Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-399

390. országos ülés 1894. deczember 10-én, hétfőn. 275 megszavazása legalább azok részéről, kik a kormányt támogatják, egyúttal a bizalomnak is kifejezése, és hogy ez ma, minthogy így vettetik fel a kérdés, e házban elmaradhatatlanúl a bizalom nyilvánításának is egyik módozata lesz : általában e tételt nem helyeselhetném, mert nem csak az nem lehet a nézetem, hogy egy kormány, ha válságos idők következnének be, nincsen jogosítva indemnityt kérni, hanem egyenesen azt a nézetet vitatom, hogy lehetnek viszonyok, midőn a kormánynak épen a jogfolytonosság megóvása érdekében kötelessége indemuitit kérni. (Úgy van! jobbfelöl.) Én tehát magának a javaslatnak indokolásáról többet, mint az indokolásban elmondtam, és a mit most abból ismételtem, elmondani szükségesnek nem tartok. De a felszólalt képviselő urak egyes állításaival szemben kénytelen vagyok a politikai helyzetről, még pedig lehető rövidséggel, nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Ily nagy kérdések megoldása, a minők az egyházpolitikai kérdések, melyek visszahatnak egyesek vallási érzületére, egész társadalmi osztályok felfogására, sokaknak, igen sokaknak anyagi érdekeire, és melyeknek politikai jelentősége épen abban áll, hogy kiegyenlítik a különböző érdekeket, elsimítják az ellentéteket, ég a közjó, és az állam javára egyesítik a széthúzó elemeket, (Úgy van! jobbfelöl.) az ily nagy kérdések megoldása, mondom, mindenkor és mindenütt nagy hullámokat vert, és az ellentétek akkor érték el tetőpontjukat, midőn az utolsó illetékes fórum döntött a javaslatok sorsa felett. Ne csodálkozzunk tehát, hogy ugyanily körülmények között nálunk is ugyané jelenségekkel találkozunk, még pedig ugyanúgy, mint másutt is találkoztunk azokkal: hogy tudniillik a legkülönbözőbb politikai felfogások, a legkülönbözőbb vádaskodások, a legkülönbözőbb politikai tendencziák jártak azok nyomán. Igen szép szemelvénynyel szolgálhatnék azon vádakból, különböző állításokból és ráfogásokból, melyek az utóbbi két év alatt, de kivált a legutóbbi időben e kormány ellen a legkülönbözőbb oldalról nyilvánultak. (Halljuk! Halljuk!) Ránk fogták egyik oldalról, hogy nagyon radikális politikát követünk, hogy a legszélsőbb elemekkel paktumot kötünk elveink, még pedig politikai elveink rovására, ránk fogták ugyanegy szuszszal, hogy azért, hogy politikai törekvéseinket siker kisérje, különböző titkos kötelezettségeket vállalunk, hogy minden egyes vívmánynak, sőt minden egyes rendszeres, természetes, alkotmányos konczessziónak külön árát adjuk, más oldalról pedig Helfy Ignácz képviselő úr vádol bennünket azzal, hogy méltatlanul, helytelenül képviseljük ez elveket. Csakhogy az ő vádjainak épúgy nincs semmi alapja, mint azon egyéb vádaknak és ráfogásoknak, melyeknek eddig egyetlen bizonyítékát sem volt képes itt felhozni senki. (Úgy van! jobbfclöl!) Mivel vádol ma a képviselő úr? Azzal, hogy az első hibát akkor követtük el, midőn a korona elvi jóváhagyásával proklamáltuk az egyházpolitikát, mint a mi politikai programmunknak egyik alapvető pontját. Ugyan, t. ház, ha mi ezen előleges, és — megengedem— természetes biztosíték nélkül jöttünk volna ide, vájjon komolyan vették volna-e ezen programmot, vájjon nem az idézett volna-e elő nagyobb nyugtalanságot, hogy akad egy kormány, a mely minden biztosíték nélkül mer ily elveket proklamálni? (Tetszés jobbfelöl) Hiszen ép az volt a vádjak igen sok ideig, hogy az a biztosíték, a melyet megszereztünk ez elveknek, nem volt kielégítő, hanem csak egy elvi biztosíték. (Igaz! Úgy van jobbfelöl!) A t. képviselő úrnak másik vádja az, — és ezt már másodízben hozza fel a képviselőházban, — hogy vájjon a főrendiházban miért nem a nyár folyamán tárgyaltuk e törvényjavaslatokat. A tárgyaláshoz, t. ház, kettő szükséges, egy, a ki védi a törvényjavaslatokat, és egy másik, a ki elfogadja azokat. En nem tudom, hogy ha a t. képviselő úr komolyan gondolja meg a helyzetet, fenn meri-e tartani e vádat, mert akkor, midőn előhaladtunk a nyári szezonban, midőn a többi javaslat még a képviselőház által sem volt elfogadva, midőn szétszéledtek az egyes párttagok, ha én a t. képviselő úr tanácsát követtem volna, igen könnyen nem ahhoz a hadvezérhez hasonlítottam volna, a ki babérain megpihen, a helyett, hogy üldözze az ellenséget, hanem magam futottam volna az ellenség után, és talán még a t. képviselő úr sem követett volna. (Élénk tetszés jobbfelöl. Ivánka Oszkár tapsol.) Elnök: Csendet kérek, t. ház! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: A ki komolyan gondolja meg a dolgot — és erre legyen szíves tapsolni a t. képviselő úr — vájjon komolyan felteszi-e azon főrendiházi tagokról, a kik az egyes javaslatoknak, helyesebben szólva, a még el nem fogadott javaslatok egyes határozmányai ellen nyilatkoznak mostan — azok ugyanazon javaslatokat helyeselték volna-e akkor, ha azokat két-három hónappal előbb tárgyaltuk volna ? Azt hiszem, hogy tartozunk annyi tisztelettel még az ellenkező felfogásnak is, hogy ily nem tartható állításokra vádat ne építsünk. (Helyeslés jobbfelöl.) A harmadik nagy hiba, a melyet felhoznak, és ezt Horánszky Nándor t. képviselő úr ugyan határozottan nem mondja, de azt hiszem, alludál ő is reá, az, hogy nem szereztünk biztosítékot 35*