Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-398
2^4 398 * ors«ágos ülés 1894. deczember 7-én, pénteken. nem az általános világprodukeziót értem alatta, hanem a közös vámterületen belül történő túlprodukcziót, — mert az intenzivebb gazdálkodás ép a túltermelést fogja növelni, másrészt egyes gazdálkodási ágakban a termelés drágábbá fog válni s a gazda nehezebb exiszteneziának fog elébe menni. Egészen másként hangzik e tanáes azok részéről, a kik a üílprodukczió létét tagadják, s a kik — mint hiszem — alaposan kimutatták, hogy a közös vámterületen belül csakugyan nincs többé túlprodukczió. Ha ez álláspontra helyezkedünk, elismerem, hogy a bajok enyhítésére nagyobb mértékben közi eműködhetik, feltéve ha más irányban is okos közgazdasági politika folytattatik, az intenzivebb gazdálkodásra való átmenetel. De ennek is megvannak a maga nehézségei és akadályai, a melyekkel számolnunk kell s melyeket el kell hárítani. Először is a gazdasági ágak változtatása nagy terjedelemben nem megy oly könnyen, és bizonyos ágakra való átmenetel majd azon a téren fog túltermelést előidézni. Ezt a módot tehát csak cum grauo salis, bizonyos határig lehet alkalmazni. S vegyük csak például a szemtermelésről az állattenyésztésre való áttérést, a mely, valamint egész átalában az intenzivebb gazdálkodás igen nagy forgó tőkét és befektetéseket igényel. Hát már most az a magyar kis- és közép-mezőgazda, a ki súlyos adósságok terhe alatt nyög, s a ki, a mint azt Makfalvay Géza t. képviselőtársam igen alaposan kifejtette, a közterheknek is legnagyobb súlyával van megrakva, a melyeknek mindenféle nemein, ha csakugyan fenn akarjuk tartani a közép- és kisgazdákat, okvetlen enyhítenünk, azokat az ezerféle közterheket, melyek nagyobbrészt a földön feküsznek, mindenképen csökkentenünk kell, mondom, ezen sanyarú helyzetben sínylődő szegény kis- és középgazda honnan vegye azt a nagy forgó tőkét, a mi az intenzív gazdasághoz szükségeltetik. Ha azt akarjuk, hogy e tanácsok ne maradjanak kivihetetlen és olcsó s üres tanácsok, akkor gondoskodnunk kell az eszközökről, még pedig az állam segítő közbelépése útján, melyekkel a kis- és középgazda megszerezheti a szükséges forgó tőkét olcsó és könnyen hozzáférhető hitellel. De ez feltételezi azt, hogy az állam mélyen nyúljon bele mai hitelszervezetünkbe, mert a mi pénzintézeteinknek fötörekvése csak a nagy osztalékok elérése részvényeseik számára, de nem a hitelnek könnyű és olcsóvá tétele, s nem lehet ezt a czélt egy nyereséges osztalékokra alapított agrár-bankkal elérni, hanem méltóztassék, a mint azt gr. Károlyi Sándor képviselőtársam kifejtette, szövetkezeti alapra helyezkedni, s egészséges országos hitelszövetkezetet létesíteni a gazdaközönség részére az állam erős anyagi támogatásával. Ha azon támogatást, mely czélba van véve a tervezett agrár-bank számára, megadja a szövetkezetnek az állam, azt hiszem, sokkal hatályosabban fogjuk elérhetni a czélt, és a gazdáknak sokkal nagyobb mértékben fogunk hitel tekintetében segítségére lenni, mintha részvényekre, nyereséges osztalékokra alapított bankot szervezünk. Egyszer már necsak a részvényesek érdekeit, hanem a mezőgazdáknak hitelérdekeit is gondozzuk! (Helyeslés bálfelől.) Szólhatnék még, t. ház, sok más tényezőkről is, az öntözésről, talajjavításról, talajvegyelemzésről, kis mintagazdaságok felállításának czélszerííségéről, különösen pedig a mezőgazdaság érdekeit egy a jövőben jobban felkaroló és biztosító vámpolitika érvényesítéséről. Azonban ezen kérdésekkel számos, szakavatottabb képviselőtársaim behatólag foglalkoztak, hogy csak néhányat említsek: Makfalvay, gr. Károlyi Sándor, Bornemisza Lajos és Szemere Huba t. képviselőtársaim, kiknek fejtegetéséhez részemről csak csatlakozhatom, s azért ezekkel a részletkérdésekkel tovább foglalkozni nem akarok, hanem annak megjegyzésével kívánom beszédemet befejezni, hogy a mezőgazdaság bajainak orvoslása ma már holmi apró-cseprő, toldozgató-foldozgató intézkedésekkel nem eszközölhető, hanem az egy nagyszabású, egységes és rendszeres mezőgazdasági politika követését igényli az összkormänyzat részéről, melyben kell, hogy Magyarország földmívelési minisztere játszsza az irányító szerepet. (Helyeslés balfelöl.) Ezt várná a t. ház az ország földmívelési miniszterétől. Áz ipar és kereskedelem külön érdekeinek gondozását bizza esak az ő kollegájára, a t. kereskedelmi miniszter, úrra, a ki teljes ügybuzgalommal végzi azt. 0 pedig csak éljen kizárólag a mezőgazdaság érdekei gondozásának, mert ez a czél lebegett a törvényhozás szemei előtt akkor, midőn ezen tárczát a, többiektől különválasztotta. De a mezőgazdasági érdekek kiváló s odaadó gondozását nagy nemzeti érdek is követeli tőle, mert a magyar nemzeti államnak, mint olyannak egyáltalán nem lehet közönbös, hogy a földbirtok kinek kezében van. Nem nézheti a magyar állam, mint nemzeti állam közönynyel az eddigi birtokos osztálynak, mely az állam nemzeti jellegéért a múltban legtöbbet tett és áldozott, a jelenben is még annak legerősebb oszlopát képezi, és ahhoz még ma is a legszilárdabb ragaszkodással viseltetik, rohamosan haladó deposszedálását, rohamosan haladó kisajátítatását. A mit csak azok nem akarnak észievenni, a kik a strucz-politika követésében tetszelegnek önmaguknak. Ez annyival inkább szükséges, t. ház, mert az utánuk jövő új elemek legnagyobb
