Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-398

398. országos ülés 1894. deczember 7-én, pénteken. 247 a termöerö biztosítását nyújtja, kiváló gondozását kell, hogy képezze úgy a földmíveléssel foglalkozó gazdaközönségnek, mint ezen érdek ápolására hívatott földinívelésügyi kormányzatnak. Hogy a t. ház kegyes türelmét kíméljem, (Halljuk! Halljuk!) zárom felszólalásomat azért is, mert az általam kitűzött feladat korlátai közt akarok maradni, ezáltal is igazolandó azt, hogy a rendszeres működés adhatja meg legjobban a kibontakozás eszközét. (Élénk helyeslés balfelöl) Papp Elek jegyző: Hortoványi József! Hortoványi József: T. ház! A földmívelésügyi miniszter ár költségvetésénél az előttem felszólalt képviselőtársam részletesen és szakszerűen foglalkoztak közgazdaságunk bajaival, azok egyes tüneteivel, azért én inkább csak azon közgazdasági politikai rendszerrel foglalkozom, mely a mai szomorú közgazdasági állapotok egyedüli okozója, és melynek rövid vázolásával akarok reámutatni a bajok forrásaira, s ezekből indulva ki, keresem azon Ariadne-fonalat, mely e bajok egyrészéből bennünket nézetem szerint kivezethet. Az általános költségvetés fényes pénzügyi eredményéből nemcsak azt látjuk, hogy az államháztartás egyensúlya nálunk helyre van állítva, de a zárszámadás adatai az előző év költségvetéséből nem várt s milliókra rúgó feleslegéből azt kellene következtetnünk, hogy mi az általános jólétben úszunk; de ha e milliós feleslegeket e tárcza keretében tekintjük, akkor előre is bátran konstatálhatjuk, hogy nagy csalódásban ringatja magát mindenki, a ki ezeket a magyar társadalom, a magyar nemzet vagyonosodása és gyarapodása fokmérőjének tekintené. A földmívelési tárcza keretéhen e milliókra rúgó felesleg úgy tfínik fel előttem, mint azon uzsorás, ki az általa kipusztított vidéken fényes kastélyt épít, de annak minden egyes tégladarabja egy-egy gazda-család tönkretétele árán került egymásra. Ha a mi földmívelési s gazdasági politikánk irányelveit 8 annak belső rugóit kutatjuk, s ezekből kiindulva, e politika eredményét vizsgáljuk, akkor nemcsak a nemzet vagyonosodásänak csökkenését tapasztaljuk, de látjuk a magyar nemzet társadalma egyensúlyának felbomlását, s ebben különösen a magyar földbirtokos osztály rohamos pusztulásában oly társadalmi deficzit tárul elénk, melynek megdöbbentő adatai a legfényesebb bizonyságot szolgáltatja arra, hogy e téren az eddig folytatott közgazdasági politika rendszere tovább nem folytatható, s gyökeres rendszerváltozás nélkül nem csupán válságokkal, de a legsúlyosabb társadalmi bajok problémáival állunk szemben. E bajokkal foglalkozva, az objektivitás szempontjából konstatálnunk kell azt is, hogy ezek nemcsak nálunk vannak így, de az egész nyugoti czivilizáczió küzd e bajokkal, s ezek forrása az egész cziviíizált világban majdnem mindenütt egy és ugyanaz. Azon óriási átalakulási proczesszus, melyen gazdasági s társadalmi viszonyaink keresztülmentek, éreztették miudenütt romboló hatását, de míg az egész nyugoti cziviíizált államokban látjuk azon megfeszített küzdelmet, a melyek az államot alkotó s fentartó földbirtokos osztály érdekeit védik, addig nálunk nem történik semmi, e birtokos oäztály nemcsak teljesen magára hagyatva, minden védelem és segély nélkül küzd, de az eddig folytatott közgazdasági politikánk irányelvai egyenesen kiszolgáltntták az uralomra jutott, liberálisnak gúnyolt manchesteri iskola rendszerének. E rendszer nem ismer társadalmat, nem keresi, hogy kikből áll azon fentartó elem, melyen eddig e társadalom nyugodott, nem ismer közgazdasági politikájában egyéb elvet, mint a pénz hatalmát, a melynek vakon hódol minden téren. Ez a rendszer uralkodik nálunk, ez dominál a politikai és társadalmi életben, s ennek a gazdálkodásnak eredménye azon társadalmi deficzit, a melyet a magyar társadalom majd minden egyes osztályában konstatálhatunk. Az előttem felszólalt képviselőtársaim közül különösen Eosenberg Gyula képviselőtársam foglalkozott azzal a váddal, hogy mi, a kik a hazánkban annyira elhanyagolt földmívelési érdekekkei foglalkozunk, kizárólag agrár-szemüvegen át nézünk mindent, hogy nézete szerint nálunk agrár-kérdésről szó sem lehet, mert ipar- s földmíves-érdek azonos, az egyik baját érzi a másik is. Igaza van a képviselő urnak abban, hogy nálunk e két osztály érdekét szembeállítani, s egyiket a másiknak rovására emelni akarni senkinek nem jutott eszébe, abban is teljesen igaza van, hogy e két osztály sorsa egymás jólététől függ, igaza van a t. földmívelési miniszter úrnak is abban, hogy az iparos és földmíves érdekeknek egymással karöltve kell járni, ezt konstatálom én is, azzal a különbséggel, hogy a magyar társadalom e két erős osztálya évtizedek óta karöltve jár a nyomorúság útjain a pusztulás örvénye felé. Különösen a kisbirtokos-, földmíves-és iparos-osztály az, mely tönkrement e rendszerben, a melynek főjellege épen abban áll, hogy mindent, ipart épúgy, mint földbirtokos osztályt, az önök által inaugurált, liberálisnak mondott, de tényleg kizárólag a manchesteri iskola alapelveire fektetett merkantilis politika szempont-