának legkisebb bűne, hibája volna benne, és ezzel szemben erős agitáczió támadt mindenütt a nélkül, hogy külügyi képviseletünk e tekintetben bármit is tett volna. Itt van Olaszország. Ezelőtt egy pár évvel még hírmondó sem volt e tekintetben, hogy Magyarország ellen ott lehessen izgalmat kelteni. Ma egy erős izgalom van, melyet egyfelől az irredenta, másfelől az olasz klerikálisok egyformán támogatnak. Itt van Francziaország, melynek kormányaival szemben, bármily viszonyban állhat Magyarország, de a franczia nép szimpathiáját évszázadokon át birta, most pedig a franczia nemzet legkiválóbb egyénei állanak azon agitáczió élén, a melyet Magyarországgal szemben űznek. Németországban, a melylyel kereskedelmi és külpolitikai szövetségben állunk, nem hogy szilárdult a magyar nemzet iránti szimpathia, sőt ellenkezőleg nap-uap után mind nagyobb mértékben csökken. Ez a helyzet, igaz, nem tulajdonítható annak, hogy a külügyminiszter, vagy külügyi képviseletünkben talán agitálnának Magyarország ellen, hanem annak tulajdonítható, hogy ezen évek óta mutatkozó politikai tünetekkel szemben egyáltalában mi sem történt. Mit ér az a külügyi képviselet, melynek csak hátrányait s költségeit ismeri Magyarország, de előnyeit, mióta gr. Kálnoky a külügyminiszter, nem látta soha. Hiszen a delegáczióban magában, a delegáczió elnöke, hangsúlyozta beszédében, hogy szomszéd államokban oly tünetek mutatkoznak, melyek aggodalommal töltik el Magyarországot és a magyar nemzetet. Később a külügyminiszter úr nyilatkozata folytán sikerült a delegácziót megnyugtatni, és ugyanazon delegáczió bizalmat szavazott neki. A megnyugtatás abból állott, hogy a külügyminiszternek nem áll módjában valamit tenni arra vonatkozólag, hogy egy idegen államban szimpathia vagy antipathia keltessék, hogy izgatás legyen, vagy ne legyen, ha az a törvény korlátait át nem lépi. Ha olyan dolgot cselekszenek, a mi megbüntetendő, akkor igenis közbeléphet, máskülönben neki közbelépésre sem módja, sem joga nincs. Nem történt ez utóbbi időben semmi egyéb, mint a mi ezelőtt is történt, s mégis mit látunk ? Azt, hogy mig évek óta ezen agitáczióval szemben nem történt semmi, most a legutolsó időben a román kormány azon agitácziókkal és üzelmekkel szemben, a melyek deákok és mások által folytattattak, végre valahára fellépésre elérkezettnek tartotta az időt, s ennélfogva azok az izgalmak el is simultak.Ezek az izgalmakmég nagyobb mértékben meg voltak ezelőtt évekkel. Úgy a sajtó, mint más figyelmeztette a külügyminiszter urat, és a külügyminiszter úr nem látta elérkezettnek az időt közbelépni s figyelmeztetni az ottani kormányt, hogy szükség van erélyes közbelépésre. Most egyszerre, a mire azelőtt tehetetlennek vallotta magát, egészen alkalmasnak bizonyult. Ezeknek a dolgoknak objektív elmondásával reámutattam arra a tényre, hogy a magyar állam és a magyar nemzet érdekeinek a külügyminiszter általi képviselete sehol nincsen, holott számtalan tüneteit látjuk, mint Romániában is, hogy az osztrák érdekek paczifikálására szolgált az, hogy a magyar érdekek megvédése feladatott; ilyen tünet az is, hogy addig, a mig a római kúria részéről a legerősebb agitáczió folytattatott a kormány belügyi politikájával szemben: ezzel szemben a külügyminiszter teljesen tétlen maradt akkor, a midőn mindazon agitáeziók, melyek űzettek a külügyminiszter nevével, tudtával és hozzájárulásával a klerikális sajtóban, — a melyről nem mondhatja a külügymiuiszter úr, hogy azt nem olvasta, — a melyben a magyar kormányt gyávának, tehetet-