Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-398
898. országos ülés 1894. deczember 7-én, pénteken. 263 készülve előadásommal, a miért is a t. háznak elnézését kérem. Ez az egyik nehézség. A második nehézség pedig az, hogy olyan helyzetben vagyok itt, hogy midőn voltaképen nem is tudom, miről beszélhetnék. Mert hogy ha kötelességszerüleg bírálnám a budgetet, könnyen abba a helyzetbe juthatnék, hogy egy haldokló oroszlánt kellene rugdalnom a t. miniszter úr személyében. (Derültség a bál és szélső baloldalon.) A t. miniszter úr, elhiszem s meg vagyok arról győződve, hiszen az eddigi földmívelési miniszterek példája is mutatja, valószínűleg megnyerte volna a gazdaközönségnek tetszését ép úgy, mint azt elődei, boldogult Kemény Gábor és Bethlen András kinyerték; azonban attól félek, hogy a t. miniszter úr hiába akarná magát velünk megkedveltetni rövid pályafutása alatt, mert nem lesz reá elég ideje. (Derültség a szélső baloldalon.) A t. miniszter úr igen sok üdvös dolgot hozott elő földmívelési programm-beszédében, csak az az egy megjegyzésem van rá, hogy azok a panaezeák, melyeket nekünk méltóztatott mondani, olyanok, a melyeket nem most hallottunk először, hanem már tankönyvekből és valamennyi gazdasági lapból régen ismerünk. Azonkívül & t. miniszter úr folytonosan hangoztatta azt is, hogy a talajjavításnak nagyobbá tétele, kifejlesztése által kell kiegyenlíteni az árkülönbözetet. Hát, t. ház, én ebben a kérdésben nem így gondolkozom, mert mentől többet fogunk ebből a talajból produkálni, annál inkább vágjuk magunk alatt a fát, mert minél nagyobb a kínálat, annál kevesebb lesz a kereslet. És ha valaki egy hold földnek 7—8 métermázsányi termését felemeli 14—15-re, akkor nem 6 forint lesz a búza ára, hanem még kevesebbre fog leszállani. A t. miniszter úr programmjában megfeledkezett egy dologról. Nem tudom, készakarva-e vagy véletlenség volt csak, hogy ez így történt, de én őszintén sajnálom hogy ezt a dolgot fel nem említette. Elődje gr. Bethlen András ugyanis odafent a Tátrában létesített bizonyos nyaraló-telepeket, vagy legalább bizonyos mozgalmat indított meg, hogy ott nyaralók létesüljenek. Nagyon helyesen tette, mert valóban itt volna már az ideje, hogy a magyar közönség pénzét ne a külföldön szórja el, hanem itt költse el hazánkban, (Helyes lés balfelől.) Most ismét ilyen mozgalom támadt azon vidéken, a hol én lakom, a Balaton mellett. Azonban alapjában véve ez a mozgalom bizonyos mértékben elhibázott volna egy feltétel nélkül, és ez az, hogy mindaddig, míg a Balaton nivója nem lesz egalizálva, és bizonyos magaslaton tartva, addig igen sok katasztrófa fog ott történni, és a víz a nyaralókat elöntené ós meglehet, hogy azok a nyaralók, a melyeknek néhánya igazán európai ízlés jellegét viselik magukon, a víztől vagy a jégtől el fognak pusztulni. Erre nézve pedig egyetlen út lenne: a Sió medrének szabályozása. E szabályozás nem kizárólag ezen czélból szükséges, hanem azért is, mert Magyarországon a vízi utaknak úgy is szűkében vagyunk, és az által, hogy a Sió szabályoztatnék, és a Dunáig egy hajózható csatorna készíttetnék, ez pénzügyi és nemzetgazdászati szempontból is igen fontos volna. Sajnos, hogy a t. miniszter úr figyelmét ez elkerülte, pedig a mint tudjuk, ő a Dunántúl viszonyait igen jól ismeri. Szerettem volna, ha a t. miniszter úr a tiroli és vorarlbergi vámokról is szólott volna. Én úgy vagyok, — és büszkén hivatkozhatom rá, — hogyha valamit felteszek a fejembe, addig nem nyugszom, mig ki nem viszem. így volt a gyártott borok kérdésével is, és ha én nem vagyok itt, és 18 esztendőn át nem sürgetem, az a törvény nem jött volna létre soha. (Úgy van ! Igaz ! a szélső baloldalon.) így vagyok most is ezen vámkérdéssel is, és nem fogok nyugodni addig, mig ezt, az Ausztriában a mi gabnánk után törvénytelenül szedett vámot meg nem szüntetik. (Helyeslés a szélsőbalon.) Mondott a t. miniszter úr az elpusztult szőlők és azok regenerácziója tekintetében sok mindenfélét. De első dolognak — nézetem szerint — mindenesetre annak kellett volna lennie, hogy disztingválja a dolgokat, és pedig aképen, hogy mikép gondolja ő a szőlőszet regeneráczióját, mire akar súlyt fektetni, az elpusztult hegyi szőlők restaurálására, vagy kizárólag a homoki szőlőkre akarja-e azt bazirozni. Én ezelőtt 18 évvel hangot adtam annak, hogy Magyarország egyik feltétlen szükségét abban látom, hogy a hegyi szőlők mentessenek meg-. Mert a homokot lehet használni különböző dolgokra: fel lehet szántani, czeriáleakkal bevetni, és a legrosszabb esetben legelőnek használni. De Tokaj magas hegyeit, vagy a balatonvidéki, vagy az egervidéki hegyeket, ugyan nem fogja soha senki legelőnek használhatni, annál kevésbbé felszántás által értékesíteni. Tehát regenerálni kell az elpusztult hegyi szőlőket. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Midőn a budgetvita alatt a szőlővesszők ügyében megtámadtam a t. miniszter urat, ő azt mondta, hogy az állam nem mozdíthatja elő egyes emberek érdekeit, szemben a közérdekkel. Ez helyes. Csakhogy az egyes emberek érdeke, ha több száz, ha több ezer emberről van szó, már közérdek. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ha a t. miniszter úr megpróbálná például állami
