Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-399

274 399. országos Ülés 1894. dcczember 10-én, hétfőn. De hogy ez nem olyan egyszerű kérdés, mutatja az, hogy az a kicsinység, hogy egy idő óta késik a szentesítés, mint méltóztatnak látni, milyen izgalmat képes már előidézni az országban. És ez nagyon természetes is. (Hall juh! Halljuk') Nem akarok az egyházpolitikáról sokat beszélni. Lesz idő, a mikor azt tüzetesen kell kifejtenem különösen nekem, mert ne méltóztassanak azt gondolni, hogy én klerikális vagy ultramontán tekintetekből ellenzem ezt. Nekem kötelességem kifejteni, hogy miért elleneztem a javaslatokat, hanem ennek még nincs itt az ideje; remélem azonban, hogy talán nem sokára itt lesz az. Én tehát egyházpolitikai vitát nem akarok, hanem miután az egyházpolitikai kérdés egyike azon kérdéseknek, melyek az országot beláthatatlan zavarokba sodorják, (Úgy fpan! balfelöl) miután, mint méltóztatnak látni elérkeztünk oda, hogy mint előre lehetet gondolni, ma már a törvényhozás faktorai között sincsen meg a nyugalom és egyetértés, a mi eddig még mindenkor megvolt. (Úgy van! balfelöl.) Midőn azt látjuk, hogy itt a parlament a liberalizmusra nézve döntő akadálynak tekintette sokáig a főrendiházat és bizonyos fokig tekinti ma is, a unből a dolog természete szerint konfliktus támadt; (Ügy van! balfelöl.) midőn látjuk azt, hogy itt most már nem ugyan nyíltan, hanem bizonyos leplezettséggel mégis oly formát hall az ember, hogy itt tulajdonképen a liberalizmus nagy haladása némelyek szerint Bécsben, mások szerint a külügyminiszter kozbepzólása folytán akadt meg, a mi szintén nem alkalmas arra, hogy azok iránt a bizalmat felkelthesse az országban, és bizonyos izgalmat képes okozni; mikor, mondom látjuk, hogy minden faktor nyugalma meg van zavarva, nem is beszélve a koronáról, mely a legutóbbi időben nézetem nagyon hibásan (Mozgás jobbfelöl.) szintén párttényezőül vonatott a vitába; (Úgy van! balfelöl.) midőn tudjuk, hogy mindezek az állapotok csak odáig terjedhetnek, hogy például ha a külügyminiszter úr oly bajt vél látni valamiben, mely a kíüáliamokkal való konflagráezióra vezethetne, akkor kénytelen a miniszterelnök urat figyelmeztetni, a ki hivatva van, Magyarország részéről e külügyeket felíílvigyázni, ennél több nem lehetséges, mert ha a külügyminiszter bele merne avatkozni Magyarország valódi belügyeinek egy részébe, itt van a miniszterelnök, nem í'ogná megengedni, és csak panaszt kellene tennie ő Felségénél, de nem is volna szükséges panaszt tenni, mert ő Felsége önmagától meg tudná mondani, hogy meg van a határa a külügyminiszter úrnak, tessék azon belül tartani magát, s így attól nem kell félni, hogy oly alkotmányos király alatt, minő hála Istennek, a magyar király, itt bármely nem illetékes faktor beleavatkozzék, a mi valódi belpolitikánkba, mert az ki van zárva ; (Igaz! Úgy van! balfélől.) midőn ezeket látjuk: akkor azt hiszem, ha nem volnának is nemzetiségi izgatások, társadalmi bajok és nem volna osztályok közötti harcz, minek jele, hogy még a szegény gazdák, kik semmit sem csináltak és ez éppen a baj, mert indolensek voltak, háborúra kénytelenek a magok érdekeiért ebben az országban, melynek parlamentje legnagyobb részében gazdákból áll, nagyon természetes, hogy daczára annak, hogy ebben a parlamenti időszakban mint a kormányhoz tartozó jöttem e házba, ámbár nem úgy választattam meg, mert már akkor kijelentettem, hogy magamat semmiféle sem kötöm le, mert már akkor láttam, hogy nagy hiba volna magamat lekötni, (Derültség balfélől.) mindaddig mentem a kormánynyal, a míg úgy láttam, hogy azon irányban halad, a melyben hatvanhéttől fogva haladtak azok a kormányok, melyek a hatvanhetes alapon állót tak. Engem tehát a 67-es alap kötött a kormányhoz, de mikor láttam, hogy az az alap csak mellékes, azon alapnak csak bajai maradnak fenn, de tulajdonképeni jótéteményeiben nem igen részesül Magyarország, (Igaz! Úgy van! balfelöl.) nagyon természetes, mikor felfordult minden társadalmi és állami viszony a felvetett nagy kérdések folytán, kiléptem társaimmal együtt, és azért nem vagyok képes bizalommai lenni a kormány iránt, éa neki e törvényjavaslatot megszavazni. Nehezen esik nekem ezeket itt így kimondani, de mikor a polgári kötelesség parancsol, akkor az egyéni hajlamok az egyéni barátságos viszony is kénytelen háttérbe szorulni. (Helyeslés balfélől.) Én tehát nem akarván a vitát hosszúra nyújtani, sőt ellenkezőleg óhajtva, hogy ez a kérdés fennakadás nélkül haladhasson, kijelentem, hogy nem fogadom el magam és elvtársaim részéről a törvényjavaslatot. (Helyeslés balfélől.) Elnök: A miniszterelnök úr kivan szólani! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: T. képviselőház! Valamennyi indemnity-javaslat tárgyalása alkalmával, a mely azóta, hogy szerencsés vagyok ezen háznak tagja lehetni, lefolyt, mindig következetesen azt az álláspontot foglaltam el, hogy az índemnity-javaslat egyedüli indokát, jogezímét a kormányzat folytonosságának akadálytalan megóvása képezi. Soha nem tudtam általánosan elismeri azt a tételt, hogy az *gy külön bizalmi nyilatkozatnak jellegével bírhatna. Ép azért azt az egész okoskodást, melyet Horánszky Nándor képviselő úr e tételre alapított, nem fogadhatom el. Mert ha el is ismerem, hogy rendesen az indemnity-javaslatok