Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-388
388. országos ülés 1894. november 36-án, hétfőn. 17 utakat. Mert én alamizsnának tekintem azt, a mit az állam a viczinális vasutaknak ad; szubvencziónak nevezik a postahozzájárálást, de ez nem szubvenczió, mert az állam ez által jó üzletet köt, a mennyiben sokkal jobb postaszolgálatot uyer. Tulajdonkép theoreticze az lenne igazságos, — elismerem, hogy ez a gyakorlati életben nem vihető keresztül, — ha az állam azt mondaná, hogy minden érdekeltség a maga részéről járuljon hozzá a vasút létesítéséhez, az állam pedig abban a mértékben járuljon hozzá, a melyben érdekelve van. Ha elsőrendű nemzetközi forgalmi vonalat akar létesíteni, járuljon az állam ahhoz nagyobb összeggel, a hol pedig csak tisztán helyi érdekű vasút létesítéséről van szó, ott járuljon hozzá kisebb összeggel. De ez csak theória, és sajnos, eső után köpenyeg, mert utóvégre ma már az államvasúti hálózat legnagyobb részben már kiépült. Ha már megtettük azt, hogy egye 5 * vidékeknek állami költségen, az érdekelteknek minden hozzájárulása nélkül építettünk egy vagy több vasútat, mint például a fővárosnak, mely pedig könnyebben járulhatott volna a, vasútépítés költségeihez, mint akárhány szegényebb viléki város és község, és semmitsem tett a vasutak építése körűi, pedig a főváros köröskörül van véve elsői-endü vasúthálózattal és óriási palotaszerű építkezésekkel; ha tehát mondom — ezt az állam a főváros hozzájárulása nélkül a saját költségén tette, akkor igenis igazságos és jogos követelés az, hogy most már a helyi érdekű vasutak segélyezését az eddiginél valamivel nagyobb mértékben eszközölje. (Helyeslés balfelől!) És én igen hajlandó volnék arra, sőt direkte óhajtom, hogy módosíttassák a helyi érdekű vasútakról szóló törvénynek az a passzusa, mely az állami hozzájárulást, a tényleges szubvencziót 10°/o-ban állapítja meg maximum gyanánt, módosíttassák különösen azért, mert mindinkább közeledünk ahhoz az időhöz, a midőn a szegényebb vidékek kénytelenek lesznek vasútat építeni, már pedig csak csupán 8—10°/o-nyi állami hozzájárulással arra nem lesznek képesek. Ha már a helyi érdekű vasútakról szólok, legyen szabad a t. miniszter úrhoz egy kérdést intéznem. A t. miniszter úr, ha jól emlékszem, tárezája költségvetésének múlt évi tárgyalása alkalmával kilátásba helyezte azt, hogy a közúti vasútakról törvényjavaslatot fog a ház elé terjeszteni. Akkor a t. miniszter űr nem fejtette ki részletesen, hogy minő terve van a törvényjavaslattal, miként szándékozik ezt a kérdést megoldani, és mikor fogja azt beterjeszteni, de most remélem, hogy a t. miniszter úr az erre vonatkozó törvényjavaslatot minél előbb be fogja ter- f EÉPVH. NAPLÓ. 1892 —97. XXI. KÖTET. jeszteni, és remélem, hogy ebben a törvényjavaslatban figyelemmel lesz arra, hogy megengedtessék egyes vidékeknek, melyek a mii szabványok és előírások szerint helyi érdekű vasutak létesítésére nem képesek, hogy úgynevezett Klein-Bahnokat, harmadrendű kis vasutakat építhessenek. A Klein-Bahnok szisztémája tudvalevőleg Németországban igen jól bevált. Ennek tulaj* donképen egész bázisa az, hogy építési költségeit és rezsijét a minimumra szállítja le. Az egyik községben a korcsmáros végzi az árúk felvételének és leadásának teendőit, a másikban pedig valamely kereskedő teljesíti azt, mint mellékfoglalkozást; nagy személyzete, nagy apparátusa nincsen a vasútnak, minden egyes községben úgyszólván a korcsma előtt van az állomás, hogy megkönnyítse a forgalmat. Ezek a vasutak a szegényebb vidékek igényeinek olcsóságuk mellett teljesen megfelelnek. Remélem, hogy a t. miniszter úr a közúti vasútakról szóló törvényjavaslatban figyelmét erre a szisztémára szintén kiterjeszti, valamint, hogy ezek állami támogatását lehetővé fogja tenni. T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy én is visszatérjek, arra a kérdésre, melyet az előttem szólott Endrey Gyula t. képviselő úr szintén szóba hozott, értem a Dunagőzhajózási társulat ügyét. (Halljuk! Halljuk!) A múlt évben kifejtettem álláspontomat és véleményemet e kér lésben, és akkor azt mond tam, hogy felfogásom szerint, az ország érdekében áll, hogy első sorban igyekezzünk a régi meglevő Danagőzhajózási társasággal olyan megoldást létrehozni, a mely a magyar érdekeknek minden tekintetben megfelel. Ha ez sikerűi, én okvetlenül a mai Dunagőzhajózási társasággal való megoldást tartom a legczéiszerűbbuek, azért, mert ezáltal olyan konkurrencziától szabadulna meg az állam által létesítendő vállalat, a mely az államtól nyert szubvenczió fejében igen nagy összegeket nyelne az állam kincstárból. Ha azonban a Dunagőzhajózási társasággal a megoldás nem lehetséges' akkor, ám csináljon más úton önálló magyar társulatot. Ez volt álláspontom akkor, ez a felfogásom ma is. Megvallom, ezen felfogásból indulva ki, ma azon törvényjavaslatra nézve, melyet a t. miniszter úr elénk terjesztett, végleges álláspontot elfoglalni nem vagyok képes. Én tanultam ugyan a mathematikát, de olyan egyenletet megoldani, melyben egy ismeretes faktor mellett öt ismeretlen tényező van, nem tudok. Ebben az esetben pedig ágy állunk, hogy van egy ismeretes faktor: a miniszter úrnak javaslata a tenger és folyóhajózási vállalatról, a többi tényezők pedig x-ek, tehát ismeretlenek. Nem tudom, vájjon a miniszter űr által a Dunagőzhajózási társasággal folytatott tárgyalások miért nem vezettek sikerre, 3
