Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-398

2g0 398. országos ülés 1894. deezember 7-én, pénteken. nyedést a mozgótőkének dédelgetése, azok a uagy adókedvezmények s adómentességek, melyek a mozgótőkének adatnak, a fekvő birtokok egyoldalú teherviselése, mert azt mondhatni, hogy az állam terhek legnagyobb részét ez viseliés ennek folytán a vagyon kumulálása kevés kézben. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) A terjedő vegetárizmus és Succi úr mutatják a nagyközönségnek, hogy mily sorsot szánt nekik a pénzvilág a jövő században. De midőn ez elszegényedést akarjuk tanulmányozni, nézzük "a leggyöngébb, a kisbirtokos osztályt. Hegedüs Sándor t. képviselőtársam az általános vita alkalmával tartott zárbeszédében azt állította, hogy a legrosszabb sorsuk van ez országban a földbirtokosok közül azokuak, a kik 50—100 holddal bírnak. Ha ez így van, ezen nagyon könnyen lehet segíteni, mert az 50 holdas birtokos eladhat 25 holdat, a 100 holdas 60 at, s akkor a legboldogabb ember. Nagyon csodálkozom, hogy oly nagy pénzügyi kapaezitást, mint Hegedüs Sándor t. képviselőtársamat, ez egyszerű pénzügyi mi vei étre kell figyelmeztetni. De akkor is igaza van t. képviselőtársamnak, hogy ha azt kontemplálná, hogy azt a szegény embert semmi vissza nem tartja, annak könnyű mindent itt hagyni s kivándorolni, de ha úgy kontemplálná a dolgot, hogy itt maradva jobb a sorsa, mint a vagyonosabb birtokosé, akkor vagy öntudatlanul, vagy öntudatosan téved. De, t. ház, a középbirtok állapota sem rózsás. Már a dolog természeténél fogva a nagyobb, a középbirtokos ellentállása nagyobb: az úgy szólván lassan vérzik el, mig a kisbirtokos osztály pusztulása ennek gyöngesége miatt, rohamos. És mi idézi elő e pusztulást ? Első sorban azok a nagy, napról-napra növekedő adóterhek, melyek sok esetben aránylag a legjobban sújtják a kisbirtokost. (Igaz! Úgy van! balfélöl.) Az adóval úgy vagyunk, mint azt egy német költő mondja: »Es ist der Fluch der bősen Tat, dass sie fortwährend Böses muss gebären.« Egy ily adó, az adónemek egész sorazatát szüli, így például legkisebb földadó után: útadó, a személyes keresetadó után, adóminimum jár. Én ezt egy példával fogom illusztrálni. A nyár folyamán hozzánk jött egy szegény özvegy asszony adókönyvecskéjével. Megnéztem az adókönyvecskét, s mit láttam benne? Azt láttam, hogy elpusztult szőlője után fizet 1 frt 50 kr. földadót, fizet 1 frt 50 kr. útadót, 2 frton felül személyes kereseti adót, és így pótlékokkal együtt fizet összesen 6 frt adót; hát ezt nem fizetné, ha nem volna birtoka, tehát kis birtoka után fizet 6 frt adót. Ha már most tekintetbe veszszük, hogy a kataszter szerint 6 írtban van felvéve összes jövedelme, látjuk, hogy egész jövedelmét oda fizeti, s nem marad neki egyéb, mint a tiszteletbeli birtokos czíme. (Igaz! ügy van ! balfélöl.) Ez, t. ház, nemcsak az annyira hangoztatott progresszív adónak teljes kigúnyolása, de egyúttal egy deposszedálási prémium, mertj ha megveszi ezt a birtokot valaki, a ki már bír birtokkal a községben, ez csak a földadót fogja fizetni, útadója nagyon kevéssel fog szaporodni, személyes kereseti adója egyáltalán nem fog szaporodni, és így látszik, hogy a gazdag ember sokkal kevésbbé terheltetik, mint a szegényebb. De ezen direkt adókon kívül, t. ház, még a fogyasztási adók is nagyon súlyosak. A húsadóról nem szólok, mert hisz a mi kisbirtokosaink legnagyobb része csak sátoros ünnepeken lát húst, s az egész éven át kényszer-vegetáriánus. De másként vagyunk a szeszadóval. Igen szép az iszákosság ellen prédikácziókat tartani, magam is megtettem, a míg bor volt. De ha, t. ház, a kávét és teát is a szeszes italok közé sorozzuk, azt látjuk, hogy alig van a földkerekségen nép, mely valamely szeszes itallal ne élne. így van ez ma, és így volt ez mindig, mert hisz már a szentírásban olvassuk, hogy Noe, mikor a bárkából kiszállott, első dolga volt szőlőt ültetni, és nem aszalta meg télire annak gyümölcsét, hanem bort csinált belőle és megitta. (Derültség balfélöl.) Hát, t. ház, mit igyék a mi népünk? Bor, kevés vidéket kivéve, már nincs; gyümölcsbor nálunk sohasem volt; a sör drága, a tea és kávé szintén, tehát nem marad más hátra, bármily egészségtelennek mondja is humanizmusában a t. miniszter úr, mint a pálinka ivása. Hát, t. ház, a pálinkának megdrágítása nem egyéb igen sok esetben, mint a legvégső szegénységnek megadóztatása; mert gyakran az utolsó garast kicsalja a koldus zsebéből, mielőtt elvándorol, vagy nyomortól összeroskad. Hát igaz, hogy az adóterheken kívül még más dolog is járult hozzá. Hozzájárult a rablógazdaság, más vidéken hozzájárultak az elemi csapások. És, t. ház, teljes elismeréssel kell lennüidí a miniszter úr abbeli szándéka iránt, hogy ő a szőlőtelepeket szaporítani és a vesszőket olcsón szétosztani akarja. Azonban engedje meg a t. miniszter úr, hogy röviden — mert hisz lesz alkalmam arra visszatérni az illető czímnél — két dolgot kijelentsek. Először is azt, hogy egyenlően legyenek ezen felállítandó telepek az országban elosztva, úgy, hogy minden fontosabb borvidék meglehetős egyenlő könynyen férhessen hozzá; azonkívül pedig, hogy szerves összeköttetésbe hozza ezen minta-telepeket a vidéken létesítendő hegyközségekkel. Ezt leszek bátor az illető czímnél bőveb-