Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-398

250 898. országos ülés 1894. deczember 7-én, pénteken. Mi történt a nemzet történelmében oly fontos, sőt döntő szerepet játszó középbirtokos osztálylyal az önök liberális uralma alatt? Ez is el van könyvelve a statisztikusok szomorú kimutatásaiban, a nemzet és egyesek, hitelezőknek "adóskönyveiben. Az egykor oly erős magyar középbirtokos osztályról azt mondják, hogy elpusztult. De ezt csak a statisztikusok és a telekkönyvek állítják, ez nem áll; meg van még ma is, azzal a különbséggel, hogy a foldj; fogyott el, de él maga a gárda, s az önök liberális rendszere gondoskodott arról, hogy az ezek érdekében szervezett annyi ezerféle hivatalban keresse mindennapi kenyerét. Főleg künn a vidéken épen ezek állanak ma a legnagyobb válságban, s azok kiknek ősei egykor, még e század elején is, oly független urak voltak, kik vezérei voltak a közös ügyek terén a nemzetnek, a kiknek elődei nem riadtak vissza a nyakukra küldött királyi biztosok erőszakoskodásától, kiket nem puhítottak meg a királyi fiskus perei, a jószágelkobzás, a börtön, sőt még ha odajutottak is, annak falaira a szabadság fáját karczolták, ma, a század végén, ezek unokái szintén a liberalizmus előharczosai, de azért kétségbe esve lesik e liberalizmusoknak valutáját, hogy mi lesz: tisztújítás-e vagy kinevezés? S ez utóbbit gyanítva rajzolják ezek is, sőt valósággal gyártják a díszpolgári okleveleket és csúszvamászva hozzák egymásután őket Budára, hogy annak a hatalomnak, a melytől családjuk sorsa, kenyerük függ, alázatos hódolatukat bemutatva, kegyeiért már előre esedezzenek. Ezek legyőzve feküsznek az önök rendszere előtt. Ez a legszomorúbb, de a legtanulságosabb kép, mert ezen országnak átalakulási proezesszusa a legfényesebb bizonysága azon tan igazságának, hogy a nemzet s annak erős középosztálya csak addig birja fentartó s államalkotó erejét, a míg szilárd talajon, a földbirtokon nyugszik exisztencziája; ha ezt a talajt elvesztette, akkor elvesztette önbizalmát, megtörik s meghajlik a kenyeret adó gazdája előtt s a társadalmi deficzitek rovatában ez a legszomorúbb lap lesz fényes bizonysága annak, hogy míg ez osztály vissza nem szerzi a biztos talajt, a míg anyagi, gazdasági téren, s vagyoni tekintetben nem vívja ki önállóságát és függetlenségét, addig minden politikai függetlenségért való küzdelem nem egyéb, mint szép ábránd. Itt kell megindítani a küzdelmet e czélnak megfelelő közgazdasági politika inaugurálásával. De e szomorú képek vázolása helyett térjünk át reálisabbra; hiányzik még egy kép, a hol deficzit helyett valóban milliósra rúgó aktívát is konstatálhatok, s ez a valuta rendezése, a mennyiben ettől várta mindenki közgazdasági életünk fellendülését. Ez a fellendülés meg is van azon bankok részvényeinek áremelkedésében, melyek a Rothschildcsoporttal együtt épen most osztozkodnak a valuta rendezése által nekik jutott osztalékon. A milliók is megvannak, a melyből az osztást most készítik, de mint jelentik, a nyereség mennyiségét egyelőre titokban tartják. Hogy itt is a közgazdászati érdekek helyett minő szerepet játszott az önök rendszerében domináló manchesteri elv, azt a nyereség eléggé igazolja, de hogy mibe került a magyar gazdának e milliókra rúgó dividenda, s mi jutott osztalékul ez operáczióból a magyar gazdaközönségnek, ezt is majd csak a társadalmi deficzitek azon millióiban fogjuk megtalálni, <t melyek súlyos hatását a közönség már is érzi, s ha serami egyéb, úgy a valutarendezés ezen eredménye eléggé fényesen igazolja, hogy ez nem volt egyéb, mint egy fényes pénzügyi operáczió, de a melyben csakis az operatőrök nyertek, míg a beteg, a magyar gazda az operáczió keserveit érzi. De azt hiszem, nem elég a bajok konstatálása, azokat elismeri mindenki, de keresnünk kell valahára azon utakat és eszközöket, a melyeken, s a melyek segélyével e bajok orvosolhatók. Előre is kijelentem, hogy gyökeres rendszer-változás nélkül, a mai manchesteri szellemmel szaturált rendszerben ennek a lehetősége is ki van zárva. Ott kell felvennünk az Ariadné fonalat,a hol az elszakadt; az 1867-iki kiegyezés után, s ez időtől fogva e téren tartó mulasztások pótlását gyors törvényhozási intézkedésekkel, a melyek egy bölcs, a magyar kisbirtokos osztály megmentését és erőhöz juthatását biztosító földmíves' politikából indulnak ki. Ennek alapelve nem lehet más, mint széttépni azon szálakat, a melyek a mi kisbirtokosainkat a reájuk annyira káros hitelügyletek forrásaival összekötik, kivon id őket azon lel- ketlen üzérek kezéből, kik benne az embert, a polgárt, s kisbirtokát üzleti objektumnak tekintik, s ugyanekkor meg kell nyitni számukra azon közvetlen forrásokat, a melyekből az a kisember a maga szükségleteinek megfelelő hiteligényeit kielégítheti, s a melylyei az a kistermelő is a közvetlen fogyasztóval jöhet érintkezésbe. Erre nézve, hogy ez irányban a külföld mennyire haladt előre, minő erőfeszítésekkel küzdenek az egyes nemzetek ez elvek megvalósításáért a törvényhozás majd minden ágazataiban, ezek felsorolásával nem fárasztom a tisztelt házat, de hogy lelkiismeretes, s jól átgondolt gazdasági politikával mit lehet elérni, erre nézve a t. földmívelési miniszter úrnak egyet ajánlok, nem az agrár-bankot; a miniszter úr bejelentését, hogy egy nagy agrár-ban-