Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-398

398. országos ülés 1894. deczember 7-én, pénteken. 249 annak vázolásával, hogy mivé tették önök e negyedszázad alatt a liberalizmus jelszava és lobogója alatt a magyar társadalomnak egykor oly erős s mondhatjuk anyagi tekintetben is egykor vagyonos osztályát, hanem e helyett legyen szabad a magyar társadalom másik, s mondjuk legnagyobb, a földbirtokos osztály társadalmi deficzitjének vázolásával. Nem fárasztom a t. házat száraz statisztikai adatok felsorolásával, még csak arra sem térek ki, hogy mint bomlott fel e birtokos osztály, mint pusztult el annak középosztálya teljesen, s mint küzd a még megmaradt nagyobb birtokos osztály, s mint igyekszik újabb és újabb konverziók kieszelésével prolongálni exisztencziáját, — egy ízben már volt szerencsém ezzel részletesen is foglalkozni, — csupán csak arra az elpusztulás utolsó stádiumában levő kisbirtokos és földmíves osztályra hívom fel a t. ház figyelmét, mely ma nálunk közel másfél millió család birtoka romjain, egy holdtól kezdve egész öt holdig gazdálkodott eddig. Ma már ez a túlnyomó része földmíves osztályunknak. Agráriusoknak mondják, a kik ez osztály érdekeiben felszólalnak, és itt is igazat adok Rosenberg Gyula képviselőtársamnak, mert nagyon tévednek, kik szerint nálunk ma már oly agrárius elveket, a melyeket külföldön látunk, s a melyekkel enyhíteni iparkodnak azon sebeket, a melyeket a liberalizmus okozott, alig lehet megvalósítani; mi már azon a ponton vagyunk, hogy a közép földbirtokos osztályt újból kell megteremtenünk, mert az teljesen elpusztult, többé ezek csekély maradékai számot sem tesznek ; a másik rész a kisbirtokoí-osztály, a mely még ríigasikodik megmaradt gunyhójához, ma már nem is agrárius. Hanem ennél sokkal veszedelmesebb problémával, az agrár-szocziálizmussal állunk szemben. Ugyanazon okok, ugyanazon bajokat eredményezik, s ha szemébe aka ruuk nézni e bajnak, nézzük külföldön, ' hol e rendszer már produkálta a maga gyümölcseit s akkor láthatjuk a baj valódi forrását s annak nagyságát. Forduljon bárki például Belgiumban ama egjik ipartelepre, például Sur Charle-roiba, s kérdezze meg ott a sztrájkólókat, mi a bajuk? A válasz az lesz, hogy nézze uram a részvénytársaság kimutatását, a befizetett részvénytőke ma megnégyszereződött, annak a tőkepénznek a négyszeres értékét és ugyanannyi kamatját mi munkások szolgáltatjuk. Ott a föld gyomrában életveszéiylyel dolgozva egész nap, az én munkám e tőkének naponkint nyolcz-tíz frankot jövedelmez s én nem kapok abból két és fél, legfölebb három frankot, de ez sem az enyém, mert a társulat szolgáltatja az élelmi szereket, felét ott is benyeri rajtam, s nekem nem marad KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97- XXI KÖTET. annyi, hogy megélni tudjak, míg a tőkepénzes vagyona megnégyszereződik. Joggal követeljük azt a munkabért, a melyből megélhetésünket biztosítjuk, s ha másként nem, az éhäég kényszerít az erőszakra, hogy ez úton csikarjuk ki, a mi minket illet. Nézzen he nálunk bárki is ahhoz az öt holdas kisgazdához, a mely öt holdból ugyan nem élhet meg, de nézze meg a telekkönyvét, az a kisember, kinek számára nincs hitelintézet, a ki még mindig jó, ha nyolcz százalék kamat, négy százalék írásdíj mellett kapja kölcsöneit, tehát tizenkét százalékra, s utána jön a jóval magasabb kamattal dolgozó uzsorás, a ki nem is pénzt kér kamat fejében, hanem a termés hányadát, s mellette még természetben ledolgozandó napszámokat és fuvarokat köt ki; ez sem fog mást mondani, mint az a külföldi Szocziáiista: dolgozom, de nem tudok megélni, mert az a föld nem termi meg a tizenkét százalékot, meg az uzsorát, s ha aratás után marad valamim télire, azt a mindenféle adóba veszik, szóval: uram — így fejezte ki magát egy magyar gazda — velem kanalaz a tálból a takarékpénztár épfigy, mint az állam, a község, mindig jobban és jobban, elesznek előlem most már mindent, úgy, hogy bizony nekem is, családomnak is csak az üres tál jut s éhezünk. A midőn a magyar gazda már idejut, épúgy rabja a tőkének, mint az a külföldi elkeseredett munkás, egy és ugyanazon ok vezeti mindkét erőt az elkeseredés ugyanazon útjára, a mely a szocziálizmus, a felforgatás tanaihoz vezet. Ez a szegény magyar gazdanép nem tudja, mi a sztrájk, nem tud csoportosulni, nem tud gyűlésezni, nem tudja, kihez forduljon, 'mert a~t látja, hogy vele nem foglalkoztak, vele, a ki a magyar társadalom bevett osztályaihoz tartozik, de a liberalizmus mostoha gyermekévé tették ; ezt az osztályt odajuttatták ma már, hogy ha gyorsan nem orvosolják a bajt, ha nem gondoskodnak oly intézményekről, a melyek a kisbirtokos osztály megélhetését biztosítják, szóval, ha legalább a kisbirtokos osztály érdekeit nem az eddig uralkodó merkantilig politika kedveért nyomják el, akkor nem a magyar agrárizmussal, hanem a magyar szocziálizmussal állanak szemben, a melynek előpostáit már egyes vidékeken látjuk, s ezt. többé sem katonásággal, se zsandárokkal erőszakkal el nem fojthatjuk s ha idáig engedtük juttatni az önök uralmával a bajt, akkor a magyar társadalom alapjait aknázzuk alá, mely ha felrobban, maga alá temet nemcsak 'az önök összes liberális alkotásait, de tönkre teheti magát az egész nemzetet. Eme, az önök uralkodó rendszere által elpusztult kisbirtokos osztály millióinak nyomora képezi a társadalmi deficzit másik szomorú lapját. 32