Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-398

398. országos ülés 1894. decgember 7-én, pénteken. 245 részben a mozgó töke köréből verbuválódván, sokkal nagyobb mértékben állanak a kozmopolitikns nézetek és felfogások behatása alatt, hogy sem nagy részükben ne nélkülöznék azon erős nemzeti érzést, annak azon erőteljességét, mely ezen soknyelvű állam nemzeti jellegének megőrzésére elengedhetlen, és a mely nélkül nem lesznek képesek ezen állam nemzeti jellegét a nemzeti élet nehéz és súlyos megpróbáltatásának viharos napjaiban megmenteni s fentartani. (Tetszés balfelöl.) Ezen nagy nemzeti érdek követeli tehát, hogy a régi birtokososztálynak még megmaradt elemei minél kiterjedtebb mérvben fentartassanak és a további pusztulástól megmentessenek. A t. miniszter úrnak pedig ajánlom, hogy ezen szempontok vezéreljék tevékenységében, és ne hagyja magát eltántorítani azon mézes-mázos, de csalóka szavak által, a melyeket tegnap Tisza István képviselőtársamtól hallottunk. Ha ez fogja irányozni tevékenységét, akkor igen is hasznos szolgálatot tehet az országnak, ellenkezőleg azonban egész működése vagy meddő és hiú törekvés fog maradni, vagy, a mi még rosszabb, káros és áldástalan a hazára nézve. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. — Az elnöki széket Perczel Dezső alelnök foglalja el.) Papp Elek jegyző: Vásárhelyi László ! Vásárhelyi László: T. képviselőház! (Halljuk!) A földmívelésügyi miniszterilim költségvetésének tárgyalásánál a gazdasági érdekek hatályosabb felkarolására irányuló felszólalások között, engedje meg a tisztelt ház, hogy én kizárólag azokat a kérdéseket tárgyaljam, a melyek a gazdálkodási irányzat alapelvét képezik, a melyekből kiindulva kell tehát nézetem szerint megállapítani a teendők sorrendjét. Magyarországban a közvagyonnak oroszlánrészét a földbirtok képezi, mindazon intézkedések tehát, melyek a földbirtok értékének és jövedelmezőségének emelkedését idézik elő, az egyéni vagyonosodáson kívül, a nemzeti vagyon értékének növelésére is szolgálnak, ezen nemzeti vagyon értékének megóvása elsőrangú állami érdek, miután pedig az érték rendszerint a kamatoztatással szabályoztatik, tehát oda kell hatni a törvényhozásnak, hogy a jövedelem fokozásánál ezen nemzeti vagyon értékének emelkedése minél magasabb fokra juttassák. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) A földbirtok jövedelmét első sorban a termés nyújtja, oda kell tehát minden erőből törekedni, hogy a földhozam minél magasabb fokra emelkedjék, mert ha valahol, úgy Magyarországra vonatkozólag áll az, hogy: »az állam életére a talaj termőképessége döntő befolyással bir«; az egész földgömbön a termelés és érté- j kesítés terén lázas" küzdelem folyik, a mely versenyben az lesz a győztes, a ki különben jogainak megvédésével, az adott téren legtöbbet és legjobbat fog produkálni; mindazon intézkedések tehát, melyek a talaj termőképességének fokozását czélozzák, nem fiskális szempontból itélendök meg, hanem olyanul tekintendők, mint amelyek a nemzeti vagyon kiterjesztését idézik elő, a melynek hatása úgy a kereskedelemre, forgalomra, mint az iparra egyaránt áldásosán érvényesül. A természet törvényén alapszik, hogy minden ;i mi létezik, bizonyos erők összetételéből származik, az erők hanyatlása beteges állapotot idéz elő, mely az alkotások sikertelenségére, tökéletlenségére vezet, az erő ébrentartása tehát az, a mi bennünket a talaj használatával szemben kötelez. Az alakúiások Magyarországban általában, azok is, melyek a föld termőerejéből nyerik alapjokat,; nem a tennőerő felhasználására, hanem annak kihasználására szegeztettek, mintegy kiaknázkatatlan aranybánya tekintetett a termőerő, a melyből egyaránt lehet venni, a nélkül, hogy ahhoz hozzá adnánk valamit, és ebből kiindulva szükségtelennek tartatott a termőerő fentartására szolgáló érdekek ápolása, és minden erő a nagyipar egyoldalú fejlesztésére fordíttatott, ezen érdeknek hozott áldozat miatt hanyatlott a földmívelésnél érvényesülő erő, és vonatott el az anyag, a mi a talaj termőképességének fentartására kellett volna, hogy szolgáljon ; hogy egyebet ne említsek, míg az ötvenes években a Bach-korszak alatt Aradmegyében húsz gazdasági szeszgyárnál több működött, addig ma már csak három dolgozik, az is indirekt haszonra, a helyett azonban díszlik és rontja a levegőt Arad városában négy hatalmas nagy szeszgyár. (Igaz! Ügy van! a bál- és szélsőbalon.) A vámközösség folytán a gazdasági szeszgyáraknak adott kedvezményt első sorba mindig a fejlődottebb viszonyok közt lévő osztrák gazdasági szeszgyárak élvezték, és ennek folytán az utóbbi évtizedekben keletkezett nagy szeszgyárak mellett az osztrák gazdasági szeszgyárak továbbra is fenn tudtak állani, mig a mi gazdasági szeszgyártásunk tönkre tétetett, az eredmény tehát az, hogy az egészséges alapon megindult gazdasági szeszgyártás nemcsak fejlődésében, de lételében is megszűnt, a melynek ellenében keletkeztek, kétségtelenül a technika igen magas fokán álló, de a gazdasági érdekekkel egészen ellentétes nagy szeszgyárak. Ezen viszonyok között tehát most már addig is, mig a kilátásba helyezett szeszadóreform folytán a kedvezőbb alakúiások megtör-