Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-398

248 398> országos ülés 1894. deczember 7>én, pénteken. jából látnak, a melyben a társadalom, iparos és kereskedő, de ma már a többi osztályai is a kereslet és kínálat szerint alakuló árú és érték fogalmai szerint vannak elkönyvelve. Ezen politikai rendszerüknek üzletkönyvéből konstatálhatom első sorban azon óriási társadalmi deficzitet, a mely Magyarországon különösen a kisiparos osztálynak csak az utolsó negyedszázad alatti pusztulásának megdöbbentő adatait tárja elénk. Ennek illusztrálásául csak a következőkre hívom fel a t. ház figyelmét. (Halljuk!) Volt nemzetünk középosztályának egyik alkotó elemét képező, s egykor igen erős iparos osztálya. (Úgy van! balfélől.) Valamikor jólétnek örvendettek, megélhetésük biztosítéka nem csupán a czéhrendszer zárt kötelékében volt biztosítva, a melyben anyagi s valláserkölcsi fejlődésük feltételei mellett a munkájuk értéke is biztosítva volt a kontárok és spekulánsok erkölcstelen konkurrencziájától. (Helyeslés halfelöl.) E szervezet szétrombolásával ez erős osztály, mely annyi adófizető független polgárt szolgáltatott a magyar társadalomnak, mivé lett ez átalakulási proezesszusban, mit tett érdekükben, hogy ez osztály megmaradhasson s tovafejlődhessék az önök liberális rendszere? Semmit. Sőt inkább egyenesen kiszolgáltatták őket a tőke hatalmának, kilökték őket a magyar társadalomból azon helyről, a melyet elfoglaltak, s ma, mint a tőke valóságos rabszolgái, elzülJődve, napszámosként keresik mindennapi kenyerüket. Tudom, hogy az ipar fejlődésének s fellendülésének igazolásául önök hivatkoznak a folyton szaporodó gyárak füstölgő kéményeire, ama fényes üzletek kirakataira, melyek versenyeznek a világvárosok külső díszbe öltöztetett iparával, melyek ép oly csábítók, mint a t. pénzügyminiszter ár budgetje, a milliók csillognak az ő kirakatában, de ezek a nemzet, a magyar társadalom nyomorának s tönkretételének árán kerültek oda, épúgy, mint a hogy e díszes üzleti kirakatok az iparos osztály romjaiból keletkeztek. Ha ezzel szembeállítom azt az iparososztályt, azt látom, hogy míg ezelőtt nem is negyedszázaddal önálló üzlettel bírva, saját erejéből dolgoztatott, addig ma nyomorult vazallusai ezen díszes kirakattal biró iparos úrnak, a ki ipart sohasem tanulva, pénzével spekulált, azon kapott munkást, nagyban bevásárolva, néhány csendes bukással megalapította szerencséjét,erkölcstelen konkurrencziával százával söpörte el ez apró munkáscsaládokat, a kik, hogy megélhessenek, ma már neki dolgozva, hetenkint viszik munkájukat az időközben nagyvállalkozókká s hadseregszállítókká lett uraknak, azért a megállapított nyomorult hetibérért, a melyből tűrni kénytelen azokat az apró levonásokat, a melyek a mindenhatóvá lett nagyiparos külön jövedelmét képezik. (Úgy van! bálfélól.) Nézzük meg az ily fényes kirakatok mellett az ezen üzletbe dolgozó polgárok százait; mit nyert a társadalom, mit az állam az ily iparátalakúiással ? (Halljuk! Halljuk! bal felől.) Ha nyert egy nagy vállalkozót, de minden ilyen egyes ellenében elveszített legalább száz Önálló adófizető polgárt ; kivette ez a rendszer kezükből azt a szerszámot, a melylyel önmagukat s családjukat fentartva. gyarapodni tudtak, s nyert a társadalom ugyanannyi elkeseredett koldust. Nemcsak a fővárosban, de a vidéken is mindenütt így van. Az iparkamarákban rendszerint az ily vállalkozó iparosok viszik a döntő szerepet, és űznek saját érdekükben oly iparpolitikát, hogy a még vidéken elszórva tengődő kisiparostól elboronálják falusi fogyasztójukat, a vásárokat lehetőleg korlátozzák, s mindent elkövetnek, hogy a fogyasztók legapróbb szükségleteiket is a városokban s náluk szerezzék be. így nevelte az önök rendszere a szocziálizmust, a tömegnyomort, s míg ez osztályt tönkretették, addig államsegély és kedvezménynyel iparpártolás czímen létesítenek egyeé gyárakat, ezek itt a fővárosban félig ingyentelket kapnak, adómentességgel stb. Új iparág meghonosítása leple alatt készülnek ezen ipartelepek, de a melyekről azt látjuk, hogy a félig ingyen kapott telkek nagy részét nyomban tízszeres áron eladogatják, a felépített gyár pedig a sokféle kedvezmény mellett részvényeseinek fizeti a dús osztalékot, s a sokféle kedvezmény folytán aránytalan konkurrencziáj likkal tönkre teszik azokat kik itt közterheket viselve, eddig tisztességesen megálltak helyökön. Mire azután a kedvezmények ideje lejár, a jórészben külföldi vállalkozó, ki még arra sem érdemesít bennünket, hogy a magyar honosságot megszerezze, saját hazájának konzulai protezsálása alatt élősködik rajtunk, az itt szerzett vagyonával megy vissza, hogy helyet adjon a másiknak, vagy itt maradva, nem törekesznek a magyar honosságot megszerezni, tovább is saját konzulátusuk védszárnyai aíatt élvezik itt még a polgárjogokat is. Ezektől tessék a hűségeskü letételét követelni. Itt áll a társadalmi deficzit egyik szomorú képe, a melyben az egy-egy, vállalkozóvá átalakult nagyiparossal szemben százai és ezrei állanak azoknak a kisiparosoknak, a kik e küzdelemben védelem nélkül hagyva, elbukva, megszűntek e hazának önálló és független polgárai lenni. De nem fárasztom a t házat tovább is